Holdhercegnő 2. {Befejezett}

Mit vétettem?

Reggel van. A nap sugarai halványan bevilágítottak az óriás ablakokon, végleg elűzve ezzel a szobában lévő sötétséget. Bár igaz, még nem mondhatjuk teljesen nappalnak ezt az időszakot, mert inkább hajnalodott. Messziről hallani lehetett, ahogyan az erdő is ébredezik, s a madarak hangja egyre harsányabb. De összességében nem volt itt akkora lárma, mert ugye ez mégsem nagyváros, csak egy kis vidék, ahol a legnagyobb zajt a ritkán közlekedő hintó csapja, mellyel még Mariáék jöttek annak idején. Annak már vagy egy és fél éve, de a lány emlékezetében tisztán megmaradt. Hogy akkor még minden idegen volt neki, s nem értette a dolgok miértjét.

Maria - immár otthon - korábban kelt, mint a többiek, így elhatározta, hogy lemegy a könyvtárba, amíg fel nem ébrednek. Tudta jól, hogy senki sem aludt rendesen, mert aggódtak miatta. Amikor este hazaállított nagy volt a megkönnyebbülés, s kérdések áradata zúdult felé, amikre igyekezett mind válaszolni. Mindent elmondott az egész családnak, onnantól, hogy elment a De Noir várba és egészen addig, hogy Vazul kis híján visszavitte a táborukba. Persze azt nem mondta el, hogy összeveszett Robinnal( bár Loveday sejtette), mert akkor abból csak nagy felfordulás lett volna. Szokás szerint mindenki máshogy fogadta beszámolóját: Miss Heliotrope riadtan hallgatta, Digweed helyeslőn bólogatva, amikor a szökését mesélte, Benjamin és Loveday, pedig dühösen, de megkönnyebbülve, Marmaloude, pedig csak egy-egy szót fűzött mindig hozzá. Szóval csak a szokásos. Nem csoda hát, ha addig nem tudtak aludni, míg Maria vissza nem jött. A lány rózsaszín uszályos ruháját vette fel, s szép csöndben lesurrant a földszintre, majd belépett a könyvtárba. Rögtön megcsapta az a jellegzetes régi könyv illat, előtte, pedig könyvekkel teli polcok voltak. Azt tudni kell Mariáról, hogy imád olvasni, s még kiskorában is sok történetet mesélt neki édesapja, melyek tele voltak sok kalanddal. Még néha nevelőnője is hajlandó volt olvasni neki, de amióta elsajátította az olvasás tudományát, állandóan csak a könyveket bújta. Megállt a bejáratnál, s egy nagyot szippantott a friss könyvek illatából, majd beljebb lépve elkezdte felfedező útját. Szép lassan, ráérősen keringett a polcsorok között, míg kereste a hangulatának megfelelő könyvet. Volt ott választék bőven: a meséktől egészen a történelmi eseményekig. Maria nézte a könyvcímeket figyelmesen, míg szeme megállapodott egyen.  Nem volt  hosszú címe, de mégis mindent magába foglaló: Holdfölde - völgy őslakói. A lány érdeklődését eléggé felkeltette ez a pár szó, mely ott virított a könyv gerincén. Aranyból voltak a betűk rajta. Óvatosan megfogva kihúzta a könyvet, majd maga felé fordította. Nagyon poros volt, így arra lehetett következtetni, hogy elég régi lehet. "Biztos már rég nem volt kivéve." - gondolta. Pont onnan vette el, ahonnan az apjától örökölt könyvet. De vajon ez mi lehet? Sokáig tanácstalanul nézegette, mert nem tudta, bele olvasson - e, majd végül leült az "olvasósarokba", ami a kedvenc helye volt, és fellapozta a könyvet.

Sok furcsa dolog volt benne, amiket Maria nem nagyon értett., s még több mellékes információ a völgyről, mint például átok ül rajta, de a lány tudta, hogy ez már nem igaz. Tovább lapozott, és megakadt a szeme egy érdekes résznél, ami így szólt:

Több száz évvel ezelőtt, mikor még a Merryweatherek és a De Noirok nem itt éltek, egy másik nép lakta e területet. A nevüket nem tudni, de azt állították róluk, hogy elég érdekesek voltak, s a vadászatban fejlettek. Minden más népet elüldöztek a völgyből, s kisajátították maguknak a területet. Még akkor mindent beleptek a fák, s nagyobb volt az erdő, mint később. Ők aztán megunták, hogy nincs itt egy szabad rész sem, ahol szántani lehetne, így kiirtották az erdő felét. Hatalmuk elhúzódott a szomszédos hegyekig, s egyre több föld került uralmuk alá. Senki sem mert velük szembe szállni, mert harcmodoruk elég keménynek bizonyult. Nem volt igazi lakóhelyük, csak barlangokban és néhány  föld alatti járatban élték minden napjaikat. Nem panaszkodhattak tehát, mert mindenük megvolt, beleértve az ételeket, és a  tiszteletet, melyet minden eddig ott lakó megadott nekik. Minden jól ment addig, amíg új lakók nem érkeztek. Két család jött ide, s mivel összetartottak, még erősebbnek bizonyultak az őslakóknál, ezért nem volt mit tenni, átadták nekik a völgyet harc nélkül. Senki sem tudta, hogy hová mentek, de azóta semmi hír nem érkezett felőlük. A völgy új lakói, pedig véglegesen ideköltöztek, s ezen a földön nevelték tovább utódjaikat. Ismert nevükön a Merryweathereket, és a De Noirokat.