Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

3.rész

-Chanyeol! Haver! Élsz még? Ha nem reagálsz most rögtön, akkor nem kapsz a te általad vett baklavából! - Yixing fenyegetően gyorsan kezdi el enni az ölében lévő, nagy doboz sütit, közben próbálva felvenni magára egy ijesztő tekintetet.

-Kit érdekel az agyon cukrozott sütid! Örülj a fejednek, igazad volt! - Hirtelen leordítom barátom fejét, kinek erre lefagyott arca láttán egyből előtör belőlem a röhögés és hiénákat megszégyenítve terülök el vihogva a nappali közepén.

A Sehunnal való randi óta, egyszerűen lepkét lehetne velem fogatni. Nem azt mondom, hogy már egyszeri találkozás után, fülig belezúgtam a srácba, de boldog voltam. Négy év után, hála Sehunnak, na meg az előttem ledöbbent Yixingnek, végre megjelent a hosszú, sötét alagutam végén egy aprócska fénysugár, a remény. Baekhyun miatt sosem hittem volna, hogy valaha is találok valaki olyat, aki egy kicsit is őszintén boldoggá tudna tenni és most itt van Hunnie. Egyszerűen annyira édes volt, pedig nem is láttam még belőle semmit, még is aranyos benyomást keltett számomra. A pösze szavai, a félénk megnyilvánulásai és az a mérhetetlenül kellemes aura, ami körbe lengi. Igaz, ott volt az a zavaró tényező, hogy árad belőle valami féle félelem érzet, de azt mondta, ha kitartok mellette, akkor mindent megfogok érteni. "Félek". Annyiszor mondta ezt a szót, az a bő három óra alatt, hogy teljesen a fejembe itta magát, nem csak a szó, és az értelme, hanem az a hangsúly is, amivel kiejtette, ez pedig, számomra is félelmet okozott. Sehun titkol valamit és fél attól, hogy ki fog derülni, mi az. Én pedig attól félek, hogy nem fogok jól reagálni.

-Most megint elvesztél valahol? - Lay unott hangjára térek vissza a valóságba és enyhén megrázva a fejem pillantok barátomra. Még mindig a baklavát tömi a fejébe, nem is értem, hogy maradt ilyen vékony, valamint árgus szemekkel vizslat, hátha végre mondok valami "izgit".

-Csodálatos volt...

-Én meg mondtam! - Pattan fel hirtelen a kék szőnyegről és hevesen mutogat magára, ezzel arra célozva, hogy ismét ő a király, ahogy általában mindig. - Látod... sosem hagytad magad, mikor randi ötletekkel nyüstöltelek, és mikor végre elérem... akkor megkapom a jól megérdemelt sütim, mert igazam volt. - Fölényesen vesz ki még egy darab édességet a cukrászdai dobozból és egy harapással eltünteti azt.

-Köszönöm...

-Van mit.

-De most tényleg... Köszönöm... - Olyan hálás tekintettel nézek XingXingre, hogy keze megáll a mozdulatban, ahogy egy újabb darab baklavát szándékozott eltüntetni. Szemei elnyílnak és hitetlenül kezd rám bámulni.

-Ilyen nagy boldogságot okoztam neked? - Szinte suttogja kérdését a meglepettségtől, mire válaszként csak bólintok egyet.

-Tudod Yixing, elég rég óta vagyok én már egyedül. Négy év nem volt arra elég, hogy egy csalódást kiheverjek, de valójában... lehet... hogy nem is akartam kiheverni. - Lay ismét letelepedik a nappali szőnyegére és folytonosan tömve magába a sütiket hallgat tovább. - Itt vagytok nekem mind, a barátim, még is magányosnak éreztem magam minden percben. Ha én sírtam, nekem nem volt az életemben egy olyan ember, aki egyből rohant volna emiatt hozzám. Igaz, vagytok ti nekem, de ez még sem olyan, mintha a páromról, a szerelmemről van szó. Érted? A szerelem egy teljesen más fajta szeretet, mint amit a barátink felé közvetítünk és... számomra már nagyon hiányzott ez a szeretet. Nem azt mondom, hogy már most beleszerettem Sehunba, de van egy olyan érzésem, vele talán újra érezhetném ezt. Szóval... köszönöm. - Felnézek az ölemből Yixingre, ki kajával teli, eltátott szájjal néz rám, mintha csak egy szellemet látna.