Ismét könnyes szemekkel rohanok fel a lépcsőn a szobám felé. Miért csinálja mindig ezt? Miért kell mindig megaláznia? Egyszerűbb lenne mindkettőnknek ha haza küldene és megszabadulnánk egymástól egy életre. Ha kettesben vagyunk kedves, vicces és nem érzékelteti velem, hogy a legalja vagyok mindenek, de amint megjelenik egy harmadik személy vagy akár az egész palota csak köpköd rám és undorodva néz rám.
Már sírva csuktam be magam mögött az ajtót és borultam le a földre. Halványkék báli ruhám kissé gyűrötten elterült körülöttem mintha csak egy virág szirmait próbálná megidézni. A szobámban sötétséget csak a függönyön átszűrődő holdfény törte meg. Erőt kell vennem magamon, nem mutathatom ki mennyire fájnak a sértései. Lehet, hogy ő maga a herceg, gazdag és mindent megkaphat amit csak akar de ez nem ruházza fel arra, hogy így beszéljen velem! Az egyetlen dolog ami itt tart az a családom, ha itt maradok kapnak elég pénzt a megélhetéshez és nem kell koldulniuk. Viszont ez nem sokáig lesz már így, egy hét múlva Mark kiválaszt egy nemes lányt akit elvesz én pedig a családommal együtt visszakerülünk az utcára. Az egészben azt bánom a legjobban, hogy megnyíltam neki. Elmondtam neki a legféltettebb titkaimat, beszéltem neki a családomról mert bíztam benne és elhittem, hogy valós az álarc amit felém mutatott. Igaza volt apámnak, akkor szenved a legtöbbet az ember ha naiv.
Amíg felsorakoztunk a terem közepén a királyi pár kemény és fenyegető tekintettel figyelték minden egyes megrezzenésemet mintha én lennék maga a sátán. Amint mindenki megérkezett elkezdődhetett a szertartás. A lányok - bele értve engem is - fehér ruhájukon pihentették a kezüket és úgy várták milyen döntést hozott a királyfi. Mark először a piros szalagokkal jött le, hogy kioszthassa azoknak akiknek már tényleg semmi esélyük sincs. Vártam, hogy elém álljon s csuklómra kösse a szabadságot jelentő szalagot de ez nem történt meg. Izmaim megfeszültek az idegességtől de tartanom kellett magam. Mark kezében ott virított az életét megpecsételő gyűrű. Lassú léptekkel közelített felénk végül egy szelíd mosollyal megállt előttem. Szemeim elkerekedtek ahogy felhúzta az ujjamra az arany karikát és hátrált egy lépést.
- Nem, ez nem lehet! Nem vehetsz el engem, csak sajnálatból teszed! - szemeim megteltek a már jól ismert könnyekkel.
- Nem sajnálatból veszlek el Emily. Neked is elmondtam; csak szerelemből vagyok hajlandó házasodni. - Számra szorítottam a tenyeremet hátha ez segít abban, hogy ne zokogjak fel. Nem akarom elhinni, hogy szerelmes lenne belém. Mindenem remegett ahogy egyre több mindent értettem meg. Miért tartott magától távol minden egyes alkalommal amikor mások is jelen voltak és nem csak mi ketten. Engem védett. Tudta ha ugyanúgy viselkedik velem társaságban akkor a lányok megkeserítették volna az életem. Egész idő alatt ő volt az egyetlen aki tényleg figyelt rám.
BobbyHyung íme itt lenne a beígèrt oneshot, remèlem tetszik😊
Igazából ez a oneshot az egyik kedvenc könyvem feldolgozása lenne de mostanában nagyon rá vagyok kattanva az ilyesmi fajta könyvekre (mint az szerintem látszik is az előző rèszen is).
