Tánc, és minden más

Szeptember 20. Csütörtök

Szombat óta nem írtam naplót, de csak és kizárólag azért, mert nem történt semmi érdekes. Hétfőn a lányokat is beavattam a részletekbe a bandával kapcsolatban. Nagyon örültek, mert én is örültem.
Roliék is jól vannak, elvileg van egy srác, aki bejön a Rékának, de még nem beszélt velem erről, mert folyton dadogott, meg elpirult. Roli helyzete Kincsővel továbbra is ugyanaz, beszélgetnek, meg ha kell, elvannak egymással, de még mindig ott van Ákos, Kincső barátja.

***

Ma Sára nem jött, ugyanis lebetegedett szegény, szóval egyedül baktattam az iskola felé. Krisztiánék sem jöttek velem, valószínüleg bementek előbb. Úgyhogy ketten maradtunk: én, és a melankolikus dalok a telefonomon. Nem tudom, mi volt velem, de rámjött az "ötperc" - ami általában ilyenkor egy napig tart -, és nem engedte, hogy boldog legyek, vagy örüljek valaminek. Mikor beértem a suliba, akkor sem csináltam mást, csak leültem a lépcsőre (a fülemben halkan szólt az In my blood Shawn Mendestől), és hallgattam a többiek beszélgetését. Egyszercsak leült mellém Krisztián. Fogalmam sem volt, mit akar, de végül megszólalt.
- Elmondod? - kérdezte végül. Felé fordultam, és a szemébe néztem.
- Nincs mit - mondtam.
- Akkor... mitől vagy szomorú? - értetlenül nézett rám, nekem pedig fogalmam sem volt, mit kéne felelnem.
- Nem vagyok szomorú, csak... nem tudom. Bal lábbal keltem, vagy ilyesmi - nem tudtam elmagyarázni, de mégsem mondhattam azt, hogy "csak úgy", mert kiröhögött volna.
- Azt túléled. Te is, és mi is - mosolygott rám halványan.
- Talán - viszonoztam mosolyát.
- Na jössz? - állt fel. - Az előbb szólt a jelző - nyújtotta a kezét, aztán el sem engedte az enyémet, míg fel nem értünk a terembe. El sem hittem, hogy ez velem történik meg.

***

Az első négy órát túléltem, bár nem voltam nagyon aktív. Bioszon viszont már nagyon untam magam, a többiek felváltva böködtek, hogy azért el ne aludjak. Oldalról Csenge, hátulról pedig egyszer Krisztián, másszor Ricsi. Ők hárman tartották bennem a lelket órákon, szünetekben pedig bővült a csapat a lányokkal. Általában a padomon ülve néztem ki az ablakon, mert, mintha csak a hangulatomból táplálkozna az időjárás, csúnyán esett. Biosz utánra viszont egy kicsit kisütött a nap, elállt az eső, szóval eltudtunk menni, a foci-kosárpályára, ahova szoktunk. Mivel a fű és a pad is vizes volt, nem ültünk le, hanem egy-egy fának támaszkodva beszélgettünk. A fiúk sem játszottak, mert csúszott az aszfalt. Sok mindenről, de leginkább jelentéktelen dolgokról dumáltunk, és ezzel el is ment az idő. Kettőt pislantottunk, és már mentünk is vissza a suliba.

Az első táncon, mindenkinek egyenként elő kellett adnia a két héttel ezelőtt feladott házit, ami abból állt, hogy a kedvenc zenénkre kellett kitalálni egy koreográfiát. Nekem nincs kedvenc zeném, annyi mindent szeretek és annyira nyitott vagyok mindenre, de muszáj volt választanom, szóval az előbb említett, Shawn Mendes által írt In my blood-ot választottam. Imádom ezt a zenét, egyszerűen Shawn olyan szinten bele tudja magát élni, hogy az hihetetlen. Mikor én kerültem sorra, nem izgultam. Tudtam, hogy nem jegyre megy, szóval nem kellet mitől tartanom. Csak arra volt szükségem, hogy elkezdjem, és ne is hagyjam abba.

Forgás-lépés-karemelés, és műelesés. Bele tudtam élni magam, és csak ez hiányzott. Ordítani tudtam volna, olyan szinten hatással volt rám a zene és a tánc kettőse. Egyre erőteljesebben táncoltam, kizártam a külvilágot, szemeimet becsuktam, és csak arra koncentráltam, hogy kiadjam magamból a fájdalmat. El is tértem a betanult koreográfiától, de nem érdekelt. Úgy táncoltam, ahogy akartam, mert senki nem látta előtte a táncot, nem tudták, hogy nem azt táncoltam, amit megalkottam. Úgy volt vége, hogy leültem a földre, térdeimet fölhúztam, karjaimat átkulcsoltam rajtuk, fejemet pedig lehajtottam. A zene elhallgatott, a taps pedig felzendült. Úgy hallottam Ricsi még fütyült is. Felkeltem a földről, meghajoltam, majd a helyemre mentem. Utánam nem voltak már sokan. Volt mindenféle zenére koreó. Egyes dalokon meg is lepődtem, mint például: 7 years (Lukas Graham), Attention (Charlie Puth), lovely (Billie Eilish), stb. Mikor vége lett az első órának, mindenki egyszerre indult ki a teremből. A tanárnő viszont utánam szólt.
- Luca! Te kérlek maradj! - mondta lágyan. Tettem, amit mondott, majd leültem mellé az egyik kanapéra, ami a táncteremben kapott helyett.
- Nos - köszörülte meg a torkát. - A táncodról lenne szó - nézett végre rám, én pedig lefehéredtem. Csak nem nem tetszett neki?
- Nyugi, nem leszidni akarlak. Épp ellenkezőleg. Nagyon tetszett az egész, összeszedett volt, de mégis szabad. A dalválasztás is kiváló volt, illett hozzád. Azt is észrevettem, hogy teljesen beleélted magad. Át tudtad adni magad a zenének, és a táncnak, ami nagyon tiszteletre méltó. Szeretnék gratulálni az alkotásodhoz, senki nem kapott akkora tapsot, mint te. Viszont. Jól érzem, hogy nem ez volt a betanult koreográfia? - nézett rám, én pedig megbabonázva ittam a szavait.
- Jól - mosolyogtam óvatosan. - Egyszerűen kikapcsolt az agyam, és csak táncolni akartam.
- Nagyon jól tetted. Eszméletlen hangulatot teremtettél. Ezt kell csinálnia egy táncosnak. Át kell adni azt, amit te érzel. Még nagyon fiatal vagy, de nagyon tehetséges is. Azt kívánom, teljesüljön az álmod az életben, és amíg ide jársz tanulni, én örömmel segítek a céljaid elérésében - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm, tanárnő - motyogtam döbbenten, ő pedig elnevette magát reakciómon, majd kitessékelt szünetre.

Mikor kiértem a többiekhez az udvarra, Csengéék azonnal letámadtak.
- Mit akart? - kérdezték többen is. - Hát...azt mondta, gratulál a tánchoz, és, hogy így kell ezt csinálni, át kell adni az érzelmekez, meg ilyesmi - motyogtam zavarta, mert kb. mindenki engem bámult.
- Tényleg nagyon király voltál! - szólt Ricsi, mire több táncos is helyeselt.
- Köszi - nevettem el magam döbbenten, mert nagyon jól esett a dicséret.

Második táncon a szalagavató volt a téma (év elején említettem, hogy azon nekünk is kell táncolni). Azt mondta a tanárnő, hogy minden évben másfajta táncot adnak elő. Hip-hop, zumba, salsa, tangó, stb. Bármilyen tánc lehet, nekünk csak az a szerepünk a bálon, hogy amíg a végzősök átöltöznek, szórakoztassuk a vendégeket. Végül nem döntöttük el az órán, hogy milyen ágra terelődjünk, de a tanárnő azt mondta, szabad ezen gondolkodni, és ha valakinek van ötlete, következő órán elmondhatja, ő pedig kíváncsian várja.
Amikor hazaértem, sürgősen el kellett mennem a mosdóba. Hát igen... és megkaptam a magyarázatot a hirtelen hangulatingadozásaimra. A Mikulás annyira, de annyira szeret engem, hogy minden hónapban meglátogat öt-hat keserves napra.

---

Sziasztok!
El sem hiszem, hogy visszatértem egy rész erejéig (lehet, hogy lesz az több is...). Hatalmas bűntudatom volt/van, hogy ennyi ideig nem írtam. Nem akarok magyarázkodni, mert 1. Senki nem hinné el. 2. Úgy érzem, nem is kellene magyarázkodnom, mert ez talán minden íróval megesik, hogy nincs ihlete (és remélem ezért nem haragszotok rám).
Egyébként pedig, nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm az 1300+ megtekintés, eszméletlenül jól esik, fantasztikusak vagytok!😍❤

Ui1.: pontosan 1000 szó lett a rész :)
Ui2.: ha tetszett a rész: ⭐ + 💬

Szeretlek titeket!❤

2019.04.19.