Tánc, és minden más

Szeptember 10. Hétfő

Reggel, mikor beértünk az osztályterembe Fanni azonnal félrehívott bennünket (Sárát és engem).
- Sziasztok! Csak azt szeretném mondani, hogy múlt hét pénteken volt Emma szülinapja. Szegény, mivel ilyen "korán" van az évben a szülinapja, ezt még senki nem tudta. Szerintem jól esne neki ha legalább ti, ha a fiúk nem is, felköszötenétek - hadarta el Fanni.
- Ne már - vágtam rémült fejet - szegééény, ez természetes - majd beszaladtunk Sárával az osztályterembe, és lefékeztünk Emma padja előtt.
- Úristen, tudod mennyire sajnálom? Boldog szülinapot! - köszöntöttem fel, aztán megöleltem.
- Köszönöm szépen, de nem kell sajnálni.
- Dehogyisnem, az osztálytársam vagy! Hogy lehetek ekkora hülye! Most tök lelkiismeret-furdalásom van - motyogtam, majd levágtam magam nem tudom kinek a székére.
- De ne legyen - mosolygott rám kedvesen Emma - csupán csak egy hete ismerjük egymást, természetesen senkitől nem várom el, hogy máris tudja, mikor van a szülinapom.
- Van benne valami - mondtam, majd felálltam, mégegyszer megöleltem Emmát, aztán a helyemre mentem. Nyelvtanon mondatokat elemeztünk. Matekon mindenféle elsőfokú, meg másodfokú függvényeket alkottunk. Tesin tényleg bebizonyosodott, hogy nem szeret minket a tanárnő, ugyanis lépcsőztünk. Úgy fáj még mindig a lábam meg a farcsontjaim! Azt hiszem holnap köszönthetem a régi barátomat, az izomlázat. A biosz unalmas volt, úgy mint a föci. Angolon ilyen alapdolgokat tanultunk, mint például: Ask! - Answer me! Meg ilyenek. Hétfőnként és péntekenként ugye nekem lovaglásom van, úgyhogy el is mentem. Lili amúgy nem csak a lovas edzőm, hanem egy nagyon jó barátnőm is. Bármiről tudunk beszélgetni, ha valami bajom van, ő mindig meghallgat, és ez természetesen kölcsönös. Amolyan lelki társak vagyunk egymásnak. Na de hagyjuk a lelkizést! Ott tartottam, hogy mentem lovagolni. Ma egy "lájtosabb" órán vettem részt, ugyanis Lilivel együtt kimentünk a közeli rétre ügetni, közben meg beszélgettünk mindenféléről. Mivel egy kicsivel idősebb nálam ( csak egy kicsivel...tényleg csak egy kicsivel...na jó, hat évvel:)), kb. úgy tekintek rá, mint a második anyukámra. Miközben ügettünk, mindent elmondtam neki a sulival, meg mindennel kapcsolatban. Azt, hogy gyorsan új barátnőkre találtam, akikből ugye egyet már ismer is (Sárát), hogy milyen tárgyakat szeretek, mik mennek meg mik nem, a Krisztián-ügyet (!!!), meg még sok minden mást. Ő is mesélt az egyeteméről. Egy iskolába, úgymond egy "osztályba" járnak Rolival, jól kijönnek egymással meg az osztálytársaival is. Mikor már úgy gondoltuk, hogy eleget beszélgettünk, meg már a lovak is kellőképpen elfáradtak, visszamentünk a lovardához. Letettük a jószágainkat (úristen...hányadik században élek? A 12.-ben? Jószágainkat? Ááá, mindegy, inkább hagyjuk:)), aztán elköszöntünk egymástól és én elindultam a szép, napsütéses időben hazafelé.

Sziasztok!
Mostanában valahogy rövidebbek a részek bár az elején ilyen ezer fölötti szószámokkal (??? Mi ez a szó emberek???) készültem nektek, most meg lerövidültem :(. Ez az eleje amúgy viszont nagyon nehéz, főleg úgy, hogy kezdő író vagyok. Ha már belejöttem ebbe az egészbe, és jönnek majd az izgalmasabb részek, ígérem hosszabbak lesznek! Addig valahogy kibírom a sok bajlódást, meg talán ti is az unalmas részek olvasását :)!
További jó estét mindenkinek! Vagy olyan napszakot, ami éppen akkor van, amikor olvasod ezt :)!