In My Mind

Envy (JinMin)

Cím: Envy (Irigység)

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Műfaj: Bromance, Hurt/Comfort, Dráma, OOC

Besorolás: +12

Összefoglalás: Átélted már valaha azt, amikor kiderült számodra, hogy legjobb barátodra irigykedsz? Irigyled a személyiségét, a tulajdonságait, a képességeit, de ugyanakkor csodálod is ezekért? El akarsz szakadni tőle, mert félsz, fájdalmat okozol neki, de huzamosabb ideig képtelen vagy nélküle meglenni? Utálod magadat, mert úgy érzed, te nem vagy elég jó hozzá, hogy ő nálad többet érdemel, nem pedig azt, amit te nyújtasz számára? Amikor viszont eljutsz oda, hogy végre távol tartsd magadtól, akkor látod a másikon a szomorúságot, ami miatt bűntudatod támad, így kezdet ismét, elölről az egész procedúrát, míg végül elszakad nálad az a bizonyos cérna? Ám az akár a barátságotokba is kerülhet? Ha nem, akkor Jimin most elmeséli, pontosan, milyen is az.

Jó olvasást!

A megvilágított gyakorló teremben található hatalmas, a teljes falat beterítő tükrön keresztül bámultam magamat. A többiek már régen haza mentek, amint a koreográfus kiadta utunkat, de én akkor sem tudtam velük tartani. Pontosabban vele nem akartam egy légtérben lenni.

Törökülésben helyezkedtem az üveg elé, olyan közel, amennyire bírtam, nagyjából, egy karnyújtásnyira. Végig vezettem tekintetemet az öltözékemen, illetve arcom és testem különböző pontjain. Szőke, a megvilágításban szinte már sárgás hajam arcomba lógott, ám egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy talán hátrafésülhetném. Így is illet a hangulatomhoz, minek vesződtem volna akkor vele? Szemeim alatt halványan látszódó lilás karikák keletkeztek a kialvatlanságtól, valamint a folyamatos hajtásoktól, amit az elmúlt időben megszenvedett a csapat. Tekintetem üresen fénylett, ahogy szemeztem tükörképemmel; alig találtam benne életkedvet, egy aprócska boldogságot, ami megnyugtathatta amúgy is borús lelkemet. Arcom sápadt volt, akár a fallal lehettem volna rokonságban, sőt, egyenesen eltűnhettem mindenki elől, ha mellé álltam. Vékony és beesett képű lettem a sorozatos diétáktól, melyeket azért csináltam, hogy magamat sanyargassam, illetve jobban megkedveljenek a rajongóink. Színtiszta feketébe öltöztettem magamat, ám nem csak a gyakorlásra. A váltóruháim sem mutattak másképp, ráadásul ahhoz még egy sapkát és egy arcmaszkot is hozzápárosítottam.

Nem voltam megelégedve azzal, amit láttam, bár ez nem újdonság, az én részemről. Állandó kételyek között éltem, amióta az ügynökséghez jöttem, de leginkább, a debütálásunkat követően váltam ilyenné. Ha végre megelégedtem azzal, amit nyújtottam, folyton találtam valami mást, minek a kivitelezésében javítani akartam. Ebben, persze, a sok negatív hangvételű megjegyzés sem segített, melyeket minden egyes felvételünk után kaptunk, esetleg egy montázs alatt találtunk. Egyikünk sem bírta rendesen feldolgozni az ilyeneket, az szívünkre vettük, hiába mondták, ne érdekeljen minket. Ezen a téren pedig én lehettem a legérzékenyebb.

Hiába lettek kockáim, hiába gyúrtam ki magamat, az összes olyan hozzászólást komolyan vettem, ami arról szólt, milyen dagadt is vagyok valójában az ő szemükben. Onnantól kezdve csak nagyon nehezen tudtak kirángatni a szigorú keretek között tartott diétámból, melyet nem csak a dietetikus, de én magam is felállítottam. Megszabták, hogy ezt a fajta tésztát, esetleg ezt a húst még megehetem, ám én önkényesen azokat ugyanúgy elhanyagoltam, akárcsak a többi tiltó listás ételt. A srácoknak úgy kellett lenyomniuk egy-egy falatot a torkomon, az étkezés során. Mindezek ellenére még mindig találok magamon kivetni valót.

Egyik kezemet levezettem pólóm aljához, ahol feltűrtem az anyagot, így szabaddá téve azt a területet. Ujjaimmal közre fogtam hasamon a bőrt, majd elkezdtem megnyújtani, láttatva ezzel, mennyi fölösleg látszódott rajtam. Torzítva láttam az egész műveletet; míg a valóságban éppen csak egy kicsit nyúlt meg a felület, addig a tükörben teljesen mást fedeztem fel. Mintha tényleg egy zsírokkal eltartalékolt hájat vettem volna kezeim közé, amik szinte lötyögtek rajtam mindenhol, az egész testemen.