Álarc mögé bújva // Clexa

XI.

CLARKE

Lexa hazament átöltözni és abban állapodtunk meg, hogy kilencre jön értem kocsival, hogy együtt menjünk a buliba. Így volt még egy órám, hogy elkészüljek.
Letusoltam és megmostam a hajam; kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy a szőke hajam végéből immár teljesen kimosódott a rózsaszín. Hajszárítás után a tükör előtt állva beletúrtam a rövid hajamba, miközben a tükörképemet néztem enyhén grimaszolva. Sosem úgy állt ez a szőke hajzuhatag, ahogy szerettem volna. Beletörődve sóhajtottam egyet, majd a szobámba indultam.
Hosszas gondolkodás és ruhapróbálás után felöltöztem. Nem voltam biztos benne, hogy mi lenne oda a célszerű ruházat. Végül inkább a kényelmes, lezser öltözet mellett döntöttem: az egyik bandás pólómat vettem fel halványkék farmeringgel, amit nem gomboltam be, hozzá sötétszürke, tapadós farmert és bakancsot.
Amikor hallottam, hogy Lexa kocsija behajt a feljáróra, magamra kaptam még a fekete bőrdzsekimet és a sálamat, majd gyorsan kiléptem a házból, magam után bezárva az ajtót.
Nagyon hideg volt odakint, a gomolygó ködben alig lehetett látni valamit. Szorosabbra húztam magam körül a kabátomat és a kocsihoz kocogtam, hogy minél kevesebb időt kelljen kint töltenem. Beszállva egyből megcsapott a jól ismert parfüm, amitől egy időben lazultam el és emelkedett meg a pulzusom.
Lehelve dörzsölgettem a kezeimet, mert már ennyi idő alatt is teljesen átfagytak.
- Sosem fogom megszokni ezt a hideget. – sóhajtottam fel, majd végre a mellettem ülő lányra néztem.
Elállt a lélegzetem.
Gesztenyebarna, tépett haja lágyan omlott a vállára, még ebből a távolságból is éreztem a samponjának édeskés illatát. Zöld íriszét még inkább kihangsúlyozta a fekete szemceruza, amit oldalt erősen kihúzott, ezzel tökéletes cicaszemet érve el. Száján halvány rúzs volt, amitől még teltebbnek tűntek az ajkai. Mint oly sokszor, most is tetőtől-talpig feketében volt: ballonkabátja alatt rövid, tapadós, egyszínű trikót viselt, ami kissé láttatni engedte a dekoltázsát, ráfeszülő nadrágot, ami tökéletesen kiemelte minden kecses vonását és hosszú lábait, hozzá pedig bokacsizmát.
- Azt a rohadt... - suttogtam teljesen elképedve és nem túl nőiesen, de több nem telt tőlem.
Lexa kicsit elpirult és zavarba jött a túlzott figyelemtől, amiért bevallom, nem hibáztattam. Jóformán felfaltam a tekintetemmel, de nem tudtam nem őt nézni. Mellette minden más veszített a szépségéből.
Zavarában a füle mögé tűrte a haját és elkapta a tekintetét.
- Ne nézz így rám, Clarke! – kérte halkan.
- Hogyan nézek rád?
Lassan felemelte a fejét és újra rám nézett azzal a gyönyörű szempárral.
- Mintha... - kezdte rekedtes, kissé félénk hangon. – Mintha rajtam kívül más nem létezne számodra a világon.
Az első reakció bennem a tagadás volt, mert még magamnak is féltem ezt beismerni. De aztán rájöttem, hogy pontosan így van, ez pedig hirtelen teljes nyugalommal árasztott el.
- Mert rajtad kívül nem is létezik számomra más a világon. – feleltem halkan, de őszintén.
Erre a világ legédesebb mosolyára húzódott a szája, ami egész úton az arcán maradt.

A ház előtt már rengeteg kocsi parkolt, alig találtunk szabad helyet. Még ki sem szálltunk a kocsiból, de már így is hallottuk a házból kiszűrődő hangos zenét.
Lexa leállította a kocsit és az ölébe ejtette a kezeit; nem úgy tűnt, mint aki túlságosan ki szeretne szállni. Összehúzott szemmel, gyanakodva figyelte a kint csoportosuló emberek tömegét, akik műanyag poharat szorongattak a kezükben.
Éreztem rajta, hogy ideges, ezért odanyúltam és megfogtam a kezét, amitől egyből nyugodtabb lett.
- Ezek mind csak éretlen gimnazisták, ne görcsölj rá! – mondtam lágy hangon.
Bólintott, majd megeresztett felém egy halvány mosolyt, amit apró győzelemként fogtam fel.
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a ház felé. Nem fogtuk meg egymás kezét, mert nem akartuk még jobban felhívni magunkra a figyelmet. Már így is rengeteg szempár szegeződött ránk, de igyekeztem nem törődni vele.
Még el sem értünk a bejáratig, máris egy barna bőrű, fekete hajú, magas srác támolygott oda hozzánk, aki kicsit ismerősnek tűnt a suliból.
- Lexa! – nyújtotta el a szót kicsit összeakadt nyelvvel. Úgy vigyorgott, mint egy tökkelütött, és kicsit sem tűnt józannak.
Lexa biccentett egyet felé.
- Wells. – mondta unottan.
- Annyira örülök, hogy eljöttetek! Tudtam én, hogy nekem kell bulit csinálnom ahhoz, hogy a híres Lexa megjelenjen. – mondta büszkén és úgy tűnt, hogy ő teljesen el is hiszi mindazt, amit mond. Lexa erre csak a szemét forgatta. Ekkor a srác rám emelte a tekintetét és jobban szemügyre vett. – Na és ki ez a szőkeség, akit magaddal hoztál?
Tetőtől-talpig végignézett rajtam és elégedett füttyentés hagyta el a száját. Lexa állkapcsa megfeszült, majd ösztönösen közelebb lépett hozzám, mintha ezzel valamiféle néma üzenetet akart volna sugallni a másik felé. Meglepetten néztem rá, de ugyanakkor jóleső érzés töltött el a reakciójától.
Lexa továbbra is sötét pillantásokkal méregette a részeg fiút, és nem úgy tűnt, mint aki válaszolni akar a kérdésre. Azért, hogy megnyugtassam, kettőnk között nem túl feltűnően végigsimítottam ujjaimmal a kezén, mire rám nézett és ellágyult a pillantása. Imádtam, hogy ilyen hatással vagyok rá és rám nem úgy néz, mint akárki másra.
- A nevem Clarke, nem pedig szőkeség. – mondtam enyhe gúnnyal a hangomban.
Wellsnek mindez nem tűnt fel, túlságosan ittas volt már ahhoz, hogy észrevegye a részleteket. Idétlen mosollyal, drámaian hajolt meg előttem, miközben végig a melleimet bámulta.
- A lehető legnagyobb öröm megismerni önt, hölgyem.
Eddig bírtam, már ennyi idő alatt az idegeimre ment a srác. Elléptem mellette, magammal húzva Lexát is.
- Rólad ugyanez nem mondható el. – szóltam vissza a vállam felett, de a reakciójára már nem voltam kíváncsi.
Behúztam Lexát az árnyékba a falhoz, ahová nem értek el az utcalámpák fényei és a kíváncsi tekintetek. Összekulcsoltam a kezeinket és közelebb léptem hozzá.
- Tudom, hogy legszívesebben mindenkinek behúznál egyet, aki csak rám néz, és imádlak ezért, de engedd el magad! – mondtam vigyorogva, majd amikor rájöttem, hogy mit mondtam, az ajkamba haraptam és ijedten néztem a barna hajú lány irányába.
A sötétben nem láttam az arcát, de éreztem, hogy mélyen beszívja a levegőt. Pár másodperccel később még közelebb húzott magához és végigsimított a hajamon.
- Ezután pedig végképp be fogok húzni mindenkinek, aki csak rád mer nézni. – mondta halkan, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Megkönnyebbülve felnevettem. Nem számított, hogy ő nem mondta ki; ez a mondat felért legalább ennyivel. Kezdtem hozzászokni, hogy Lexa mindent sajátos formában éreztet, ez pedig csak még különlegesebbé tette őt.
- Mellesleg nagyon tetszik a hajad... „szőkeség". – simogatta a hajam, az utolsó szót vicces hangsúllyal elhúzva.
- Tőled még erre a névre is hallgatok. Örülök, hogy tetszik. Jelenleg ilyen unott, szőke hajjal kell beérned velem, sajnállak is érte.
- Tökéletes. – mondta komolyan.
Elpirultam, és örültem, hogy a sötétben ezt nem láthatja.
- Még meggondolhatjuk magunkat, hogy bemenjünk-e. De ha bemegyünk, akkor jól kell viselkedned, Lexa! – fenyegetőztem tettetett szigorral.
Hangosan felsóhajtott.
- Fenébe, hosszabb lesz ez az este, mint gondoltam.
Ismét elnevettem magam, hiszen Lexának tényleg nem erőssége, hogy visszafogja magát, ha valami nem tetszik neki. Gyorsan megcsókoltam, reménykedve abban, hogy ez majd elég lesz az este hátralevő részére, hogy nyugodt maradjon és megszüntessem vele minden kételyét.