Detroit: become lover

Nyuszi-muszi és a rendőrbácsi

El se hiszem, hogy rávett arra, hogy vele menjek. Mióta beszálltunk a kocsiba nem is szóltunk egymáshoz. Bár nem is baj, nincs kedvem a bájcsevejhez. De sajnos, Connor nem bírta ki végül...

- Jól vagy?

- Szerinted? – néztem rá mérgesen – Most komolyan elraboltál volna?!

- Nem akartam, hogy elkapjanak. – válaszolt természetesen.

- De én ezt nem értem... - Mit akarhat tőlem?

- Mit nem értesz?

- Miért nem akarod, hogy elkapjanak? Végtére is te egy zsaru vagy? Te nyomozol a kék halál után. Be kéne vinned az őrsre vagy nem is tudom... - halkultam el végül. Csak magam alá vágom a fát ezzel és tényleg a dutyiba visz. Valahogy meg kéne szöknöm....

- Nem szeretném, hogy elszökj. – Ez belelát a fejembe?!

- Nem terveztem...

- Hazudsz! – szólt hozzám kimérten – Ne feledd, hogy hazugságvizsgálóval szereltek fel.

- Ó igen és akkor múltkor hogy dőltél be nekem?

- A tested nem hazudik – mosolygott el ördögien. Rohadék!!!!

Tovább mentünk... Csak néztem, ahogy elhagyjuk a fákat. Majd letértünk egy kisebb útra.

- És hogyan tovább? - kíváncsi voltam.
- Még nem tudom...
- Nagyszerű! - vágtam magam vissza az ülésbe pöffedten.

Lassan telt az idő. Connor vezetett, én meg csak néztem kifelé az ablakon. Semmi sincs kint. Csak puszták. Hát igen, a globális felmelegedésre persze még mindig nincs megoldás, de kit érdekel?!
Hisz vannak androidok, akik helyettünk dolgoznak. Hipp hipp hurrá!!!
Na de, most már arra se jók....
Nem értem az embereket.
Ránézek Connorra. Nagyon gondolkodik valamin.. A baseball sapit már levette, de a szemüveg rajta maradt. Ezzel a szemüveggel nagyon aranyos...
Jézus Vivi!!! Áljál le!
Most, hogy végig nézem, olyan harminc év körüli lehet, vagyis a kinézete. Nem tudom pontosan mikor gyártották.
- Min gondolkozol?
- Csak azon hogy... - kezdtem, de elég hülyeségnek tűnt, így abbahagytam.
Ekkor rám nézett, azokkal a mély csokibarna szemeivel. Hogy a francba tudtak neki ilyen kiskutya szemeket adni?! - Mond!
- Csak tudni akartam, mikor gyártottak? - elég gyerekesen kérdeztem. Nem akarom, hogy nevessen rajtam.
- 2038 augusztus 1.-jén, Miért kérded?
- Azt hittem régebbi vagy...
- Nálad jóval fiatalabb - és eleresztett egy félmosolyt.
- De idősebnek nézel ki nálam...
- Tényleg?! - nem hagyta abba a mosolygást.
- Ne feledd, hogy én 26 éves vagyok, te meg kinézel vagy 30-nak.
- Na akkor nem is olyan nagy a korkülönbség. – vigyorgott.
- Akkor augusztusban lesz a szülinapod... - motyogtam magamnak, nem is tudom miért érdekel ez. De úgy látszik, ezzel Connor alá adtam a lovat.
- És kapok tőled valamit? – most már tényleg úgy vigyorgott, mint egy retardált.

- Lófaszt a seggedbe!!!- vágtam rá. Erre nevetni kezdet.
- Vicces, hogy mást mondasz, mint amire gondolsz.
- Ezt hogy érted? – néztem rá érdeklődve.
- Mindig elfelejted, hogy beépített igazságszenzorom van. És érzékelem a szívverésed.
- Mire akarsz kilyukadni? – talán ezt nem kellett volna kérdeznem.
- Arra, hogy mióta itt ülsz velem, 90 a pulzusod. Ez két dologra ad következtetést. Vagy szívritmus-zavarod van, vagy...

Ki ne mond! Kérlek!!

- Miattam. – fejezte be. - De az első tuti nem lehet, mivel máskor ilyen nincs, csak ha kettesben vagyunk. Ellenőriztem. - ekkor félreállt és leállította a motort, én meg lefagytam. Újra rám nézett, egyre jobban elsötétedő szemeivel- Igazam van?
- Engedj el!! – éreztem, hogy mindjárt megindulnak a könnyek is. Nem akarom ezt. Nem akarom szeretni őt.