Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

4.rész

Szinte észre sem vettem, hogy kivételesen milyen gyorsan teltek a napjaim. Nem rég még készülődtem a Sehunnal való randira, ami vasárnap volt, most meg már szerdát írunk. Viszont nem csak a mókuskerekem gyorsabb pörgése, hanem a hangulatom is teljesen eltérő volt az átlagnál. Igaz, a beszéd mennyiségem még most is a béka segge alatt van, de most már nem fapofával ültem végig a műszakot a munkahelyem a srácok között, hanem mosolyogtam, néha-néha hozzáfűztem egy-egy szót az éppen folyó beszéd témához és nem gondoltam a napok egyik percében sem arra, hogy talán jobb lenne leugrani egy hídról. A többiek rá is kérdeztek "kicsattanó" kedvem okára és mikor megtudták, hogy mi a helyzet, még több kérdéssel kezdtek el bombázni. Végül arra lyukadtak ki, hogy Sehun nagyon jó hatással van rám és, hogy majd ők szervezik az esküvőt, aztán pedig veszekedtek azon, hogy ki lesz a tanum. Mint már mondtam, az életem egy dög unalom lenne ezek az idióták nélkül, de imádom őket.

Épp ebédszünetem volt és a jól megérdemelt kávémat kortyolgattam, mikor Jongin telepedett mellém az udvaron lévő egyik padra. Az ő kezében is egy csésze koffein bomba gőzölgött és nagyokat szippantva a kellemes aromából relaxált.

-Milyen ez a Sehun? - Váratlanul ért Kai hirtelen érdeklődése Sehun iránt. Ő volt talán a legjobban hozzám hasonlító tag a csapatból. Egy kissé zárkózott volt, emiatt csendes is, valamint ő is már nagyon régóta egyedül tengette napjait, de sosem volt olyan búval baszott, mint én. Kifejezetten pozitívan állt az élethez. Remekül rajzolt és mindig, mindenben meglátta a szépet, amit imádott megörökíteni vagy egy darab ceruzával, vagy egy ecsettel. Szabad szellemű volt, bár sosem csinált balhét, még sem érdekelték a szabályok. Nem aggódott amiatt, hogy egy fél órát késik reggelente a munkából, és ha jobban belegondolok, úgy igazán semmi miatt nem idegeskedett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Jongin egy tipikus nem törődöm ember, mert nem az volt. Rengeteg időt fordított ránk, leginkább ő volt az, aki mindenkit meghallgatott a csapatból és rohant, ha hívták. Csupán a saját életével kapcsolatban nem érdekelték dolgok. Talán pontosan emiatt is volt olyan sokszor depressziós a tudta nélkül, mert sosem törődött magával. Nehéz is volt ez számára, és a kicsiny barátikörből ezt minden tag tudta. Kai számára bonyodalom volt a saját érzéseiről beszélni. Sosem mondta, miért, sőt, még azt se mondta el, hogy egyáltalán neki ez egy akadály, de mégis tudtam én is, és a többiek is, és emiatt nagyon oda figyeltünk a mi maknaenkra.

-Öhm... Van róla egy határozott véleményem, de tudod... hogy nehézkesen fejezem ki magam szavakban, pont ahogy te. - Mindketten felnevettünk, majd egy nagyot kortyoltunk az italunkból.

-Ha ennyire boldoggá tesz, akkor biztos nem lehet rossz.

-Sehun csodálatos. - Jelentem ki a nyilvánvalót, mire a mellettem ülő, meglepetten kapja rám tekintetét. - Már csak az hiányzik, hogy a külsejét lássam.

-Szerinted miért akarta ennyire azt, hogy bekötve legyen a szemed?

-Nem tudom... ez egy jó kérdés. - Elgondolkozva emelem tekintetem az enyhén felhős égre. Már az első találkozás óta itt van a fejemben a téma arról, hogy Hunnie miért akarta ennyire a szemfedőt. Sokszor félek már a saját gondolataimtól, mert általában a rosszabbnál rosszabb témák csak úgy gyűlni szoktak a fejemben. - Igazság szerint... egy kicsit félek. Mi van ha vala...

-Ne félj! - Kai bíztatóan teszi kezét vállamra. - Nincs értelme. Akármi is legyen a háttérben, ha szeretitek egymást, akkor nem számít, mert a kicsiny hibák eltörpülnek a sok tökéletesség mellett. - Hálásan nézek barna szemeibe, mire Jongin elmosolyodik, majd feláll és ismét magamra maradok. Ezt szerettem mindig is Kaiban. Minden helyzetben pontosan tudta, hogy mit kell mondani a másiknak és ezek a dolgok kivétel nélkül igazak voltak. Bár Jongin volt a mi maknaenk, egyben ő is volt a legbölcsebb tagja a társaságnak.