Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Bocsáss meg!

Csend uralkodott a kastélyban. Mindenki szorgosan tevékenykedett, s készülődött a délutáni teázásra, melyre most csak Coeur De Noir és fia volt meghívva. Valójában ez az egész Sir Benjamin ötlete volt, mert beszélni akart a De Noirok vezérével már régóta. A téma, pedig nem volt más, mint a Dánok. Mi egyéb is lehetett volna? Csak hogy most ez még fontosabb, mint előtte, mert Maria is áldozatul esett. Benjamin ezt a témát komolyan vette, mert nagyon féltette unokahúgát az ilyen dolgoktól. Jobban is, mint kéne. Hiszen Maria már nem volt igazán kisgyerek, de ezt nagybátyja képtelen volt megérteni. Amióta testvére meghalt, megesküdött rá, hogy vigyáz a lányra. Mindig, ha csak ránézett, testvérét látta benne, mert Maria nézése, vagy éppen szigorú tekintete az apjától öröklődött. Robint, pedig Loveday hívta, mert arra számított, hogy így majd kibékülnek Mariával.

A lány most épp szobájában ülve nézett ki az ablakon, s azon gondolkozott, hogy örüljön-e Robinnak, vagy sem. Nem igazán vágyott erre a találkozásra, mert még fogalma sem volt róla, hogy miként viszonyuljon a fiúhoz. Abban viszont biztos volt, hogy nem fog neki rögtön megbocsájtani.

Hirtelen ajtónyikorgás szakította meg gondolatmenetét, s lentről meghallotta a De Noir vezér mély, öblös hangját. Gyorsan felpattant az ablak mellől, s sietett a vendégekhez. Már mindenki ott állt lent, s beszélgetett. Mikor ő is leért odasietett a De Noir vezérhez, s illedelmesen meghajolt, majd kezet rázott vele.

- Jó napot, kisasszony! - köszönt Coeur - Remélem, most már minden rendben van. Nem bántották a Dánok? - érdeklődött.

- Jó napot, nem, minden rendben van, köszönöm - mosolygott Maria.

- Jaj, hogy mennyi baj van ezzel a néppel! Pedig, ha jól tudom, csak nem rég jöhettek, ugye? - csapott le rögtön a témára Benjamin - Na, de akkor ne ácsorogjunk itt, menjünk be! - nyitott ajtót a vendégek előtt.

- Igen, igen most már egy kicsit messze mentek. Vadásznak is az erdőnkben, meg ilyenek. Na, és amikor hallottuk, hogy Mariát elfogták.... - mondta a vezér, miközben helyet foglalt a kanapén Benjaminnal szemben. A többiek követve őket odaültek köréjük. Maria Miss Heliotrope mellé, Loveday kiment a teáért, Digweed valahol munkálkodott, Marmaloude pedig a konyhában volt, s nem jött elő. Robin, aki apja mellett ült szemben a lánnyal folyton csak őt nézte, s szemét kereste, de Maria nem figyelt rá. Büszkén, felszegett állal, egyenes háttal hallgatta a felnőttek beszédét, s néha nézett máshová is, de a fiú felé szándékosan nem. Ez nagyon zavarta Robint, s így kénytelen volt néha ő is a felnőttek unalmas beszédére koncentrálni.

Loveday szép, ezüstös tálcán hozta meg a teát, s letette az asztalra. Hosszú, kék ruhájában volt, amit akkor hordott utoljára, mikor férjével kibékült. Mindenkinek osztott egy bögrét, s a teáskannát középre rakta.

- Vegyetek csak nyugodtan! Van cukor is, és egy kis mézet is raktam bele. Ha valakinek túl édes, akkor itt a citrom - rakta a tálra.

- Jaj, ez így tökéletes lesz Loveday, drágám. Most már ülj le nyugodtan, pihenj egy kicsit. Egész nap csak rohangálsz, néha azt sem tudom, hol vagy éppen, meg amúgy is, ez Digweed dolga lenne - nevetett Benjamin, miközben átkarolta feleségét.

- Jaj, ugyan már! Ez semmi - legyintett Loveday.

- Gyere, lányom! Ülj le ide hozzánk! Már eleget dolgoztál. Jaj, ezt is anyádtól örökölted, ő is mindig szorgos volt. Úgy látszik, ez családi vonás nálunk - nevetgélt Coeur.

Ezen mindenki mosolygott, csak Loveday vágott durcis képet, de azért leült, majd eszébe jutott valami, s ezt mondta:

- Na de azért nem mindenki a családból ilyen - fordult Robin felé, majd kicsit kuncogott.