Tánc, és minden más

Szeptember 14. Péntek

Első óránk ma erkölcstan volt. Tökre szeretem, mert ma is beszélgettünk a különböző nyelvekről, kultúrákról. Nyelvtanon mondatokat elemeztünk. Ezt a részét nem igazán szeretem a nyelvtannak, de hát ilyen is kell. Angolon különbözö kéréseket, utasításokat tanultunk. A matekra szeretnék most egy kicsit külön kitérni.
Elsős koromtól kezdve, nagyon szerettem a matekot. Valamelyik részét jobban, valamelyiket kevésbé. Aztán ugye jött nyolcadikban a felvételi. Két álmom volt: táncos akartam lenni és bankár. Tudtam jól, hogy a kettő üti egymást. Megjelöltem a Szent Péter Testnevelési Gimnáziumot, és azt, amelyikbe a nővérem jár, mert ott van matek emelt szak. Mindkettő felvételin izgultam, de aztán meg lett az eredmény. A matekot pár ponttal elbuktam, viszont a Szent Péterbe kiemelkedő eredménnyel vettek fel. Egy kicsit szomorú voltam, mert hát az egyik álmom elveszett. Bár jobban belegondolva nem is veszett el, mert ha egyáltalán sikerül táncosnak lennem , abból kiöregszek. Akkor majd megcsinálom a Számviteli Egyetemet, azt' csókolom. Ebbe most gondoltam bele. Hah, lángelme vagyok! Amúgy tök jó, hogy 14 évesen tervezgetem a jövőmet :). Na, de sok a rizsa, annyit akartam ezzel mondani, hogy még mindig imádom a matekot és értem meg tudom is, szóval a matek órák leírása lehet, hogy egy kicsit túlbuzgó lesz :).
Visszatérve az órához. Mint mindig, most is teljesen odafigyeltem és értettem az egészet. Aztán mikor önálló feladat következett, körbenéztem a termen, és pár osztálytársamon kívül, mindenki elkeseredett, unalmas, "én ezt nem értem" pofákat vágott. Magamban jót mulattam rajtuk.
Németen el kellett mondanunk, hogy mit csináltunk a nyári szünetben. Mikor elkezdtem múlt időben regélni, leintett. Mondom így magamban, most ákó' mi ván'?
- Köszönöm, Luca, nagyon szépen beszélsz németül, de a múlt időt még hanyagoljuk. Azt még nem vettük át, kérlek folytasd jelen időben - mosolygott rám a tanárnő.
- Danke! Also... - és akkor elmeséltem mindent jelen időben. Ezután duplarajz következett. A tanárnő azt mondta, bármit rajzolhatunk, festhetünk, mert neki elintézni valója akadt. Először nem tudtam mit csináljak. Én tökre olyan típus vagyok, hogy ha megmondják, hogy na, akkor ezt rajzold le, akkor lerajzolom. Viszont ha csak úgy, de kényszerből, kell rajzolni valamit, az úgy nem megy. Szóval elkezdtem egy lány arcot rajzolni. Nem lett rossz, de egyáltalán nem lett jó sem. Szünetre kimentünk a napsütésbe.
- Amúgy fiúk, beszéltem a bátyámmal - mondtam az említetteknek.
- Igeen? - kérdezték egyszerre, és minden figyelmüket nekem szentelték. Mondjuk a többiek is, mert érdekelte őket miről van szó.
- Szombaton délután 3 órakor tali nálunk - néztem rájuk mosolyogva.
- De miért mennek hozzád a fiúk? - kérdezte nyávogva Martina.
- Azért, Drága Tina - vettem egy mély levegőt -, mert nekik van jobb dolguk is, mint plázázni. Ha összejön, benne lesznek a bátyám bandájában - néztem rá angyalian mosolyogva, mert tudtam, hogy mi lesz a következő.
- De jó! Megyek veletek! - nézett rájuk mosolyogva.
- A-a - törtem össze egy pillanat alatt álomképét. - Senki -főleg nem én- nem kíváncsi rád. Inkább menj a barinőiddel plázázni, mert úgy látom nem a legjobb körömlakkot választottad. Tegnap festetted ki, de már lepattogzott - néztem rá gúnyosan mosolyogva.
- Te nekem ne mondd meg mit csináljak, ribanc! - váltott át azonnal ellenséges stílusba. Ezt is megkaptam, már ribanc is vagyok.
- Hát nem tudom, melyikőnk a nagyobb riba... - kezdtem el a monológomat már én is bedühödve, de Krisztián, aki eddig csak nézett, félbeszakított.
- Oké-oké, lányok, elég lesz! Nem akarunk csajbunyót nézni!
- Én azért megnéztem volna - motyogta Andris.
- Fogd már be! - kiabáltunk rá egyszerre Martinával, akivel eddig intenzív farkasszemet néztünk.
- Jó' van na! Meg se szólaltam - húzta be inkább a nyakát, mert talán átgondolta, hogy nem szép halál, két, balhéra éhező nőstény hiéna karmai között meghalni.
- Szerintem menjünk be, lassan kezdődik a második rajz - terelte a témát Csenge.
- Ez jó ötlet - mondta Ricsi is, amit Csenge egy halvány mosollyal díjazott. Bementünk, és folytattuk a rajzot. Miután Tina sikeresen felcseszte az agyam, rendesen elrontottam a rajzomat, szóval inkább nem is adtam be a tanárnőnek. Rajz után elindultunk hazafelé Sárával. Jött velünk Krisztián meg Ricsi is.
- Amúgy megyünk holnap - szólalt fel hirtelen Krisztián.
- Ja, oké - mondtam halványan mosolyogva, mikor eljutott a tudatomig, miről is beszél. - Egyébként sajnálom.
- Mit? -nézett rám csodálkozva már Ricsi is.
- Hát, hogy balhét csináltam - motyogtam.
- Nem a te hibád - mosolygott rám Krisztián.
- Ja, már úgy is meg kellett volna mondani neki. Egyszer az idegeimre fog menni a hülye nyivákolásával - értett egyet Ricsi.
- Azért ezt lehetett volna szebben is mondani - motyogta Krisztián, mire mindannyian csodálkozva kaptuk rá a fejünket. Én sem hittem el amit hallok. MOST KOMOLYAN MEGVÉDTE MARTINÁT???
- Most meg mi van? - kapta fel ő is fejét.
- Haver, miért véded? - kérdezte tőle Ricsi.
- Nem védem, csak azért nem kéne így beszélni róla.
- Hogyan? - kérdeztem értetlenül.
- Hát így. Nem kell úgy beállítani őt, mintha valami rossz ember lenne - nézett ránk hitetlenkedve Krisztián.
- De ha egyszer az! Egy nagyképű, "nekem csak az fontos, hogy szép legyek", "legyen pasim, csak azért, hogy mutogathassam, hogy én milyen szerencsés vagyok (miközben egyáltalán nem érzek iránta semmit)", lusta, szempillarebegtető ***** - szólalt fel a témában, először, felháborodott hangon Sára.
- Azért álljunk csak meg egy röpke pillanatra! Senki nem érdemli meg, hogy így beszéljenek róla a háta mögött - emelte fel a hangját Krisztián.
- Nem a hátam mögött beszéltek ki, fülem még van - szólalt meg egy hang a hátunk mögött. Mindannyian hátra néztünk, és megpillantottuk Martinát, aki érdekes módon, csatlósai nélkül lépett fel ellenünk.
- Na már csak te kellettél ide! - mordultam fel, és kipróbáltam, hogy szemmel tényleg lehet-e ölni. Hááát...nem jött be.
- Tudom, mindig jókor jövök - dobta hátra a haját nagyképűen Martina.
- Látod? - kérdezte Sára Krisztiánt. - Ezt mondtam! Mint valami elcseszett Barbie-baba!
- Sára lassan állítsd le magad! - nézett szúrós szemekkel Krisztián Sárára.
- Az eszem megáll! - motyogtam magamban úgy, hogy azt hittem senki sem hallja.
- Ami nincs, az nem állhat meg, Aranyom - nézett rám gúnyosan Tina.
- Na jó! Most már ******* elegem van belőled! Húzzál vissza a húgyagyú barátnőidhez, senki nem hívott téged! - keltem ki magamból már én is.
- Ismét azt mondom, ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - szórtak szikrákat Martina szemei.
- Ó, szünetben még hozzá tetted azt is, hogy ribanc - nevettem fel gúnyosan - most már nem érdemlem meg?
- De, megérdemelnéd, csak nem akarok lealacsonyodni a te szintedre - röhögött gúnyosan a hárpia.
- Az én szintemre? Te nem akarsz lealacsonyodni az én szintemre? - mondtam, miközben hangom szinte csöpögött a gúnytól - Akkor tisztázzunk valamit: itt én vagyok az aki nem akar lealacsonyodni a te szintedre. Te semmiképp nem tudnál lealacsonyodni hozzám, mert hozzám képest elég alacsonyan vagy. Nem érdekelsz, tudod? Sosem adtam az ilyen kis ****** véleményére - mondtam full nyugodtan.
- Hogy mered? - kérdezte tányér nagyságú szemekkel, a cenzúrázott szavamra gondolva.
- Hogy merem? Csak úgy. Nem érdekel, hogy majd ezután a kozmetikusnál ülve kibeszélsz a barinőiddel. Mindenféle szép, kevésbé szép, aztán már csúnya szavakkal, jelzőkkel fogtok illetni, tudom. Tudom, mert sajnos volt már szerencsém találkozni ilyen lányokkal,  amilyen te vagy. Leszarlak magasról, mert tudom, hogy a gondolkodásmódod - már ha van neked olyanod - a plázáig és a pasikig terjed. Nincs egy önálló gondolatod, max. arról tudsz dönteni, hogy melyik szoknya áll jobban. A fejed sötét, az éjszaka hozzád képest neonfény. Bármennyire is nem hiszed, ismerlek. Mert téged, ahogy meglát egy ember, már ismer. Nincs benned semmi. Adod a világnak azt, hogy te tökéletes vagy, meg satöbbi. De belül üres vagy. Végtelenül üres. Nem csak a fejed, a szíved is az, Martina. Nincsenek érzelmeid - fejeztem be könyörtelenül monológomat. Martina döbbenten, meglepve nézett rám, meg sem tudott szólalni. Miközben beszéltem, előrébb sétáltam, szóval a többiek a hátam mögött voltak. Hátranéztem a vállam felett, ahol ugyanolyan arccal néztek rám, mint amilyennel Martina. Visszafordítottam fejem, majd így szóltam:
- Úgy látom nem tudsz megszólalni. Hát, igen. Engem is meglepne, ha olyan lennék, mint te, hogy néhány ember még képes összefüggő gondolatokat alkotni. Ha megtudnál szólalni - amit most nem tudsz - akkor sem lenne kedvem veled vitatkozni az igazamról. Tudod, a csatát megnyertem. A háborút talán még van esélyed. Bár, ha jobban belegondolunk.......nem, akkor sincs esélyed. Na de mindegy, nem állok le szavalni, már így is kiszáradtam, és mindjárt elkésem az edzésemről. Most is meglepődhedtél, hogy a normális, épeszű embereknek el tud terjedni addig a gondolkodása, hogy kezdjen valamit magával. Amíg te arra vársz, hogy leteljen az idő az arcpakolásoddal, addig én keményen edzek és versenyeket nyerek. Lovagolok. Neked se ártana valamit sportolni. Úgy érzem messzire megyek. Nem szoktam olyan emberekről ítélkezni, akiket még nem ismerek. De ez most nagyon kikívánkozott belőlem. Na de most már tényleg megyek, mert elkésem. Jó hétvégét Martina, különösen jó plázázást! Fiúk veletek holnap találkozunk, Sára te meg gyere velem! Sziasztok! - intettem, majd Sárával elindultunk. Még hallottam, ahogy a hátam mögött Martina valami olyasmit motyog, hogy "Rohadj meg!". Tudtam, hogy nekem mondta, ezért hátra sem nézve válaszoltam.
- Köszi a jókívánságot, majd szólok, ha megtalálom hol érdekel! - kiáltottam vissza neki. Tudtam, hogy miért borult ki. Mert ő meg tudta, hogy igazam volt.

Sziasztok Manókáim!
Ígéretemet betartva, itt a rész! Jó hosszú, tartalmas, balhékkal teli lett! Idén még mindenképp jelentkezem. Itt és utólag is szeretnék nektek boldog karácsonyt kívánni! Nemsokára eljutunk az 500 megtekintéshez, aminek nagyon örülök! 1 vote, és megvan a 40 vote! Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek!

Ui.: 1429 szó lett, úgyhogy nem panaszkodhatsz😂😂! És ha tetszett: 🌟 + 💬!!