N I C O T I N E | Corey Taylor

F O U R T E E N

2016. január 21.

Madelaine

A hatalmas zöld táblán már feltűnt az Esbjerg felirat, ami azt jelentette, hogy nemsoká a városba érünk. Egy fél napos fárasztó út áll már a hátunk mögött, hosszú hajóúttal és soha véget nem érőnek tűnő buszozással megspékelve, de ez nem tudta kedvemet szegni egy pillanatra sem.
Most éppen a buszban ülünk ismét és a következő helyszínre tartunk. Apa mellettem pöffeszkedik, karja védelmezőn a kanapé háttámlájára van mögém helyezve, másik kezében pedig a setlistet szerkeszti a telefonján. Eléggé elmélyült a munkában, de engem még a jó Istenért sem engedne el maga mellől.
Persze, rohadtul nem akarok a közelében lenni. Jelenleg éppen utálom, mint a szart, de a srácok ezt nem tudják, ezért fenn kell tartani a „minden oké" látszatot.
A telefonomba mélyedtem és a közösségi oldalaimat nézegettem, amikor pittyent a készülék, Corey profilképe pedig felugrott a jobb sarkában.
„Nézz fel, kicsi holló"
A telefonomat úgy igazítottam, hogy apa ne lássa a kijelzőt, majd magam elé pillantottam takarásából.
„Miért pont holló?" – Furcsállóan írtam vissza a velem szemben ülő frontembernek, aki ekkor ismét rám pillantott. Egy pár másodperc erejéig szemeztünk, majd ismét visszamerült a telefonjába.
„A hercegnő lejárt lemez már." – Corey ismét rám pillantott és várta a reakciómat. Beharaptam ajkamat az üzenete olvasása közben, amelyre Corey még szenvedélyesebben nézett rám, majd ismét a telefonjába mélyedt. – „Tetszett?" – Némán bólintottam. – „Örülök. Többször is csinálhatnánk ilyet." – Ismét bólintottam, amikor rámnézett. – „Mit hallgatsz?"
„KISS - I Was Made For Lovin' You" – válaszoltam egyből, s amikor láttam Corey mosolyát, ismét remegni kezdtem belülről.
„Az jó szám" – Moccantam egyet a válaszára, amire apa felkapta a fejét. A telefonomat egyből lezártam és próbáltam semlegesen oldalra fordítani a fejemet, de a szemem sarkából láttam, hogy Corey nem így cselekedett és engem nézett még mindig.
Két koppintást éreztem a vállamon, majd Shawn kivette a fülemből a füleseket. – Mady, szívem légyszíves idehoznád azokat a papírokat?
– Mert? Neked nincs lábad? – Jim majdnem kiejtette a kezéből a kávéspoharat, amikor elhaladt mellettünk és ezt a mondatfoszlányt elkapta. Egy pillanatra csodálkozva nézett ránk, felvonta szemöldökét és grimaszolt egyet; gondolom neki is leesett, hogy rohadt nagy gubanc van köztünk.
– Kérlek. – Shawn már kicsit erősebben szólalt fel, majd Coreyra nézett. Egy kis ideig tekintettel ölték egymást, amikor apa alig észrevehetően meglökte a combomat. Nem volt mit tennem, felálltam és a busz elejébe sétáltam a papírokért.
Ahogyan jöttem vissza, elhaladtam az apró konyha mellett, felkaptam onnan egy fánkot, majd a dohányzóasztalhoz lépve levágtam rá a kezemben szorongatott papírköteget. – Tessék. – A legutálatosabb hangnememet vettem elő, amire mostmár Jay és Sid is felfigyeltek, akik eddig kártyapartit tartottak a velünk szemben lévő kanapén. Jay összeráncolta a szemöldökét és furcsállóan nézett rám. Tudta ő is, hogy most rohadtul zabos vagyok apámra.
– Köszönöm, Madelaine. – Shawn világi nyugalommal taglalta a szavait, majd biccentett egyet és felkelt. A busz lakrésze mellett volt elhelyezve egy apró nyomtató, valószínűleg ahhoz sietett kinyomtatni a setlistet, amit csupán az ő hülye heppjei miatt változtatunk koncertenként.
A fekete bőrnadrágom nyekkent egyet, ahogyan igazodtam a bőrkanapén, a Slayeres pólómat közben pedig bentebb toltam a nadrág magas derekába. Rettentően fázós vagyok, emiatt gyakran érzem akkor is a hideget, amikor pokoli meleg van a helyiségben. Ismét bedugtam a fülemet és egy Slipknot számot kezdtem el döngetni a füleseimen. Alapjáraton nem hallgatom őket annyit, maximum a koncerteken és az olyan pillanatokban, amikor Corey úgy dönt, hogy ő most gyakorolni fog. Na az tud néha a dobhártyaszakító pillanat lenni; ami koncerteken többezres tömeg előtt jól hangzik, az egy zárt buszban általában csak eszeveszett, irritáló hörgés és üvöltözés.
Jobb lábam ritmusra pattogott, miközben egy e-könyvet próbáltam olvasni, de a dühtől nem nagyon ment. Legszívesebben bevertem volna apa fejét, a modora és a köcsögsége miatt és azért, mert nem bízik sem bennem sem pedig Coreyban. Direkt rossz színben akarja feltűntetni, hogy még véletlenül se tudjam önállóan megalkotni róla a biztos képet, amit így, négy év után ismét át kell értelmeznem.
Az előttem elhaladó magas alak visszafordult és válla mögött rám pillantott. Zsebretett kezeit kivette a biztos rejtekhelyről, majd leült mellém. Gyilkos tekintettel méregettem, szinte szikráztak kék íriszeim, pattantak benne a düh apró lángjai, amiket egyenesen a mellettem ülőnek címeztem. Hosszú szakállát megsimította, mialatt hátradőlt a kanapén és rám pillantott. Megvonta csupasz vállát, majd egy picit igazított az ujjatlan ingjének gallérján és felém biccentett egyet.
Dühösen kivettem a fülemből a fülhallgatókat. – Mit akarsz?
– Nem rám haragszol, úgyhogy legyél kedvesebb, hercegnő. – Jim megvonta vállát, mire Corey felpillantott ránk a velünk szemben lévő kanapéról.
– Te vagy a túsztárgyaló most? – Farkasszemet néztem Jimmel, közben pedig a busz hátuljában tevékenykedő Shawn felé biccentettem. A szemem sarkából még láttam, ahogyan Corey feláll és fejingatva a sofőrfülke felé veszi az irányt.
– Nem szóltam hozzá – ingatta fejét – de látom, hogy rohadtul összeugrottatok.
– Nem a te...
– Dolgom, tudom – vágott szavamba a magas férfi – de nem kóser, hogy ennyire feszült helyzet legyen köztetek.
– Majd elintézzük – sziszegtem ingerülten.
– Nem tesz jót a bandának, ha azt látjuk, hogy a két góré harcban áll egymással – Jim a konyhában tevékenykedő frontemberre és Shawnra biccentett fejével. Az arcom egy pillanatra falfehér lett, s hitetlenül ráztam meg fejemet. – Gondolom nincs valami rendben közted és Corey között. Vagy túlságosan rend van és ez okozza a káoszt? – Majdnem leestem a kanapéról és a Pokolig akartam elsüllyedni, amikor láttam Jim arcán, hogy minden tiszta neki.
– Ez... bonyolult – ingattam fejemet és a telefonomat beletörődően az asztalra helyeztem. Úgy éreztem, hogy itt az ideje beszélni erről valakivel, aki nem Katie. Jim elvégre jobban ismeri Coreyt mindenkinél, ugyanis abban a másik bandájában is együtt dolgoznak.
– Gondolom – bólogatott és apró mosolyt engedett ajkaira – Mióta?
– Mit mióta?
– Mióta kerülgetitek egymást Coreyval?
– Fél éve van már, szerintem – Most ezt komolyan el akarom mondani Jimnek?!
– Mit tud apád?
– Nem sokat – Basszus, tényleg elmondom Jimnek. Azt sem tudom, hogy mi ütött belém, de valamiért most mindent ki akartam neki tálalni és meghallgatni a tanácsait.
– Megcsókolt már, vagy még csak...
– Jim! – riadtan szóltam rá a hatalmas alakra, aki összerezzent és elmosolyodott vörös arcom láttán. Corey kíváncsian sétált el mellettünk és leült az egyik fotelbe a kávéjával.
– Tehát igen.
– Jim basszus, hagyd már abba! – mordultam rá kétségbeesetten.
– Nem szégyen ez, Mady – veregette meg vállamat – mindenki lehet szerelmes.
– De nem egy apámnak való emberbe! – motyogtam kiakadva, s idegesen hátratúrtam hajamat.
– A kor nem számít. Ha nem vagytok egymásnak valók, azt az idő úgyis megmutatja majd. Kérsz egy teát? – Jim felkelt mellőlem, amikor látta, hogy Shawn végzett a nyomtatással. Dacosan bólintottam egyet, majd én is felkeltem és Jim mellé léptem. A pillantásom még találkozott apa marasztaló tekintetével, de nem tudott meghatni. Gyűlöltem és nem akartam a közelében lenni.
Jim a kis konyhában teleengedte a vízforralót, majd bekapcsolta.
– Zöld vagy fekete?