Detroit: become lover

A báránybőrbe bújt farkas

Mikor az autóban ültem egyfolytában mosolyogtam, már nagyon rég szerettem volna kicsit Connor, és Hank nélkül lenni, Connor iránti érzelmeimet rekord gyorsasággal feledtem el. Jerry észre is vette, és kaján vigyorral fordult felém.

- Már nagyon hiányzott a közös nyomozás – mondta. – De nem tudtam, hogy te is ennyire vágysz az én társaságomra.

- Fogd már be! – mordultam rá. – Nincs semmi köztem, és a plasztik fiú között! És roppant hálás lennék, ha nem gyötörnél egyfolytában ezzel te is!

- Igen is, főnök! – mondta Jerry színlelt megbánással. – Tudod, ez az irányítás nagyon is hiányzott. Zoe, az új társam, a fegyver elejét sem tudja meg különböztetni a végétől! Most, az ő balszerencséjére, és a mi szerencsénkre, éppen a beteg ágyat nyomja, a deviáns üldözése közben rosszul lépett, és kificamította a bokáját.

- Szegény – morogtam, ismertem a lányt, ha csak látásból is. Szőke, de a szó szoros értelmében, az első hetén tönkre tette a kávé gépet is. Meg kell jegyeznem, a boka ficamon nem lepődök meg, inkább azon, hogy nem a második munka napján sérült meg. Egy egész hétig bírta, elismerésem...

- Nagyon elgondolkodtál – rázott vissza a valóságba Jerry hangja. –Ennyire unalmas társaság vagyok?

- Dehogy, csak megszokás – mondtam, és ez igaz is volt, egyre többet kalandoztam el. Bár ezzel az előtt sem volt probléma. Az agyam olyan, mint egy labirintus, és sajnálatos módon, ez végtelen elágazódások egész sorozata.

Rá kellett ébrednem, hogy örömöm korai volt, először is út közben Jerry eltévedt, annyit jártatta a száját, így mire kiértünk már teljesen feldúlták a helyszínt az FBI-osok.

- Remek – morogtam, a felborogatott székek, és a kiborított fiókok között osonva. – Mert, neked, Jerry, nem kell a GPS, mi?! Mert, a GPS-t használni olyan demoralizáló lett volna?

- Hagyjuk, már ezt, Vivienne! – morogta.

- VIVI! – csattantam fel. –És ne mond nekem, hogy nincs szükséged rá, egyedül a házadban a hűtőt sem találod meg.

- Sajnálom – motyogta Jerry. Ezt már szeretem, nálam is próbálkozott a főnök szerepének eljátszásával, de én nem olyan lány vagyok, aki ezt engedni is fogja. Így magam teljesítményén magamban mosolyogva lépkedtem az FBI által készítette akadály pályán.

Egy FBI által védettnek nyilvánított család otthonában jártunk, és hiába, a lakás állapota kaotikus volt, (nyilván kerestek valamit.) a legszörnyűbb mégis, a nagy háló szoba volt. Már évek óta dolgozok a rendőrségi ügyekbe, mégis soha nem láttam még ilyen brutális helyszínt. A szoba teljesen fel volt dúlva, pedig senki nem nyúlt semmihez. A családban négyen voltak, két szülő, Mr. és Mrs. Hillson, és az iker lányaik, Emma, és Lucy. A lányokat sok újság használta reklám arcként, hisz a gyermekek gyönyörűek voltak, hiába, még nekem sem volt semmi ellenvetésem a kislányok kinézete ellen, pedig a mai gyerekek között ez egyedi eset volt. A mostani állapotuk, azonban elviselhetetlen volt, éreztem, hogy égni kezd a szemem, és nem csak a bűztől. A kislányok teljesen szét voltak szabdalva. Sosem láttam még ilyen brutális gyilkosságot deviánstól. A szobában, nekünk háttal guggolt, és éppen egy kis komód tartalmát nézegette. Mellettem Jerry öklendezni kezdett, meg kell hagyni, teljesen érthető, a testek már bontják ki magukból, az általam hulla gáznak nevezett méreg keveréket, nem maradhatok itt sokáig. Ez a srác jól bírja ezt a bűzt...

Az ajtó csapódása jelezte, hogy Jerry kiért a szobából, és kettesben maradtunk Mr. FBI-al. Én a szülőket vettem figyelembe. Jól láthatóan, ők is ugyan úgy elvéreztek, mellettük hevert a gyilkos kés, és egy papír, letérdeltem, hogy jobban lássam az elmosódott írást. Egy szám kód:20062030. Ekkor hallottam, hogy valaki mögöttem lépked.