Tánc, és minden más

Szeptember 6. Csütörtök

Reggel, mikor elkészültem a teendőimmel, nem találtam senkit a házban. Benyitottam mindenhova: sehol senki. Aztán lementem a konyhába, ahol 3 cetli fogadott a hűtőn.

1. Szia Kicsim!
Korábban kellett bemennünk      apáddal, mert ügyeletesek vagyunk. Ez mostantól minden    csütörtökön így lesz. Kaja az asztalon.
Puszi: Anya

2. Szia Hugicám!
Bementem előbb, mert a srácokkal meg akarjuk beszélni, hogy, hogyan lesz a banda meg minden.
A te imádott bátyuskád: Roli

Gondolat: Milyen banda???

3. Szia Luca!
Én szintén bementem előbb, le kell adnom a papírokat az igazgatónak.
A te imádott nővérkéd: Réka

Gondolat: Milyen papírok???

-Hát jó-vontam meg a vállam, aztán elvettem a kajámat az asztalról, felvettem a kabátomat, és elindultam. Csatlakozott hozzám Sára, aztán hozzánk Krisztiánék. A suli előtt megint ott álltunk egy osztályként, különböző témákról beszélgetve. Amikor megszólalt a jelzőcsengő, felmentünk a terembe. Törin a mélyhangú tanárúr bejött a terembe és nekivágtunk az anyagnak. Matekon is tovább mentünk az anyaggal, amit egyáltalán nem élveztem, és ugyanígy tettem irodalmon, ahol mily meglepő módon, nekikezdtünk az anyagnak (nem is értem...erre való az iskola :)?). Aztán jött a fizika. Mindig is utáltam a tantárgyat, bár értettem, meg jó voltam/vagyok belőle. Viszont a mai órán szakadtunk a röhögéstől. Becsöngettek, mi leültünk a helyünkre, aztán bejött a tanár. Lerakta a cuccát az asztalra, és bemutatkozott:
-Sziasztok gyerekek, Retek Benedek vagyok a fizikatanárotok-mondta mosolyogva.
-Én meg Dzsuva Jóska-kiáltotta röhögve Andris. Bejelentését hatalmas röhögés követte, én szó szerint fuldoklottam. Még a tanárúr is elnevette magát. Nagyon laza volt az óra, mesélt magáról a tanárúr, és eszébe se jutott minket terhelni már az első fizika órán a fizika törvényeivel. Bioszon nem voltunk valami jókedvűek, ugyanis a baktériumokról beszélgettünk. Ma a 6.-7. óránk lyukas volt, ahol elmentünk (nem mindenki, a csendesek ott maradtak tanszobán) a közeli kosár- és focipályára. Körülbelül úgy nézhettünk ki, mint egy szarvasmarhacsorda. Elől mentek a plázacicák, aztán a fiúk, hátul pedig mi (Sára, Gréta, Csenge, Blanka, Virág, Vivi, Heni, Adél és Én) zártuk a sort. Tináék elfoglalták a padot, úgyhogy mi nem kényeskedtünk, leterítettük a kabátainkat, és arra ültünk le. A büfében még vettem fahéjas mogyorót, azt ropogtattuk a lányokkal, míg beszélgettünk, meg néztük a fiúkat, akik táncosok (Andris, Donát, Ákos, Álmos, Patrik, Ricsi, Márk, Tamás), kosarasok (Kristóf, Krisztián, Bálint, Adrián, Balázs, Gergő) felállásban kosaraztak.
-Adriánt fejbedobták!-kiáltott fel egyszer csak Heni, erre mindenki odakapta a fejét. Vera, Csenge és én odafutottunk hozzá, mert a földön feküdt.
-Jesszusom, jól vagy?-kérdezte aggódóan Vera barátjától.
-Soha jobban...amúgy szerintem csak agyrázkódást kaptam-vonta meg a vállát röhögve. Közben mindenki köré gyűlt, úgyhogy egyszerre nevettünk fel.
-Nem akarsz kórházba menni?-kérdezte Sára.
-Meg még csak az kéne. Lefekszek a fűbe, iszok, azt' majd jobban leszek. Te meg-mutatott Kristófra-ha nem leszek jobban, akkor megmondod a Szekeresnek, hogy mi történt, és, hogy hazamentem.
-Oké, gyere-húzta fel Vera. Adrián oda jött hozzánk, lefeküdt a fűbe, fejét pedig Vera ölébe hajtotta, aki a barátja haját piszkálta. Lassan vissza kellett mennünk, mert kezdődött a 8. óra. Adrián nem lett jobban, úgyhogy Verával elkéretőztek a tanároktól, és hazamentek. Csengéékkel lementünk az öltözőbe öltözni, közben pedig hallgatnunk kellett Rebekáék és az a-sok csevegését.
-Biztos, hogy Tina bejön Krisztiánnak, ha ez nem így lenne, akkor miért lógna vele?-tette fel költői kérdését Szabina.
-Szerintem is bejön neki, teljesen jogos-bólogatott egyetértően az egyik a-s lány. Asszem ők lesznek egy külön csapat, meg mi.
Miután felöltöztünk, kimentünk a lányokkal az öltözőből, otthagyva a többit. Nagyon élveztem a táncot, a fiúkkal is tök jól kijöttünk, bár Márk kicsit ellenségesen viselkedett mindenkivel. Mármint lányokkal, az a-sokon és Szabináékon kívül. Az a nézés, amivel Márk megtisztelt minket...hát, komolyan kezdek félni tőle...nem tudom, mi a baja velünk. Első tánc után kimentünk a levegőre, ahol a kosarasok nagy része is kint volt. Sztorizgattunk mindenféléről. Tina és Krisztián megint elvoltak egymással, de már nem érdekelt...vagy csak akartam, hogy ne érdekeljen. Mindegy. Visszamentünk második táncra. Rendszerint megint nagyon élveztem. Nem tudom. Engem valahogy boldogsággal tölt el, ha táncolok. Emiatt mikor hazamentem, végigtáncoltam a "Best" lejátszási listám (43 zene) Youtube-on. A végén kifulladva terültem el az ágyamon, a telefonommal a kezemben. Nézegettem egy ideig az Instát, aztán mikor már kinéztem mindent róla, úgy döntöttem lemegyek enni. Csak hogy nem volt otthon kenyér, én meg valami olyasmit akartam enni. Hát jó-gondoltam magambam-, akkor megyek boltba. Felkaptam a cipőm, a kabátom, meg a kis hátizsákom, és elindultam. Mikor odaértem, eldöntöttem, hogy veszek kenyeret otthonra, magamnak meg valami péksüteményt. Már amikor beléptem a pékségbe, akkor már éreztem, hogy engem néz az a fahéjas csiga, emiatt azt vettem meg. A kenyeret beraktam a táskámba, a csigát meg el kezdtem majszolni. Valahogy vonzott az a foci-kosárpálya, ahol lyukas órán voltunk, úgyhogy lábajm saját útra keltek, és elvittek oda. Krisztián volt ott. Szóval ezért akartam ide jönni. Leültem a padra, és néztem ahogy dobál kosárra. Amikor (gondolom) úgy érezte, hogy végzett, felkapta a cuccát és leült mellém.
-Szia-köszönt mosolyogva.
-Szia-köszöntem én is.
-Mi járatban erre fele?-kérdezte, amire ki kellett gyorsan találnom valamit, mert azért még sem mondhatom neki azt, hogy "Ja, igazából csak miattad vagyok itt, mert megéreztem, hogy itt vagy, és látni akartalak!".
-Sokat táncoltam otthon, megfájdult a fejem és eljöttem kiszellőztetni a fejem. Általában ide jövök, ha ilyen féle bajom van-mondtam, de annyira nagyot mégsem hazudtam, mert tényleg fáj a fejem és tényleg ide szoktam jönni, ha bajom van.
-Értem-bólintott.
-És te?-kérdeztem tőle.
-Hát, néha én is szoktam ide jönni, gondolkozni az élet nagy dolgain-nézett rám komolyan tengerkék szemével.
-Tényleg?-kérdeztem csodálkozva.
-Nem...de azért jól hangzott-röhögte el magát, mire én is fölröhögtem-amúgy jobban vagy?-kérdezte témát váltva.
-Mármint?-kérdeztsm vissza, pedig nagyon jól tudtam, hogy mire gondol.
-Tudod, ami tesin történt. Azóta nem nagyon beszélgettünk.
-Hát ja. De jól vagyok, már semmi bajom.
-Na, ennek örülök-biccentett egy aprót.
-Na nekem lassan mennem kell, anyuék nem tudják hova jöttem-mondtam ki, de igazából semmi kedvem nem volt itt hagyni.
-Rendben, én is megyek mindjárt. Holnap találkozunk, szia, vigyázz magadra!-mondta, egy istenien szép és aranyos mosoly kíséretében.
-Szia!-mondtam én is. Azt mondta: Vigyázz magadra! Ettől tökre feldobódtam. Ugrálva és dudolászva mentem haza. Otthon anya kérdőre vont, hogy hol voltam.
-Kislányom hol voltál?-nézett rám enyhe mérgességgel szemében idesanyám.
-Csak a pékségben voltam, mert táncoltam, éhes lettem, és semmi nem volt itthon, ezért gondoltam elmegyek és veszek kenyeret meg zsemlét.
-Jól van, már úgyis akartam mondani, hogy elfogyott és venni kéne, de úgy látszik gondolatolvasó vagy-enyhült meg.
-Anya, ez mind szép és jó, de ég a rétes-szólalt meg a hátam mögül Roli.
-Ó, jaj ne!-sietett a sütőhöz anya, amiből miután kinyitotta, füst szállt fel-na nem baj, van még két tepsi-fogta fel optimistán a helyzetet anya, mire Rolival elröhögtük magunkat.
-Apropó...Roli, milyen bandát említettél reggel a cetlin?-kérdeztem meg azt a kérdést, ami már azóta foglalkoztatott.
-Úgy döntöttünk a srácokkal alapítunk egy bandát. Megkérdezhetnéd az osztálytárdaidat, hogy szeretnének-e bent lenni. Főleg Krisztiánt-kacsintott rám.
-Rendben, holnap szóba hozom-bólintottam, aztán felkanyarodtam Réka szobájába, mert tőle is volt kérdezni valóm.
-Szia Nővérkém! Az elveszett madárkád kérdezni akar tőled valamit-néztem rá a röhögést visszafojtva.
-Szia Hugicám! Talán a madárnővérke éppen ráér, és tud felelni az elveszett madárkájának kérdésére-mondta ő is. Aztán végig gondoltuk, hogy ez kívülről mennyire hangozhatott hülyén, és egyszerre röhögtük el magunkat. Miután kiröhögtük magunkat (hát valakinek olyat is kell nem?), komolyra fordítottam a szót.
-Szóval azt akartam kérdezni, hogy reggel a cetlin, milyen papírokat említettél?Mit kellett beadni a Szörnyellának (így hívjuk Rékáék igazgatóját) ?-kérdeztem fél szemöldökömet felvonva.
-Ja, csak tudod, a sportkörös papírokat le kellett adni, meg ilyenek-vonta meg a vállát unottan. Nekem valahogy gyanús volt az egész, de nem foglalkoztam vele. Pedig milyen jó lett volna, ha faggatom még egy kicsit. Pfff. Na mindegy, ne szaladjunk előre az időben.
-Ja, okés. Azt hittem már valami komoly.
-Nem, semmi olyasmi.
-Na én megyek, leckét kell írnom-keltem fel az ágyáról nyöszörögve.
-Együtt érzek, Luca! Én is azt csinálom-nevettük el magunkat, aztán tényleg mentem leckét csinálni, meg felhívni a lányokat videóhívásba, és elmesélni nekik a délutánt.

Hey guys!
Szerintetek mi lehet az a dolog ami miatt Luca gyanút fogott? Milyen papír lehetett az? Ha van tippetek, kommentbe írjátok meg, és ha tetszett fejezd ki valahogy (vote/komment)!

Ui.: 1344:)!

További szép napot!