Tánc, és minden más

Szeptember 15. Szombat

A Nagy Nap. Ami annyit tesz: banda próba (??).

Reggel izgatottan keltem fel, mert tudtam, hogy délután jönni fognak a fiúk. Megreggeliztem, majd megcsináltam az összes házit, és még a táskámat is elpakoltam hétfőre. Nagyon pörögtem, amit anya is láthatott rajtam, mert beállított kuktának. Igazából csináltam amit mondott, meg minden, de a gondolataim egészen máshol jártak. Mikor végeztem anyával ( ez most úgy hangzott, mintha megöltem volna😂), végigpörgetten a közösségiket. Facebookot, Instagramot. Természetesen ilyenkor nem találok semmi érdekeset. Azért lájkoltam pár bejegyzést, de így is gyorsan végeztem. Mivel nem tudtam mással eltölteni az időmet, YouTube-on néztem mindenféle videót. Aztán azt is meguntam, de még mindig csak fél kettő volt. Hirtelen ötlettől vezérelve kiültem a kertbe. Először olvastam, majd rajzolni kezdtem. Megláttam egy szép virágot (nem tudom mi a neve), és azt alkottam meg. Jobban szeretek rajzolni, mint festeni, ezért most is a grafit mellett döntöttem. Tök jó lett a végeredmény, de akkor is még csak fél hármat mutatott az óra. Ekkor már teljesen be voltam zsongva, így berontottam a bátyám szobájába.
- Mivan? - nézett fel nem túl kedvesen a telefonjából.
- Neked is szia - motyogtam.
- Jól van na! Szia, csak kicsit elegem van mindenből - fakadt ki.
- Miből van eleged? - kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- Suli, Kincső, anyáék... - folytatta volna, de közbe vágtam.
- Vá-vá-vá...várjál csak egy pillanatot! Ki az a Kincső? - néztem rá gyanakodva.
- Egy lány - világosított fel Roli.
- Na, ha ezt nem mondod, hülyén halok meg - forgattam szemeimet. - Úgy bővebben?
- Egy lány az egyetemről.
- Fhú már! Válaszolj már rendesen! - kiáltottam rá - Még egyszer megkérdezem ki az a Kincső?
- Egy lány aki bejön - suttogta lesütött szemekkel.
- Mii? De hát ez tök jó! - lelkesedtem be azonnal.
- Lenne...tök jó lenne - hangsúlyozta ki a szót -, ha nem lenne barátja - motyogta fájdalmas arccal, én pedig magamban azonnal átkozni kezdtem azt a srácot.
- Íiiiij... - húztam a számat - de nem baj te megszerzed őt! - néztem rá, mire ő furán nézett vissza rám - Most mi van? Az én bombázó bátyám bárkitől el tud csábítani egy lányt!
- Jézusom... - temette tenyerébe az arcát - te beteg vagy! - nézett rám fáradtan mosolyogva.
- Az lehet...de te meg bombázó! - röhögtem el magam.
- Ezzel nem vitatkozom - mondta, aztán felállt, és idióta lány módjára elkezdte a haját dobálni, és úgy járkált, mint a divatbemutatókon szokás. Én meg röhögőgörcsöt kaptam.
- Jól van, Bombázó! - veregettem meg a vállát - Értem én, hogy te divatbemutatón érzed magad, de én lemegyek ajtót nyitni a többieknek! - mondtam neki szórakozottan, majd lementem ténylegesen ajtót nyitni.

- Szia, Nagylány! - köszöntött egy öleléssel Boldi.
- Sziaaaaa! Nagyon hiányoztatok! - mondtam szipogva. Boldi meg Bálint Roli haverjai. Már gimiben is sokszor jártak hozzánk, ezért nagyon megszerettem őket. Szinte úgy tekintek rájuk, mint a második és harmadik bátyámra.
A nagy ölelkezés közben megpillantottam Ricsiéket, ahogy közelednek felénk. Megöleltem Bálintot is, majd beljebb tessékeltem őket.
- Sziasztok! - köszöntem Krisztiánéknak mosolyogva.
- Nekünk nem jár ölelés? - kérdezte csodálkozva Ricsi.
- Miért szeretnétek? - kérdeztem sóhajtva.
- Persze, hogy szeretnénk - bólintott egy nagyot Ricsi, majd odalépett hozzám, és megölelt. Bement az ajtón, ezért ketten maradtunk Krisztiánnal.
- Szia, Lulu! - köszöntött mosolyogva.
- Lulu?? - néztem rá visszafolytott mosolygással.
- Lulu, bizony - bólintott - mostantól így foglak hívni.
- Jól van, Kriszti! Gyere beljebb! - intettem neki.
- Kriszti?? - kérdezte felháborodottan.
- Kriszti! - bólintottam én is - Új becenév! - villantottam rá egy "ezt most visszakaptad" mosolyt - Na de gyere már Hiszti-Kriszti! - kiáltottam rá röhögve, megfogtam a kezét, és húztam befelé. De ő ezt a tervemet meghiúsította, mert a kezemnél fogva visszarántott. Ennek következtében, a másik kezemmel megtámaszkodtam a mellkasán, különben elestem volna.
- Nem megyek - suttogta a fülembe pimaszul. - Nem kaptam ölelést - mondta halkan, majd még jobban magához rántott, és kipréselte belőlem a szuszt. Kezeim önállósodtak, dereka köré fonódtak. Nagyon élveztem ezt a pár pillanatot, mert kezei között megnyugodtam. A pulzusom (ami szerintem eddig jóval 200 fölött volt) is lelassult. Mondjuk ugyanolyan szaporán vettem a levegőt, mint eddig, de az nem számított. Csak ő volt és én. De persze, hogy ezt a csodás pillanatot is nekem kell szétrombolnom!
- Krisztián - mondtam csukott szemmel, és enyhén rekedtes hangon.
- Hm? - kérdezett vissza lágyan.
- Lassan mennünk kéne befele - mondtam, aztán rögtön meg is bántam, mert kezei gyengédebben fogták nyakamat. - És megfojtasz - tettem hozzá. A csodálatos pillanatnak ezennel vége szakadt, teljesen elengedett. Bravó, Luca, ezt is megcsináltad!! Tapsot kérek!!
- Ebből csinálhatnánk rendszert - motyogta nagyon-nagyon halkan, miközben sétáltunk befelé.
- Mi? - torpantam meg, és csodálkozva néztem rá.
- Semmi - mondta gyorsan, de aztán végiggondolta, és mégis így szólt. - Hiányzott már az, hogy egy lány megöleljen - mondta nagyon halkan, és ott, abban a pillanatban nagyon törékenynek látszott. Nem kérdeztem rá, hogy mire gondol, mert éreztem, hogy valami régi sztori van a dologban, ami biztos, hogy nem tartozik rám. Ezért csak óvatosan elé léptem, és mégegyszer átkaroltam. Szerintem nem csak neki, hanem nekem is nagyon jól esett ez az ölelés. Sokkal lágyabb, sokkal több érzelem volt benne, mint az előzőben. De természetesen minden jónak vége van egyszer...ez most sem volt másképp. Most ő lépett el tőlem.
- Menjünk - intett a fejével az ajtó felé. Szemeiben, mintha könnyeket véltem volna felfedezni, de nem tettem szóvá. Ha valami ennyire kikészítette az ölelések után, biztos, hogy nem tartozik rám. Vagy majd valamikor elmondja...jól van, álmodozz csak tovább, Luca!
Szóval mentünk befelé...azaz: mentünk volna befelé, ha nem látok meg egy ismerős alakot közeledni. Megtorpantam, és megvártam, míg teljesen ideér hozzám.
- Te meg mi a jó büdös...frászt keresel itt? - támadtam neki. Eleinte a "frászt" szó helyett mást mondtam volna, de inkább kijavítottam egy kevésbé csúnya szóra.
- Neked is szia - mondta, mire megforgattam szemeimet. - Jöttem próbát nézni, és bocsánatot kérni - nézett rám hirtelen Martina. ÉRTITEK?? MARTINA!!!
- Istenem, mondd, hogy ez csak egy álom...rémálom - néztem fel az égre.
- Hát, Drágám! Ez nem álom, ez igencsak a valóság.
- Na - szedtem össze a gondolataimat, kijelentését figyelmen kívül hagyva. - Az előbbi mondatod. Az első részét még elnézem, mert hát ki az, ha nem Martina, aki csodálatosan megjelenik egy olyan helyen, ahová nem is hívták. Viszont a mondat második része? Na ne áltassuk egymást! Te tudnál olyat is csinálni? Bocsánatot kérni? Egy ilyen ribanctól, mint amilyen szerinted én vagyok? - mondtam az utolsó mondatot gúnyosan.
- Igen, tudok olyat is csinálni. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért tegnap olyan csúnyán beszéltem rólad, és hozzád - nézett rám ártatlanul.
- Neked aztán jó lehetett a színjátszó és dráma tanárod! Csak sajnos én ezt nem veszem be! Senki sem kíváncsi rád, és a megjegyzéseidre! Taka van! - mondtam neki full nyugodtan.
- Még mindig azt mondom: ne mondd meg, hogy mit csináljak! - konkrétan beleüvöltötte a fejembe ezt a mondatot. Közben nem vettem észre, de a bátyám a hátam mögött termett, aztán mellém lépett.
- Szia, nem tudom ki vagy! Senki nem hívott téged, szóval akár el is mehetnél innen! - mosolygott angyalian Martinára Roli.
- Látszik, a te bátyád - nézett ránk lenézően Martina.
- Igen, az enyém. De ne pazaroljuk egymásra a drága időnket! Téged bizonyára várnak a barinőid a műkörmösnél, nekem meg velük van dolgom - mutattam a hátam mögé. - Örültem a találkozásnak, Martina! Hétfőn találkozunk, szia! - mondtam neki, aztán Rolival megfordultunk és bementünk a házba. Látszólag még akart valamit mondani, de nem adtam rá neki lehetőséget, mert bevágtam az orra előtt az ajtót.

- Én nem bírom ezt a lányt! Komolyan mondom egyszer a sírba fog vinni! Hogy képzeli, hogy csak úgy id... - kezdtem őrjöngeni ott, mindenki szeme láttára, de valakinek félbe kellett szakítania.
- Shh...Luca, nyugodj le! Elment, oké? - nyugtatott Roli, és biztatóan megölelt.
- Láttam az ölelkezéseteket Krisztiánnal - suttogta a fülembe úgy, hogy senki ne hallja.
- Aha, oké! Erre később visszatérünk, most ismerkedjetek meg egymással inkább! - hadartam neki, aztán elengedtem. - Szóval Roli, ők itt az osztálytársaim: Krisztián és Ricsi. Krisztián és Ricsi, ő itt a bátyám Roli - mutattam be őket egymásnak. Ők kezet fogtak.
- Szia, Bognár Krisztián! - fogott vele kezet éppen Krisztián, én pedig a beszélgetésüket hallgattam.
- Szia, tudom ki vagy! - mosolygott Roli, Krisztián pedig meglepve nézett rá.
- Honnan?
- Luca sokat mesélt rólad - mosolygott diszkréten. Na kösz! Halál vár rád, Kerekes Roland! Nagyszerű halál!!🔪🔪
- Tényl...? - kérdezett volna Krisztián, de hát a büszkeségemnek a helyén kell maradnia, szóval félbeszakítottam.
- Na srácok, kezdeni kéne magunkkal valamit! Menjünk a garázsba! - tereltem a szót, teljesen a háziasszony szerepét átvéve...nem tudom kitől :). Kimentünk a garázsba, aztán fejbe vágott egy gondolat. Andris nem jött el! Mikor ezt szóvá tettem, Ricsi megnyugtatott.
- Nyugi! Andris szólt nekünk, hogy nem fog összejönni a dolog. Ha összeállnánk nem lenne ideje próbákra járni. Szóval ja, róla lemondhatunk - mondta Ricsi, mire én egy kicsit megkönnyebbültem. Tökre lázban égtem, mert most akkor láthatom Őt gitározni. Roli azt mondta, hogy ha tudnak valamit zenélni, akkor azt meghallgatná. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy meghallgatáson. Ketten játszották és énekelték a Maradok távolt (Follow The Flow). Olyan szépen énekel, Istenem! Ő énekelt, Ricsi pedig rap-elt. Nagyon-nagyon jól hangzott az egész. A refrénekbe én is becsatlakoztam, ezért Krisztián rám mosolygott. Mikor végeztek, mindenki felállt, és megtapsoltuk őket.
- Az egyik kedvenc magyar számom - néztem rájuk mosolyogva.
- Akkor úgy látszik jól döntöttünk - néztek egymásra. Roliék is játszottak egyet. Ők Ábrahámtól énekelték az Átvertél című dalt. Boldinak nagyon jó hangja van, ő énekelt. Itt is becsatlakoztam a dalolásba. Végül Roli figyelmet kért, és így szólt.
- Na srácok - szólt Ricsiékhez - üdvözlünk titeket a bandában!
- De jó!! - mondtam nekik mosolyogva, és rajtuk is látszott, hogy nagyon boldogok.
- Deeee - fordult felém a bátyám - szerintem jó lenne egy lány énekes is.
- Okés, akkor majd körbekérdezek az osztályban - bólintottam.
- Nem, Luca - nézett rám mosolyogva Boldi. - Nekünk te kellesz - nézett rám mosolyogva, mire mindenki bólohatni kezdett.
- Miiii? Ééééén? - néztem rájuk tányér nagyságú szemekkel.
- Igen, te - nyomatékosította egy bólintással Bálint.
- Húú...háát...izéé - röhögtem el magam zavaromban. Te mit tennél, ha a jövőbeli párod (aha, álmodozz csak, Luca) előtt kéne énekelned? Ezt így átgondoltad? Na azér', én is így gondoltam!!
- Naa, csak a tökéletes, bombázó bátyád kedvéért - nógatott Roli.
- Hát jó - mondtam mosolyogva.

Ezt is megértük. Roli bandájában szerepelek.

Sziasztok!
Itt aztán vannak izgalmak! Ez a második ajándékom Nektek! Úgy volt, hogy tegnap rakom ki, csak közbejött valami, és nem tudtam befejezni. De ma itt van, eseménydúsan, izgalmasan! A hossza az előzőnél is hosszabb: pontosan 1600 szóóó!!! Ezzel megdöntöttem a saját hosszúsági rekordomat!

Ui.: ha tetszett: 🌟+💬