N I C O T I N E | Corey Taylor

N I N E

Madelaine

Másnap reggel viszonylag korán keltem fel, már a saját szobámban, a saját ágyamban. Itt végre nyugodtan mélyedhettem a gondolataimba és senki sem zavart meg a hülyeségeivel. Tegnap este lenémítottam a Slipknotos csoportot, ugyanis nem akartam, hogy zaklassanak a hülyeségeikkel; az már csak mellékes, hogy ha Corey arcát megláttam volna egy beküldött képen, akkor ismét bőgni kezdtem volna, mint egy ötéves.
Felkeltem az ágyamból és miután realizáltam, hogy rettentően hideg van, főképp a szakadó hóesés és a tél miatt, felvettem magamra a köntösömet és a csukott erkélyajtóhoz léptem.
Elmélázva néztem, ahogyan aláhullanak a fehér hópelyhek és fehérre festik a tájat.
Annyira hiányzik.
Szemebe ismét könnyek szöktek, de gyorsan elpislogtam őket, majd az íróasztalomon heverő telefonomra pillantottam. Egy pillanatra felvetődött bennem a kérdés; vajon írt nekem azóta?
Felkeltem az erkélyajtó elől, s a készülékhez sétáltam. A kezembe kaptam, feloldottam a kijelzőt, de csalódottan is helyeztem vissza az eddigi helyére. Fekete, kócos hajamba túrva sétáltam egy kört a szoba közepén, majd amikor visszaértem a telefonhoz, ismét felvettem. Tétován igaz, de feloldottam a kijelzőjét és megnyitottam Corey chatablakát.
Bocsánat... nem, ez nem jó. Hiányzol...nem. Nem merem neki elküldeni ezeket. Igazából, semmit sem merek. A neve mellett ott világít a zöld pötty, tehát most aktív, de akkor sem merek írni neki.
A telefonom hirtelen zizzenése végett riadtan megugrottam, s majdnem a földre hajítottam a készüléket. A képrenyője már elsötétült, így remegő gyomorral oldottam fel, hátha Corey chatfeje villan fel a szélén.

***

Katherine Belot üzenetet küldött neked!

Kate
Sziveeem
Sziveeeem
Mit csinalsz ma delutan?

Mady
Nem tudomxd
Majd holnap jon tanar, ma szerintem itthon nyalogatom a sebeimet
Miert?

Kate
Ja semmi
Csak ma Tom van benn az istalloban
Gondoltam kimehetnenk lovazni

Mady
Nem sok kedvem van hozza

Kate
?

Mady
Ott dolgozik Angie

Kate
Az a szoke?

Mady
Az a szoke az corey lanyaxd

Kate
Hagyjal marxd
Megkerdezem Tomot

Kate
Na, nem latta meg ma
Tiszta a terep

Mady
Hany orad van?

Kate
Delben vegzek

Mady
Kettore kimegyunk akkor?

Kate
Siman
Tom am puszil
Hianyzol neki
Kerdezi h lovagolsz e majd

Mady
Gondolom
Jo lemozgatni magamat ezek utan
Bar mar nem ultem lovon egy eve

Kate
Olyan mint a biciklizes
Nem felejted el sohaxd

***

Fél kettőkor elkezdtem készülődni. Az igazat megvallva, nem volt kedvem ahhoz, hogy most Katievel kimenjek lovazni ­– nem azért, mert nem akartam, hanem mert egyszerűen nem volt hozzá elegendő lelkierőm. Két napja volt már New Orleansnak, de mégis annyira elevenen égetett az események tüze, hogy nem bírtam a szőnyeg alá söpörni; akárhányszor megpróbáltam, mindig kiégette a védelmező anyagot.
Nem azért éreztem magamat rosszul, mert egy negyvenes férfi rámmászott és megcsókolt; ezt én is akartam. Tudom, bűnös vagyok én is, nem csak ő – bár, ő lehet, hogy jobban az. Miért mutogatok ujjal rá, hogy ő volt a gonosz?
Ott, abban a pillanatban nem volt idősebb nálam. Nem volt köztünk az a sok év és az a sok tapasztalat. Nem volt köztünk semmi és nem hátráltatott minket az a rohadt elítélés.
De belerondítottam ebbe. Bár, már lehet, hogy nem is én tettem. Ő is elsiette, ahogyan én ezt túlságosan drámaian reagáltam le.
– Most komolyan, Madelaine? – hitetlenkedve méregettem magamat a tükörben, ahogyan kapkodtam fel a meleg cuccaimat. Elküldtem Coreyt, pedig ő bocsánatot akart kérni. Na, ha eddig nem haragudott meg rám, majd most fog, az tuti. Egy hisztis, elkényeztetett picsának fog képzelni, pedig valójában csak rettentően félek... félek az előítéletek és az elítélés miatt és félek, mert tudom, hogy apa megölné Coreyt az első dologgal, ami a keze ügyébe kerül.
Gyáva vagyok és most emiatt nem csak egy, hanem egyből már két ember lelki fájdalmait is okozom. Valószínűleg. Vagyis, csak remélni tudom, hogy őt is annyira érzékenyen érintette, mint ahogy engem.
– Madelaine! – Az ajtón két koppanás, majd mögüle apa fáradt hangja hallatszott. Nem mondta ki sosem, de majdhogynem ötven évesen a folyamatos, megviselő koncertezések nem neki valók. Főleg nem egy ilyen családi háttérrel. Néha úgy gondolom, hogy apa sokkal szívesebben van a srácokkal és velem, minthogy itthon punnyadjon a tévé előtt sörrel a kezében. Jó ez, persze, de nem az ő világa. Mégis képes volt negyven évesen egy új házasságra adni a fejét, ráadásul egy olyan nővel, aki mindennek mondható, csupán idegrendszerkímélőnek nem. Igaz, hogy a banda elég instabil mostanság és sok a veszekedés, de mégis azt inkább éreztem családomnak, mint ezt az annak csúfolt tákolmányt. Semmi sem kötött Chantelhez és a lányához, Gagehez is maximum a vér, egyedül apa az életem legfontosabb pontja. Talán ebből az egész cirkuszból ő ér a legtöbbet nekem.
Szótlanul összehúztam magamon a dzsekimet és az ajtóhoz léptem. Kinyitottam résnyire, s kidugtam rajta a fejemet, ugyanis nem akartam, hogy meglássa a kupit a szobámban és a rajtam lévő kimenős cuccokat. – Van egy kis időd? Beszélnünk kellene.
Vállat vontam, majd mivel beláttam, hogy nem tágít a témától, ezért bentebb invitáltam a szobámba. Meglepődve nézett szét a nagy kupi miatt, ami most a bőröndömből szétdobált ruhákból és könyvekből állt.
– Ülj le – vontam vállat, s az ágyra mutattam – Mi a baj?
– Ezt én is kérdezhetném – szusszant egyet, s gondterhelten rám pillantott – főleg azért, mert végigsírtad álmodban a háromórás repülőutat.
Basszus, erre nem is emlékeztem. Gyorsan ki kell magamat vágnom a dologból, mert ha rájön, akárcsak apró részletekre, abból apokaliptikus helyzetek születhetnek.
– Csak...
– Ne mondd azt, hogy Sáfrány. Tegnap találkoztam Johnnal a boltban és hülyének nézett, mert részvétemet nyilvánítottam neki miatta. Sáfrány él és virul. Szóval két lehetőség van. Vagy elhallgatsz előlem valamit, vagy teljesen hülye vagy. – Apa olyan nyomozói precizitással olvasta a tényeket az arcomba, hogy szinte már csak a hülye napszemüveg és a zakó hiányzott.
– Neked nem nehéz anya nélkül? – Tettem fel a tízmilliós kérdést. Csúnya volt beadnom, hogy anya miatt sírok, de nem tehettem mást. Lehet most a Mennyekben fogja a fejét, hogy a glória nehogy leessen róla. Sírtam miatta is eleget és még most is összeszorul a mellkasom, ha eszembe jut. Tehát féligazság.
Shawn mélyen tüdejébe szívta a levegőt, majd hosszan kifújta. – Ez a bajod? – Jól észrevehetően gondterhelt volt, s anya emléke ismét felszaggatta a régi hegeket.
– Igen. Csak nem szerettem volna elmondani, mert féltem, hogy te is lelombozódnál. – Már lassan magam is elhittem ezt az egészet.
– Nem tévedtél – biccentett oldalra – A pszichológusod régóta mondogatja, hogy sokáig megmarad majd ez a trauma és ahogyan egyre idősödsz, megtanulod feldolgozni.
– Tudom, tudom – bólogattam – poszttraumás stressz meg minden egyéb. Na, meg a mostohatesóim...
– Mady! Tudod, hogy ez egy olyan téma...
– Ami már elavult? – vágtam apa szavába számonkérően.
– Szállj le róla. Egyébként, ma vacsoránál megbeszéljük...
– Azt lesheted – bólogattam dacosan, s közben összefontam mellkasom előtt a karomat – csak annyira fogok ott lenni, mint most az ebédnél.
Szokásom volt ugyanis, hogy megvártam a szobámban, amíg befejezik a családi hangulatú kajálást és aztán amikor mindenki már ment a saját dolgára, akkor mentem le kajáért magamnak. Arra a „szabályra" magasról szarva, hogy nem szabad kaját felvinni az emeletre.
– Mady, nem lázadhatsz örökké a családunk ellen...
– Már családunk?! – csattantam fel – Egy napja még sajnáltál, most meg már a családunk. Shawn, nekem ebből a retkes házból egyedül te vagy a családom! Odakinn pedig még vannak heten, akiket ténylegesen a családomnak gondolok. Ők – mutattam az ajtóm felé, ezzel utalva a ház többi tagjára –, ők nem a családom!
– Madelaine Crahan, lennél szíves egy kicsit empatikusabban viselkedni?! – mordult rám Clown, de nem lepődtem meg, sőt még össze sem rezzentem. Dacosan néztem nagy alakját, miközben felpattan az ágyról, s szigorúan felém mutat.
– Akkor hagyj békén a „családoddal" – morogtam. Túl goromba vagyok néha apával, ami egyáltalán nem esik neki jól, de sajnos nem tudok mást tenni. Rettentő szarul esik az, amikor erővel akar közelebb terelni Chantelhez és a kölykeihez, de nem látja be, hogy nem megy. Elvégre, ugyanolyan makacs vagyok, mint ő.
A felszólalásom láthatóan érzékenyen érintette apát. Általában nem ő a csapat legérzékenyebb tagja, de amikor a családjáról és legfőképp rólam van szó, nagyon szélsőséges és érzékeny tud lenni. Persze, ezt sosem használtam még fel senki ellen sem. Mármint, azt a jelenleg velem szemben álló, százkilós hústornyot, aki, ha csak rosszat mondanak rólam, vérszomjassá válik.
– Bocsi – motyogtam magam elé – nem akartam ennyire köcsög lenni.
– Semmi baj – megtörten felkelt, majd mellém lépett –, megszoktam már.
Ez a kijelentése kicsit szívem ütött. Tényleg ennyire szemét lennék vele mindig? Egy pillanatra megingott bennem a magabiztosság poros kártyavára, s szánakozva néztem apát. Ő vállat vont, miközben végigmérte alakomat. – Hova készülsz?
– Katie kihívott a loviba – mutattam magam mögé félszegen. Valamiért most azt vártam, hogy nem mehetek sehova és szobafogság napokig.
– Vegyél sálat is – biccentett a gardróbom felé – Mára hóesést mond. Nehogy megfázz. – Elsétált mellettem, majd kinyitotta a szobaajtót és távozott. Shawn Crahan, a Slipknot legbrutálisabb tagja most teljesen maga alá került, egy tizennyolc éves kislány miatt, aki folyamatosan hisztizik és nem tud kinőni a hülyeségeiből.