In My Mind

Time Travel (HunHan)

Igazából ez a kis oneshot csak azért lett most kitéve, mivel eddig a verseny eredményhirdetésére várt, ahová neveztem ezzel az irománnyal. Helyezést nem értem el vele, de legalább ezzel a párossal is írhattam végre. Egyenlőre még egy versenyre írók egyrészest, valamint egy projektre is, szóval a többrészes JinMin mellett nem maradnak el a rövidebb novellák sem, de egyenlőre sokat nem tudok belőlük hozni. Illetve a sorozat következő részen is dolgozom már(szerintem, ha ezt kiraktam, akkor neki látok az újabb rész megírásának) csak az iskola kezdése miatt nekem is hirtelen szakadt sok dolog a nyakamba, így nem volt nagy kedvem az íráshoz, de igyekszem, ahogy csak tudok :)

Cím: Time Travel

Páros: HunHan (EXO; Sehun x Luhan)

Besorolás: +12

Műfaj: Slash, Shounen ai, Yaoi, AU, Fantasy, Romantikus, Hurt/Comfort

Összefoglalás: Ez a oneshot Luhan Promises című számának a videó klip történéseit dolgozza át egy szinten, vagyis az volt az ihlet adó. Luhan egy poros fészerben ülve tölti minden napjait, egy kis zsebórát szerelve. De mégis miért? Mi a célja ezzel? A válasz egyszerű; helyre kell hozni egy hatalmas hibát, amiért magát okolja. Vissza akarja szerezni, azt, amit elvesztett.

Érzés: mindent elsöprő szeretet (sok más érzelem is van, amit szintén központi elemként lehetne felsorolni, de mind ezek közül, talán ezt emelném ki a legjobban)

U.i.: Mivel kicsit ugrál az időben a fanfiction, így a jelenben történő dolgokat meghagytam az eredeti formátumukban, míg a múltban történteket vastagra nagyítottam.(Illetve, ami a jelenben játszódik, az olyan igeidőt is kapott, ami meg a múltban, azt a már megtörtént eseményként írtam le) Remélem meg lehet majd őket különböztetni. És persze egy ilyen kis jelet ( * ) is tettem a váltások előtt, után, így remélhetőleg senki nem fog megkavarodni.

Meleg van, a levegő poros, elhasznált, én még sem megyek el innen, ugyanis hajt a vágy. Mindent meg akarok tenni azért, hogy sikerüljön. Mennie kell! A nap is teljes erejével süt, hiszen már nyár vége van, augusztus, én még sem használom ki a dél-koreai környezet adta lehetőségeket, de mégis miért nem? Miért vagyok egy poros fészerben, ahová normális esetben be sem tenném a lábamat, és szerelek egy régi órát, aminek már semmi haszna nincsen? Mi az a dolog, ami arra vett rá engemet, hogy a szünetemből megmaradt egy hónapomat az időutazás megfejtésével töltsem? Miért érdekel engem ez egyáltalán? Mi köze ennek az egésznek az órához? Sok a kérdés, pedig a válasz annyira egyszerű. Helyre akarom tenni azt, amit elrontottam, vissza akarom hozni az életembe azt a személyt, akiért bármit megtennék, és teszek is!

Káromkodok egy sort, amikor ismét sikerül egy kereket rossz helyre illesztenem a kis hordozható vekkerben. Szétnézek a körülöttem lévő papírkötegeken, amelyek mindegyike ennek a kis szerkezetnek a működését mutatják, amit jelenleg is a kezemben tartok. A műhely teljesen rendezetlen állapotban van, ennek pedig csakis én vagyok az oka, mivel a nagy kapkodásban egyáltalán nem törődöm a rendrakással. Mindennél fontosabb számomra, hogy a ketyegő megfelelően működjön, és mindent visszaállítsak abba a formába, ami még azelőtt volt mielőtt... Mielőtt...

Remegni kezdenek a kezeim, így kénytelen vagyok mindent lerakni az asztalra, közben a könnyeim ismét utat találnak maguknak, és végig szántják meggyötört arcomat. Lehajtom a fejemet, aztán íriszeimet lehunyva adok magamnak pár perc pihenőt, habár megfogadtam magamnak, ilyet többet nem csinálok. Mégis minden nap megszegem ezt az ígéretemet.

Annyira fáj! Minden az én hibám volt... Én rontottam el! Bocsáss meg nekem Sehun!

*