Detroit: become lover

#//Szoftver instabilitás...//*

A sztriptízbárból kiérve Hank gyorsan eltűnt a közelünkből. Lévén, hogy már benne jártunk a télben, a hőmérséklet így, késő este, nagyon alacsony volt.- Merre mehetett?- kérdezte Vivi enyhén aggódó hangnemben -A szállingózó hó már eltakarta Hank lábnyomait.--Ismerem a hadnagyot. Biztos valahol éppen az italba folytja magát.--Azt én is gondoltam. De engem a hol része érdekel a dolognak- nézett rám fagyosan.-Jim bárjában biztos megtaláljuk.--Jim bárja? Hát az meg mégis hol van?-- A rendőrőrsről egy pár perc...--Connor, de hát az Detroit másik fele! Innen vagy egy fél nap, mire Hank odaér!--A kocsi?--Jesszus Connor... Tényleg te vagy az a híres deviánsvadász?- vágta hozzám Vivi, felhúzva magát pillanatnyi figyelmetlenségemen.A kérdés jogos volt. Most már én is észrevettem az autót, ami a bejárattól pár méterre állt. Plusz még egy pár lábnyomot, amik...-A part!--Mi van a parttal?- kérdezte kissé megütődve Vivi a hirtelen témaváltástól.-Ott lesz a hadnagy.--És te ezt honnan is...?--Köszönöm, hogy figyelmeztettél az autóra.- válaszoltam.Mikor ránéztem, Vivi éppen a haragját próbálta elnyomni, ám ettől függetlenül láttam, hogy fel van háborodva. Akaratlanul is kiült az arcomra egy félmosoly, miközben a part felé haladtunk.Jól sejtettem. Egy parkon átvágva megláttuk Hanket egy padon egy üveg piával a kezében.-Oh, hála az istennek, hogy...- kezdte Vivi, és elindult Hank felé, de megfogtam a karját.-Most meg mégis mi bajod van?- kérdezte, miközben visszahátrált.-Hagyd.--Nem hagyom.--Kell egy kis idő neki.--Adok én neki annyi időt, amennyi kell, de nem itt kint, a semmi kellős közepén!- emelte fel a hangját.-Márpedig most békén hagyjuk.--Idefigyelj Connor, vagy te mész oda hozzá, és kéred meg szépen, vagy én fogom onnan elráncigálni!- sziszegte. Majd választ nem várva elindult a part korlátja felé, Hanktől távolodva.'Szóval nekem kell Hankkel beszélnem. Remek.' Egy kicsit csalódott voltam. Reméltem, hogy Vivi megteszi. Érdekelt volna Hank feje, amikor a felpaprikázott rendőrkisasszony kirángatja a magányából.Lassan odasétáltam Hankhez. Szokása szerint magába roskadt, és egy üveg piát nyakalt éppen.-Szép kilátás, nemde?- szólalt meg egészen tiszta hangon, -sokat jártam ide... azelőtt- majd húzott egyet az üvegből.Ez megragadt bennem. Azelőtt... Vajon mit jelenthet?-Azelőtt?- kérdeztem vissza.-Hm?--Azt mondtad... 'Sokat jártam ide azelőtt.' Mi előtt?--Mielőtt... semmi előtt.- sóhajtotta, majd húzott egyet az üvegből.Oldalra néztem. Vivi még mindig a korlátnak támaszkodott és a túlpartot kémlelte. Úgy tűnt, nem figyel ránk... de természetesen hallgatózott. Elég diszkréten, hogy egy ember ne vegye észre, de túl éberen, hogy egy androidnak ne szúrjon szemet.Az éjszaka egyre hidegebb lett. Jó lenne most már Hanket elterelni valami melegebb helyre terelni. Ahogy újra ránéztem, láttam, hogy szeme a semmibe réved, és az üvegét is csak úgy fogja, de nem iszik belőle.-Szórakozottnak látszik, hadnagy,- kíváncsian fordultam hozzá - valami probléma van? Esetleg a bárban történtekkel?--Az a két lány,-mondta elgondolkodva Hank- tényleg csak együtt akartak lenni. Úgy néztek ki, mint... mint akik szerelmesek.-Hirtelen témaváltás volt, de megértettem. Az esetre sokféle válasz létezett, én viszont csak egyet tartottam helyénvalónak.-Ők deviánsok. Mindent megtesznek azért, hogy embernek tűnjenek. Viszont ők is csak robotok. Az androidok képesek érzelmeket szimulálni, de ők maguk nem éreznek semmit.-Kimért hangomra Hank felkapta a fejét. A háttérben Vivi is érdeklődve figyelte az eseményeket.-És veled mi van, Connor?- kérdezte Hank, majd húzott egyet az üvegből, és szembeállt velem.-Emberként nézel ki, emberként beszélsz, de mi vagy valójában?-Éreztem az érdeklődését, ahogy Vivit is, amint felénk fordul. Már nem adott a diszkrécióra, minden idegszálával a köztünk folyó párbeszédet hallgatva.A kérdés fogós volt. Kellett egy kis idő, míg átgondoltam. A hangom kimért volt, miközben válaszoltam, és ez mindkettőjüknek feltűnt.-Az vagyok, ami akarod, hogy legyek, hadnagy. Lehetek a társad, az ivópajtásod, vagy csak egy robot, akinek legfőbb célja, hogy teljesítse a küldetését.--Le tudtad volna lőni azt a két lányt, mégsem tetted.- hangja kemény volt, legalábbis nem tűnt úgy, mint aki ivott.-Mért nem lőttél, Connor?- majd egy hatalmasat taszított rajtam. Csoda, hogy nem estem hátra.-Valami féreg jutott be a programodba, vagy mi?-Láttam, hogy az igazat akarja. Az igazat, ami nem egyeztethető össze velem. Az igazat...-Nem,- hallottam a hangomat - egyszerűen csak eldöntöttem, hogy nem lövök. Ennyi.-Furcsa volt ezt kimondani. Mintha valami hiba lenne bennem. Lefuttattam egy gyors ellenőrzőprogramot, de semmit sem találtam. A hadnagyot figyeltem közbe.Láttam Hank szemében valamit. Megértés, empátia... De egy pillanat alatt eltűnt, és hirtelen egy csőre töltött pisztollyal néztem farkasszemet. Nem csak én nem találtam szavakat.-Hank!- kiáltotta tőlünk nem messze Vivi. De Hank rá se bagózott.-Megölhetnélek. És te visszajönnél, mintha mi sem történt volna. De mond csak, nem félsz a haláltól, Connor?--Hank, elég legyen!- hallottam Vivi kiáltását.- Te ebből maradj ki!- vetette oda neki Hank.-De...--Ez parancs!-Láttam Vivin, hogy alig uralkodik magán. Legszívesebben lecsapta volna Hanket.Ám én Hank kérdésén gondolkodtam. Félek-e a haláltól? A halál az, amikor valaki elmúlik, bem lesz többé. Ám én android vagyok. Ha a burkolatom megsérül, az agyamat újabba teszik. Tehát én nem halhatok meg. Viszont, én nem is élek.-Nos?- kérdezte Hank.-Én nem vagyok élő.- kezdtem bele az egyre biztosabbnak tűnő gondolatmenetembe - Tehát nem is tudok meghalni. Egyszerű robot vagyok, amit bármikor újraépíthetnek. Tehát, miért is félnék olyasmitől, ami engem el sem érhet?-Hank arca semmit sem árult el. Ugyanolyan maradt, mint amikor elöhúzta a fegyverét: még számomra is kifürkészhetetlen.-Mi történik, ha meghúzom a ravaszt?- tett fel egy újabb kérdést -Hm? Semmi? Android mennyország?-Végre rájöttem. Nem akar megölni. Azt hiszi, deviáns vagyok.-Nem fogsz engem lelőni, hadnagy. Tudom. Csak egy érzelmet akarsz kiprovokálni belőlem.- Hank kőarca végre megváltozott - Attól tartok, csalódást kell okoznom.--Nagyon okosnak tartod magad, mi? Mindig egy lépés előnyben. Ezt mond meg nekem, okostojás: honnan tudjam, hogy nem vagy deviáns?- majd még jobban odanyomta pisztolyát az arcomhoz.-Hank, komolyan mondtam...--Csendet!- dörögte Hank. Várta a válaszomat, ami nem késett sokat.-Rendszeres önellenőrzést hajtok végre. Tudom, ki vagyok, és ki nem.-Hank még mindig állt, pisztolyát az arcomhoz nyomva, Vivi pedig lélegzetvisszafolytva figyelt. Aztán hirtelen, mintha mi sem történt volna, Hank megfordult és elindult a másik irányba.-Hova megy most, hadnagy?--Még jobban leinni magamat!- hallottam a hangját ahogy egyre távolodott.-Ez meg mégis mi a jó fasz volt?- Vivi még mindig értetlenül állt a történtek előtt.-Nem tudom.- Igen, ez volt a helyes válasz. Nem tudom. Hank egyike volt azoknak az embereknek, akiken képtelenség volt kiigazodni.-Oké, rendben, végeztünk? Végre valahára? Szeretnék már otthon lenni.-Nem mondott hülyeséget. A pillanatnyi pániktól lett csak éber, ám látszott rajta, hogy mindjárt összeesik a fáradságtól.-Hazakísérjelek?- kérdeztem aggódva.-Igen, talán nem ártana.- mondta Vivi, majd elindult az autó felé, amit szerencsére Hank itt hagyott.Apró, takaros kerti ház előtt álltunk meg, valahol a külvárosban. Míg Vivi a kulcsokkal babrált, körülnéztem. A környék csendes és nyugodt volt. Sehogy sem illett a tiszthez.A bejárati ajtót már én nyitottam ki. Amint beléptem a házba, morgást hallottam, valahol a padló felől. Lenéztem, és két szempár meredt rám fenyegetően a sötétből. 

-Süti, Mazsi, mit képzeltek, így kell fogadni egy vendéget?- szólalt meg mögöttem Vivi, és felkapcsolta a villanyt. Két kutya nézett fel rám, most már legalább csendesen. A következő pillanatban be iramodtak, és engem gyorsan megkerülve Vivire ugrottak.

-Jaj, hát sziasztok! Hiányoztam? Remélem, nem csináltatok valami butaságot, miközben elvoltam.- gügyögte Vivi a kutyáknak, miközben azok simogatásért esedezve körberohangálták.

Újabb meglepődés. Ezt tényleg nem néztem volna ki Viviből.

Végre nagy nehezen beljebb jutottunk. Vivi adott a kutyáknak enni, majd minden előszó nélkül a szobájába ment, és pár perc múlva már a békés szuszogását hallottam.

Az egész éjszakát a házában töltöttem, mivel nem kaptam semmiféle utalást arra, hagy el kéne mennem, illetve kulcs hiányában a betörésre való esély jelentősen megnövekedne.Eleinte csak ültem a kanapén és figyeltem a kutyákat. Mazsi (tőrzskönyvezett nevén Mazsola) egy idősebb mopsz, és gyakorlatilag rögtön megkedvelt. Folyamatosan körülöttem sündörgött, miután Vivi elment aludni. Ám ő is hamar aludni tért. Süti más volt. Folyamatosan engem figyelt, és nem úgy tűnt, mint aki kedvelni fog. Be is bizonyította, amikor Vivi szobája felé indultam, hogy megnézzem, rendben van-e.  Hirtelen elém ugrott, és morogni kezdett. Azután már nem próbálkoztam bemenni. Viszont később már ő is megbékélt velem, legalábbis úgy tűnt.A ház híján volt a díszítéseknek, ám az egyik falon, egy díszes keretben egy kis kép lógott. Nem is értettem, miért akar bárki egy ilyen drága, díszes keretet venni egy kis képnek, amíg jobban szemügyre nem vettem. Egy gyors képelemzés megválaszolta a kérdésemet.A képen egy gimnáziumot végző lány volt látható a szüleivel. A lány Vivi volt, fiatalon. Széles mosoly, életvidám arc. Anyja, Scarlet Smith egy tanárnő volt a közeli iskolában, apja, Will Smith sikeres vállalkozó volt, egyébiránt a Cyberlife egyik befektetője. Ám, nem sokkal a kép elkészülte után, meghaltak.Rákerestem az adatbázisomban a halálukról szóló jelentésre. Balesetnek állították be. Autós szerencsétlenség volt, és az androidvezető meghibásodására gyanakodtak. Ám ezek csak gyanakvások voltak, pontos eredmények nem derültek ki.'Szóval ezért gyűlöli az androidokat ennyire.' Nem fért kétség hozzá, Vivi csakis ezért válhatott azzá, amilyen most.Az éjszaka eseménytelenül telt tovább. Reggel Vivi álmosan csoszogott ki a szobájából, még a tegnapi ruhában. Amikor meglátott engem a konyhában, elkerekedett a szeme.-Te meg mit csinálsz itt?--Reggelit készítek, ha nem bánod.-Vivi ránézett az asztalra. Pirítós, lekvár, forró kávé, és a serpenyőben éppen szalonna sült.-Úgy értem, mit keresel még mindig a házamban? Á, hagyjuk, nem fontos. Ami viszont fontosabb: mióta csaptál fel konyhatündérnek?--Nos, habár nincs a programozásomban, a Hankkel töltött idő...--Költői kérdés volt, Connor.-A reggeli után Vivi még sokáig szórakozott a fürdőszobában.-Smith tiszt, nem akarok közbe szólni, de ideje lenne indulnunk!--Jó, várjál még egy perc!- hallatszott a fürdőszobából.-Vajon minden reggel ennyi ideig készülődik?- tettem fel a kérdést félhangosan, ám Mazsi csak szuszogott rá egyet. A mopszot nem lehetett levakarni az embertől, még akkor se, ha az illető egy android volt.-Nos, hogy nézek ki?- hallottam Vivi hangját, majd amikor odafordultam, egy pillanatra bizsergést éreztem a testemben. Talán egy hiba a szoftveremben...Vivi a hideg idő ellenére egy csinos, krémszínű ruhát vett fel egy fehér kabáttal, haja kiengedve, hullámosan omlott le a vállára, és ahogy láttam, egy szolid sminket is felrakott az arcára. Egyszóval: nem mindennapi látványt nyújtott.Vivi az arcomat fürkészte, majd hirtelen elnevette magát.-Hallgatás beleegyezés, Mr. Android.- mondta nevetve.Végre felébredtem a pillanatnyi rendszerzavarból.-Nos... biztos, hogy ez a ruha a megfelelő választás erre az időre? Vagy esetleg valahová máshová készülsz?--Nem mindegy neked?- kérdezett vissza.Megsimogatta a kutyákat, majd a cipőt felvéve megállt az ajtóban.-Mehetünk?-Hank kocsija még nálunk volt a múlt este óta, így azzal indultunk el az őrsre. Útközben párszor rápillantottam a szemem sarkából Vivire, ám ő elmerengve nézett ki az ablakon a havas városra.Az őrshöz közeledve még egyszer megkérdezte.-Biztos, hogy jól nézek ki?--Hallgatás beleegyezés, Ms. Smith.- válaszoltam.A haragos pillantására azonban rendesen válaszoltam.-Ön egész csinosan fest ezekben a ruhákban.-Erre már valamelyest megnyugodva tért vissza a nézelődéshez.