A szoba sötétségbe borult ahogy az ezüstös színben ragyogó hold egy esőfelhő mögé rejtőzött el. Úgy éreztem akkor én irányítom az időjárást, a hangulatom is borús és sötét volt akárcsak a kinti idő. Grimaszolva felültem az ágyban feladva az alvás reményét és inkább az ablakomhoz araszolva kezdtem el bámulni a semmibe. Ideges voltam a másnap miatt, féltem attól ami várt rám, attól ami őrült sebességgel közeledett felém. Nem éreztem elég jónak magam hozzá bárki bármit mond.
Reszketeg sóhaj szökött ki az ajkaim közül ahogy tekintetemet a kertre vezettem. Pont akkor amikor egy sötét árny átugrott a kerítésünkön és megállt az ablakom alatt. Lába alól felvett egy marék kavicsot és egyet az üveg felé hajított. Még mielőtt célt érhetett volna kinyitottam a nyílászárót és kihajoltam rajta.
- Miért vagy itt ilyen későn? - nem voltam biztos benne, hogy meghallotta a kérdésemet de amikor karjait szét tárta nyugalom szállt meg, nem szerettem volna kiabálni, féltem, hogy felkelteném vele a szüleimet. Chan viszont nem foglalkozott vele, ő szeretett mindig biztosra menni. Elhajítva a maradék kavicsot tölcsért formált tenyereiből és úgy nézett fel rám.
- Gyere le és beszélgessünk.
- Mégis hogyan? Az emeleten vagyok és ebben a házban minden nyikorog, lehetetlen észrevétlenül lejutni innen.
- Okos fiú vagy te, megoldod. Na, gyere már! Nem érünk rá egész este! - fújtatva visszamásztam a szobámban és csípőre tett kézzel mérlegeltem a lehetőségeimet. Vagy az egyszerűbb módszert használom és lemegyek a lépcsőn ezzel felverve a ház minden lakosát vagy kockáztatom a testi épségemet és az ablakon kimászva megyek le viszont akkor senki nem veszi észre, hogy én nem alszom. Szitkozódva magamra kaptam a székemre dobott pulóvert és ismét az ablak elé álltam. Elmormoltam magamban egy imát majd a párkányon átlendítve a lábamat kimásztam az ereszre. Lassan araszoltam lefelé miközben elküldtem mindenféle helyre az idősebb barátomat. Már alig pár méter választott el a biztos talajtól amikor a párától nyirkos csövön megcsúsztam és elkezdtem lefelé zuhanni viszont a becsapódás elmaradt. Chan karjai erősen fonódtak körém ezzel megvédve a sérüléstől. Óvatosan lerakott a földre de még akkor sem enged el amikor már képes voltam a saját lábamon is megállni.
- Szia.
- Miattad majdnem meghaltam.
- A majdnem az nem számít. Biztonságosan földet értél.
- Inkább beléd estem. Miért vagy itt? Nagyon késő van, aludnod kéne inkább.
- Ahogy neked is. Látni akartalak. Izgulsz a holnap miatt, igaz? - ujjait csuklóm köré csavarta és maga után húzott a kerítéshez, hogy le tudjunk ülni a lábazatára. A lehető legközelebb ültünk egymáshoz, egy papírlap sem fért volna be közénk. Fejemet a vállára fektettem ő pedig átölelte a derekamat és percekig csak így ültünk élvezve a csendet. Időközben a hold is visszatért rejtekhelyéről így fénye megcsillant Chan hasonló színben pompázó haján.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy sikerült debütálnom. Nem érzem elég jónak magam hozzá. Sose gondoltam, hogy a több száz tehetséges ember közül pont nekem fog teljesülni az álmom.
- De megcsináltad. Nincs mitől félned, tehetséges vagy ezért választottak téged.
- Hozzád fel sem érek. - felemeltem a fejemet és mélyen a szemébe néztem. Végig simított a hajamon majd tenyerét kipirult arcomra fektette.
- Már vagy ezerszer megbeszéltük, hogy ne hasonlítsd magad másokhoz, főleg ne hozzám.
- Nem érzem fairnek, hogy te évekig küzdöttél ezért én meg hónapok alatt megkaptam.
- De nekem is sikerült nem? Veled együtt fogok debütálni, nem számít mennyi időbe telt, csak az, hogy elértük mindketten a célunkat. Együtt. - aprót bólintottam mert ezzel képtelen voltam vitatkozni. Mindig tudta mit kell mondania amivel megnyugtathat. Még mindig izgultam a másnap miatt de tudtam, hogy képes leszek rá mert itt van velem Chan és mindenben segít. Mindegy miről van szó ő itt lesz mellettem és támogat. Karjaimat nyaka köré fonom és kicsit megemelkedve a helyemről ajkaira hajolok. Chan belekapaszkodott a derekamba és egy határozott mozdulattal az ölébe húzott. Terpeszülésben elhelyezkedtem a combjain anélkül, hogy egy pillanatra is elszakadnék tőle. Egy kis idő múltán nyak hajlatába rejtve az arcomat, szorosan hozzábújva élveztem a közelségét. Testéből áradó melegség nyugodtsággal töltött meg, elűzve minden aggodalmamat álomba ringatott.
