N I C O T I N E | Corey Taylor

O N E

Madelaine

2015. június 9.

– Iksz alapú logaritmus tizenegy plusz ötvenkettő kisebb vagy egyenlő gyök kettőször szinusz negyvenöt fok. A fene egye már meg ezt a ricsajt. – Az előttem ülő, olyan ötvenes éveiben járó hölgy zavartan a backstage bejárata felé pillantott. A megjegyzésére legszívesebben egy 'Ez nem is ricsaj'-jal válaszoltam volna, viszont, ha még ezt a tanáromat is elüldözöm, Shawn hidegre tesz az tuti. A nőci megigazította a fekete kiskosztümjét, ezzel együtt szőkének csúfolt, daueroltatott haját is, majd egy köhintéssel biccentett az előttem pöffeszkedő két oldalnyi egyenletcsokorra. A matekkal a világból ki lehetett volna üldözni, nem is csak, hogy nem értettem, de még a tanár is idegesítő volt.
– Ha jól tudom, benne volt a munkaköri leírásban, hogy hangzavar lesz – vágtam rá flegmán, s erre a szavamra halkan kinyílt a bejárati ajtó. A vén szipirtyó háttal ült a bejáratnak, én viszont tökéletesen ráláttam. A maszkos pasi nesztelenül osont be, mögötte pedig hét kíváncsi fej meredt az ajtó túloldaláról. Mint az áldozatát becserkésző oroszlán, úgy lopakodott felénk, én pedig a legkevesebb figyelmet próbáltam rá fordítani.
– Kishölgy, ez nem megfelelő hozzáállás, kérem tisztelettel! Egy csöppnyi tiszteletet kellene mutatnia a tanítójai felé, hiába, hogy nem középiskolában kell órákra járnia... – A vén szatyor monológja közben az élőhalott maszkot viselő pasi felugrott mellettünk és bizarr hörgéssel emelte kezét a szőkeségre. A nőci először egy hangos visítás közepette felpattant a helyéről, mellyel párhuzamban a maradék nyolc leskelődő is berohant a szobába, vad hörgést és morgást mutatva. Az ijesztgetős kedvében lévő hapsi odaugrott hozzám, s egy hirtelen mozdulattal felkapott a székből. Gyomrom apró görcsbe rándult kezeinek érintésétől, egy halkat sikítottam és vastag nyakába martam. Kezeim felcsúsztak egészen a maszkot tartó csatokig, amelyek szinte teljesen elszorították a fejbőrét. Igen csúnya lett volna, ha fejrázás közben lerepülne a plasztik-maszk, így cirka ez volt az egyetlen megoldás. Kioldottam a csatokat és leszaggattam arcáról a szürke maszkot. Jégkék tekintetével egy ideig engem méregetett, majdnyelvét kiöltve grimaszolt a mögöttünk összefont karokkal ácsorgó tanárra, erreválaszul pedig hátratoltam szeméből a hívatlan, sötétszőke tincseket; mit ne mondjak, jobban áll neki a haj, minta kopaszság.    
– Mr. Taylor! Ez hallatlan! – toppantott egyet, majd idegesen ránk mutatott.
– Nőrablás! – Sid ráüvöltött a hölgyeményre, s egy pillanat alatt odaugrott hozzánk. Összeborzolta hosszú, kivasalt fekete hajamat és vidáman rámmosolygott. Ő sem egy röviden volt már túl, ahogyan a banda többi tagjai sem.
– Milyen volt a napod vámpírka? – Corey a fejét közelebb tartotta enyémhez és még mindig karjaiban tartott. Feketére festett keze nyomot hagyott fehér combomon, érintése pedig forró és izzadt volt. Megszorította erősen a lábamat, nehogy kiejtsen karjaiból és elmosolyodott. A leheletével már ötven méterről is kiakasztott volna egy alkoholszondát simán.
– Utálom a matekot – biccentettem határozottan, amíg nyakába kapaszkodtam. A szőke elmosolyodott és mintha csak a fia lennék, mosolyogva ringatni kezdett. Chris vezetésével, a fiúk altatódalt kezdtek el nekem énekelni, amit nem bírtam ki nevetés nélkül. Hangosan vihogni kezdtem és hátrahajtottam fejemet.
– Corey! – A mély, dörmögő hang áthasított a termen. – Tedd le a lányomat. – Shawn utolsónak jött be a koncert hangulatától felspanolt tagok közé, s ahogyan levette a bohócálarcot, szúrós pillantást váltottak az engem tartó alakkal. Hiába, hogy Corey volt a frontember, mégis mondhatni, hogy apa irányított. Olyan kérdésekben meg főleg, amik engem érintettek. – A gyereknek tanulnia kell, nemsoká érettségizik, nem arra van szüksége, hogy ti dédelgessétek.
– Te meg mikor lettél ilyen nagy tudománypárti? – Chris is levette az álarcát és a feketére mázolt arcát kezdte el törölgetni.
– Azt hittem, hogy ennél lazább vagy, Clown – kontrázott rá Sid és lehúzott még egy pohár vodkát.
– Én meg azt hittem, hogy eleget ittatok már, basszátok meg – morogta apa – Corey, az Isten szerelmére!
Corey óvatosan letett engem a földre, s egy sajnáló pillantást küldött felém. – Mrs. Keith, kérem, folytassák a tanulást.
– Jöjjön, Madelaine – intett magához a nőci, aki ismét elhelyezkedett az asztalnál. Egy unott szemforgatást követően levágtam magam a székbe és ismét a matek fölé görnyedtem.
A távolból még hallottam, ahogyan az öltözők felé haladva a fiúk folyamatosan utánozták Shawn kijelentéseit, minnél viccesebb és viccesebb formában.