Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Bizalom

Tiszta csend volt. A nap is már alig világított, s közben egy felhő is eltakarta. A De Noir várat még épp megvilágította, de bizony nem sokan voltak most ott. Magányos és nyugalmas hellyé változott, amióta az ura elment onnan sok emberével. Csak néhány őr járkált még benne, akik folytatták mindennapos tevékenységüket. Egy kicsit megtörte a csendet az, amikor egy férfi végigment a hosszú folyosón, s fémmel bevont csizmája nagy zajt csapott, ahogy lépkedett a vár régi kövein. Amikor kiért az épületből, a nap máris arcára sütött és fémes öltözetén végigsiklott. Ment, egyenesen a vár elé, ahol az a hosszú kőfal húzódott a kapuig, majd ott megállt, mert látott valakit. Az illető háttal állt neki és a falon könyökölt, miközben maga elé nézett. Gyorsan szemügyre vette, majd azonnal felismerte a személyt. Az illető szintén fekete nadrágot, felsőt és egy jellegzetes kalapot viselt. Azt is lehetett látni, hogy fiatal, tehát ezt így már nagyon könnyű kitalálni, hogy ki az. Aki ebben a várban él, és nem ismeri fel Coeur De Noir fiát, annak nincs jó dolga. De, hiszen ő nem az apjával ment? Mit keres még itt? A fiú nagyon úgy tűnt, hogy valamin gondolkozik és csak mered a végtelen erdőre, amely a várat körbeveszi. 

A férfi, ami után megbizonyosodott róla, hogy ez a fiú tényleg Robin, közelebb lépkedett, majd mellé állt. Erre Robin felé kapta a fejét, és ránézett. Kiszakadt a gondolatmenetéből.

- Jó napot, úrfi - köszöntötte a mellette álló férfi - Bevallom, nem magára számítottam.

- Szia, Dulac! Hát, én se rád - mosolyodott el Robin, majd arca újból elkomorult.

- Úgy hallottam, az apjával ment a Dánokhoz, de akkor ez nem igaz - kezdte Dulac, majd féloldalasan Robinra pillantott, hogy megerősítést kapjon tőle, de a fiú arca rezzenéstelen maradt, és továbbra is maga elé bámult. Nem válaszolt.

Dulac tanácstalanul körbekémlelt, majd újra próbálkozott:

- Öhm, úgy látom, hogy még sem ment.... ha szabad kérdeznem, miért? - fordult újból a fiú felé.

Robin egy pillanatra habozott. Nem teheti, hogy elmondja az igazságot, hiszen Dulac csak egy szolga, és apja már kiskora óta megmondta neki: a szolgákkal ne beszéljen bizalmasabb dolgokról, hiszen a legtöbb csak pénzért dolgozik, s nem szívességből, tehát nem megbízhatóak. Bár Dulacot már régóta ismeri és megbízik benne, de a férfi is szolga. És ugyebár ha el is mondaná neki az igazságot, akkor gyávának hinné, az pedig nem lenne jó, ha mindenki ezt hinné róla, mert akkor csak jót nevetnének rajta a háta mögött és oda annak a kis hírnevének is. Ezeket átgondolva végül így válaszolt:

- A helyzet hozta úgy. Apám pedig ragaszkodott volna hozzá, hogy velük tartsak, de a Merryweatherek közül néhánnyal nem vagyok mostanság valami jó viszonyban.

Dulac egy nagyot bólintott.

- Hát igen, a Merryweatherek vették el az eszét az apjának. Mielőtt még megismerte őket, nagyon sok zsákmányra tehettünk szert. Maga is naponta több vaddal a kezében ért haza és apja büszke volt önre. Loveday is még közénk tartozott, de most már neki is elcsavarták a fejét, amióta hozzáment egy Merryweatherhez - nevetett fel keserűen a férfi.

Robin ezen elgondolkozott. Tényleg jobb volt régen az életük. Minden a rendjén volt. Most már neki is hiányoznak a vadászatok, és a nyúlcsapdák, amiket mindig örömmel állított ki. Aztán egyik nap bejött a képbe egy lány, aki teljesen elvette az eszét, majd miután szerelembe esett "megfertőzte" az egész családot és Lovedayt is, aki kibékült Benjaminnal. Ez nem vall a De Noirokra! Ők különbek, mint a Merryweatherek! De... szereti Mariát... még akkor is, ha ő nem szereti viszont... sajnos ez ellen nincs mit tenni.