Csábításból Jeles-Teen Ideal

18.rész-Csak hogy az élet ellened van

Aham...boldogság mi? Lassan 3 hét telt el! Laura és Noah nagyon jól (és hangosan!!!) elvoltak ketten. Nem érdekeltem senkit. Rosa nem szerette a néha felszinre törekvő régi személyiségem, ami szerint furának tartott ahogy a többi olyan ember is mint ő. Nem szerettek, ezt kijelenthettem! De az volt a legnagyobb gond hogy az olyan emberek mint én, vagy is a régi barátaim is utáltak. Mindenki! Aki pedig nem gyűlölt az konkrétan, szinte a létezésemről nem tudott. Így történt az hogy szépen visszaanalogtam a megszokott, rideg, fekete, sötétzónába.
Ezt meg is mutattam a társaimnak hisz visszaszoktam a feketére, és a szinnel egyűtt minden káros függőségemre. Nos igen nem hazudok ha azt mondom visszaestem abba a jukba amit hagytam hogy megássanak nekem.
-Kara maga figyel az órára vagy csak van?!-förmedt rám a tanárnő.
-Bocsánat...!-motyogtam. Az osztály nevetéssel jutalmazta égésem é pedig lejjebb csúsztam. Castiel természetesen tojt a dolgaimra ahogy mindenki aki közel lát hozzám, úgy hogy tőle sem kaphattam bíztatást.
Amint kicsöngettek lassan és kedvtelenül mentem haza ám a szokásos sétám valaki megzavarta.
-Mi van veled? Hova tünt a mosolyod?-ért be mellem Castiel.
-Oh...csaknnem feltünk három hét mulva hogy valami nincs rendben?-nevettem fel kínomban.
-Figyelj az utóbbi időkben nem voltunk tulzottan sokat egyűtt!-álított meg.
-Ez igaz...-sóhajtottam. De mért nem voltunk? Nah ja az egy olyan kérdés amire a válaszom Castiel bandája. Nem, most nem arra a bandára gondolok ami a parkban van hanem arra amelyikkel zenéket szerez és melynek tagja a bátyám Lysander is.
-Itt vagyok jó?!-fogta meg a kezem majd szorított magához.
-Jó...haza kísérsz?-motyogtam fáradtan, ő pedig elmosolyodott.
-Gyere hozzám! Úgy sincs jobb dolgod!-nevetett fel.
-De az messzebb van!-nyöszörogtem mire kilapta a táskám a kezemből hogy ő vihesse majd megindult...