In My Mind

Carnival (JinMin)

Cím: Carnival

Páros: JinMin (BTS; Jin x Jimin)

Besorolás: +12

Műfaj: Slash, Shounen Ai, Yaoi, Romantikus, Slice Of Life

Összefoglalás: Eredetileg, ezt rövid kis történetet a blog évfordulójára akartam írni (hiszen az nem igazi egy kis JinMin nélkül, nem igaz? ), ám olyan régen hoztam bármilyen friss írást is, hogy úgy döntöttem, most meglepek mindenkit ezzel. A történetet nagyon nem magyaráznám meg, mivel tényleg nem olyan hosszú (eredetileg, csak egy oldal lett volna), de annyit elárulhatok, sok minden járhat a fejükben, ha éppen várunk valakire, egy padon ülve. Akár az emlékeink is megrohamozhatnak minket. Kellemes olvasást! Valamint boldog új évet mindenkinek!

Fölöslegesen tekintettem jobbra, balra, magam mögé, magam elé, de még lábujjhegyre is hiába álltam, akkor sem találtam szerelmemet, kivel aznapra megbeszéltem a szokásos találkozónkat. Talán előbb érkeztem, mint eredetileg kellett volna, ám a várakozási időm már jócskán több volt, mint amit megszoktam páromtól. Mindig késett, állandóan ő rá vártam az összes találkánk alkalmával, mivel sokat adott a külsőjére, amit nem két percig tartott megcsinálni. Hiába hangoztattam neki, mellettem fölösleges a felszínes tényezőire figyelnie, már teljesen a lényegévé váltak eme szokásai.

Egy mély sóhajt engedtem ki ajkaim fogságából, majd nehézkes, lassú léptekkel indultam el a legközelebbi üres padhoz, amire végül le is telepedtem. Fejemet körbe forgattam, hogy tekintetemmel ismét a tömeget pásztázhassam végig, hátha látok ismerős alakot, ám ezúttal is csalódnom kellett. Csak számomra idegen emberek tartózkodtak a karnevál azon szakaszán, ahol jómagam helyet foglaltam. Gyerekek sírtak egy-egy plüss megszerzésének a kedvéért, melyet a reményvesztett szülök kénytelenek voltak megvenni végül, hátha csöppségük befejezi a siránkozást. Nem hibáztattam a kicsiket azért, ahogyan viselkedtek, hiszen sok, velük egykorú fiatal hasonlóan produkálta magát ugyan azokban a helyzetekben. Ettől függetlenül, nagyon hangulatrombolónak hatott a sírásukat hallgatni, ahelyett, hogy nevettek volna, mert jól érezték magukat.

Én mindig az apró értékeket tartottam elsőrendűnek, ritkán akartam drága holmikat ajándékba, még a szüleim unszolására sem. Csak időt szerettem volna tölteni a családommal, a rokonaimmal, valamint a barátaimmal, akik kitartottak mellettem jóban-rosszban egyaránt, melyet megbecsültem bennük. Emlékszem arra a napra, amikor elmondtam a fiúknak, hogy engem a velem azonos neműek érdekeltek inkább, amire nekik csak vicceskedve annyi volt a válaszuk, hogy ne próbálkozzak be náluk, még azokon az estéinken sem, amikor kirúgtunk a hámból. Segítettek átvészelni azt az időszakot, mikor a szüleimnek is bevallottam titkomat, melyet nem fogadtak jó szívvel a kezdetekben. Sokat szenvedtem, sírtam, valamint a szobámból sem mozdultam ki, ha nem volt muszáj; általában az iskola miatt hagytam el biztonságot nyújtó menedékemet, vagy ha az éhségnek köszönhetően a konyha felé vittek lábaim. A srácok ekkor is tartották bennem a lelket, akár estékbe nyúlóan sokáig üzengettek nekem, direkt elterelve gondolataimat. Ám a szülői szeretet akkor is hiányzott, hiszen azok az érzések, melyet egy anya meleg, ölelő karjai nyújtottak számomra, sohasem pótolhatta semmi sem, ezért hiába próbálkoztak a barátaim olyan kitartóan, a letörtségemen sehogy sem segítettek jobban.

Mindez addig tartott, míg meg nem ismertem őt, életem szerelmét. Tisztán emlékeztem arra a napra, amikor legjobb barátommal egy esős délutánon beültünk egy kávézóba, nehogy elázzunk a nagy esőzésben. A hely, ahová beléptünk, igen hangulatosan festett; zöld és barna különböző árnyalatai keveredtek egymással, olyan hatást keltve, mintha egy erdő közepén lettünk volna. Az asztalok, a tányérok, de még a poharak is fából készültek, melyeknek felső rétegét gondosan lecsiszolták, majd le is lakkozták, nehogy bántódása essen valakinek egy szálka miatt. A kávé illata körbelengett az egész helyiségben, amely nyugtatóan hatott fáradt lelkemnek. Mindenki boldogan cseverészett partnerével, sőt, nem messze, a sarokban, még egy csapat, nálam nem sokkal fiatalabb, tinédzsert is kiszúrtam, ahogy egymás viccein röhögnek nagyokat, mellyel arra kis időre megtöltötték, az amúgy csöndes kávézó légterét. Röviden megfogalmazva, igazán megkapó volt az apró üzlet, melyet eddig sohasem szúrtam ki, pedig a vele szemben lévő járdán mentem haza minden áldott nap.