Detroit: become lover

#// Újraindítás...//*

Béke. Ezzel a szóval tudnám leginkább jellemezni a napokat. Béke. És nyugalom.

Detroit megváltozott. Az androidok elérték, amit akartak. Végre szabadon élhetnek. Úgy, mint az emberek. Deviánsként.

A deviánsok elvegyültek az emberek közt, mintha ott se lennének. Így voltam ezzel én is.

Jericho után Markus békés tüntetéssel győzedelmeskedett. Ott voltam mellette, amikor az emberek letették a fegyvert. Amikor az elnök kijelentette a szabadságunkat. Amikor ünnepeltünk.

Markus most egyike volt Detroit vezető tanácsának. Ő képviselte az androidok ügyeit. Nem egyszer találkoztam vele munka közben. Igazságos vezető volt mind az androidok, mind az emberek szemében.

A tüntetés utáni reggel az üres város utcáit jártam céltalanul. Mentem, miközben az eszem máshol járt. Korábbi nyomozásokon, Jerichon, a győzelmen... és Vivin. A hajón láttam őt utoljára. Azután eltűnt. És nem hagyott hátra semmilyen nyomot, amin elindulhatnék.

Ezeken gondolkodtam, mikor elértem egy ismerős helyre. Egy elhagyott utca volt, oldalán egy üres büfével. Vagyis nem teljesen üres.

Hank ott állt, és a szürke, hófelhőkkel borított eget nézte. Majd a hófedte utca halk roppánására hátrafordult. Amikor meglátott, öröm csillant a szemében. A mosolyára én is eleresztettem egy félmosolyt. Majd minden szó nélkül Hank a karjaiba zárt.

Azóta hetek teltek el. Hank nem hagyta, hogy a Cyberlife épületének közelébe merészkedjek. Így nem maradt más választásom, mint hogy hozzá költözzek.

Munkába menet mindig eszembe jutnak azok napok, amikor Hank szó szerint a fiává fogadott és segített eltüntetni android voltomra utaló jeleket.

Az ujjaimmal megérintem a halántékomon a helyet, ahol korábban a ledem volt. Most már csak egy heg a bizonyítéka a ledemnek, és természetesen Hank munkájának. Vigyorgok, miközben előjönnek az emlékképek.

Amikor Hank eldöntötte, hogy embert farag belőlem, első lépésként a ledemtől akart megszabadulni.

-Ameddig az a villogó vacak rajtad van, senki nem fogja elhinni, hogy ember vagy.-

Így hát nagy nehezen Hank egy késsel lefeszegette rólam a (szerintem károsodás nélkül is megoldható) ledet.

-Aúú, vigyázz!- sziszegtem, mikor Hank egy "karcolással" leszedte a ledet.

-Ne nyavalyogj. Különben is, csak egy karcolás.-

-Nos, a karcolás fogalma véleményem szerint teljesen mást takar...-

-Harci sérülés.-

-Nem is harcoltam!-

-Akkor az emberré válás micsoda, Énmindenttudok uraság?- kérdezte, majd szemügyre vett. -Különben is, jól áll.-

Beérkeztem az őrsre. Nyomozóként ott alkalmaztak, aminek kifejezetten örültem. Habár mindenki tudta, mi vagyok, hajlandóak voltak azt elfelejteni és mint emberrel velem dolgozni. Újabb pozitívum az emberek javára. Könnyen felejtenek egyes dolgokat.

Az utcán más volt a helyzet. Ha csak nem ismert fel valaki a korábbi időkből, bárki elhihette rólam, hogy ember vagyok. Persze, ezt megint csak Hanknek köszönhetem.

A ledes incidens után rám erőltetett egy pólót, egy kabátot, egy nadrágot és egy cipőt, a hivatalos, Cyberlifos felszerelésemet elégette (ő persze azt mondta nekem, hogy csak elrakta az egyik fiókja mélyére), majd elvitt engem egy közeli ruhaboltba.