Chan imádta a munkahelyéhez közel eső kávézót, legszívesebben minden percét ott töltötte volna. Annak ellenére, hogy egy elég forgalmas helyen foglalt helyet alig egy-két ember fordult meg a barátságos kis helyiségben és emiatt még inkább a fiú szívéhez nőtt. Nem rohant senki, családias hangulata volt az egésznek. Mégsem emiatt volt a kedvenc helye, legjobban a szeplős kiszolgálót szerette benne, akinek a napnál is ragyogóbb mosolya volt, ezzel ösztönözve másokat is egy halványabb ajak görbületre. A szőkének ötlete sem volt, hogy miként lehet valakinek ennyi energiája, hogy képes egész nap mosolyogni, de egy idő után már feladta a válasz után való kutakodást, egyszerűen csak élvezte a csodálatos látványt, amit nyújtott.
A fiatal fiú minden ebédszünetét itt tölti el kedvenc kávéja és egy szendvics vagy egy sütemény társaságában. Laptopja kihajtva pihen előtte, benne megnyitva a milliónyi fájl közül néhány, amin éppen munkálkodik - vagy legalábbis próbálna. Figyelme folyamatosan elkalandozik és csak az veszi észre ahogy a képernyő mögé bújva figyeli a vörös angyalt. Nem tudja mit kellene tennie, szeretne vele beszélgetni - képes lenne egész nap hallgatni mély tónusú hangját akkor sem unná meg - viszont ötlete sincs hogyan kellene belekezdnie. Azon kívül, hogy kikérje kedvenc italát és a fiú által ajánlott napi ételét egy szót sem váltottak az elmúlt másfél év alatt mióta rendszeresen látják egymást. Olykor előfordult, hogy egymásba futottak az utcán, a szeplős olyankor kedvesen rá mosolyog, amitől Chan percenkénti szívdobbanásainak száma megduplázódik és teljesen lefagy ezzel teljesen leégetve saját magát. Az angyali fiatal ennek ellenére is minden egyes alkalommal kedvesen szolgálja ki mintha nem is emlékezne a kínos szituációra, pedig a szőke biztos volt benne, hogy emlékszik ezekre. Nem tudta volna megmondani miért gondolja így, egyszerűen csak szerette ezt az elvet fent tartani magában.
Néha olyan is előfordult, hogy mielőtt hazatért volna még elment kedvenc helyére kicsit dolgozni - vagy inkább megfigyelni. Megismerkedésük napja is ilyen volt, Chan egy hosszadalmas nap után, nyúzottan, táskájának pántját szorongatva tért be a helyiségbe majd egy pulthoz közel eső asztalnál helyet foglalt, hogy még egy kis ideig dolgozhasson jelenlegi zenei alapján és szövegen közben fél szemmel kövesse a vörös tevékenységét. Egy kis idő után viszont olyan szinten belemerült a munkába, hogy még italához sem nyúlt hozzá. Rajta kívül már egy vendég sem tartózkodott a helyen, sőt már a zár órát is jócskán átlépték viszont a pultos fiú nem akarta megzavarni így csak csendben neki állt kitakarítani a helyiséget.
Tizenegy órát ütött az óra amikor Felix engedett elhatározásának és odament a szőke fiúhoz. Vonakodva vállára simította kezét, amivel egy rezdülést váltott ki a másikból. Elkerekedett, csillogó szemekkel nézett fel a baristára, de amikor eljutott a tudatáig, hogy ki is áll felette levegőt venni is elfelejtett. Ijedten nézett körbe a kávézóban, a besötétedett utcán majd tekintetét a monitorra irányította megnézve a pontos időt.
- Ne haragudj, én...
- Felix vagyok - szakította félbe mosolyogva az idősebbet mielőtt még hosszadalmasabb sajnálkozásba kezdhetett volna. Görbületét látva az idősebb vérnyomása rohamosan megnövekedett ennek ellenére igyekezett viszonozni a gesztust.
Az nap este valóra vált Chan kívánsága. Haza kísérte a vörös angyalt, aki mielőtt betért volna szerény kis lakásába lefirkálta telefonszámát, amit a másik kabát zsebébe süllyesztett aztán a szokásos csodálatos mosolyával átlépte a kaput. Azon a napon egy nagyon szoros kötelék kezdete alakult ki, amely egy életen keresztül része volt mindkét fiú életének.
