Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

11.rész (+18)

(Aki nem szereti az ilyet, az nyugodt szívvel kihagyhatja ezt a részt, nem fog semmi fontosról sem lemaradni a sztoriban.)

Sehun apróra összehúzva magát ült az anyósülésben. Néha-néha felé pillantottam aggodalmamban, nem értettem, hogy mi lehet vele. Az egész randi alatt végig szorongott, a kezei remegtek és gyakran elkalandozott. Ez egyáltalán nem vallt rá. Többnyire mindig éber volt - hátrányos helyzetéből kifolyólag - és sosem engedte meg magának, hogy elvesszen a gondolataiban.

Ismét rá vezettem tekintetem; zavartan harapdálta alsó ajkát, a feje pedig kezdett egy érett paradicsomra hasonlítani. Gyengéden bal combjára helyeztem kezem, mint egy fajta nyugtatásként, viszont az ellenkezője történt. Érintésem nyomán megremegett és egy nagyot sóhajtott. Kénytelen voltam rákérdezni a dologra.

-Hunnie, minden rendben? - Szemöldökömet ráncolva figyeltem az utat, nem hiányzott nekem egy karambol.

-Ppp..ppe..persze...

-.Biztos? Olyan furcsán viselkedtél ma.

-Csak... furán érzem magam. - Fejét a kocsi ablaknak döntötte, szemeit lehunyta és a combját érintő kezemre helyezte sajátját.

-Ugye nem leszel beteg? - Ijedten néztem rá. A kórház óta nagyon, talán már túlságosan is féltettem. Ráadásul ha Sehun beteg volt, az felért egy hét kínzással. Sokszor megfázott és mellette belázasodott, én pedig ilyenkor nem győztem körülötte rohangálni. Sehun nehezen viselte a fájdalmat, és ha jól gondolom, leginkább ez okozhatta a szexuális életünk hiányát. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy arra kerülne a sor, biztosan Hunnie lenne alul, én pedig jó partner vagyok és ha a pasim fél, akkor én nem erőltetem a dolgot.

Sehun mindig is más volt, mint Baekhyun. Csendes és szerény volt, míg Baek egy virgonc kis manó, aki már a legelső randi után rámmászott. Nem mellesleg, Baekhyun sokkal tapasztaltabb is volt, mint Hunnie. Nem én voltam az első barátja, ezért, gondolom, már volt esélye megszokni a passzív szerep dolgot.

-Dehogy... mostanság annyi vitamint tömsz belém, hogy kizárt az, hogy lebetegedjek... Bárcsak mást is tömnél belém... - Suttogta el a végét.

-Hogy mi?!

-Jah! Semmi, semmi... - És még jobban pirult az arca.

-Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - Érdeklődve tekintettem full vörös szerelmemre, aki zavarában nem győzte az arcát takarni. Felnevettem az aranyos tetten és úgy döntöttem, inkább nem szentelek figyelmet Sehun furcsaságának, biztosan csak meg van neki.

(...)

-Itt is lennénk. - Csókoltam finoman a puha ajkakra. - Aludj jól!

-Chanyeol! - Sehun kétségbeesetten nézett rám az autóban ülve. Erősen fogott az egyik kezemre és akaratosan kapott ajkaim után. Fogalmam sem volt, hogy ezzel most mit akart elérni, még sosem viselkedett így. - Kérlek... kísérj fel... - Kérlelően nézett egy pontba, mint ahogy szokott. Asszem már kezdem megszokni, hogy vak.

-Rendben... - Kiszálltam a kocsiból és a másik oldalra átfutva, nyitottam ajtót Sehunnak, aki tettemet, ismét egy szenvedélyes csókkal köszönte meg. Kulcsra zártam a járművet, majd Hunnie kezét meg fogva, indultunk az aprócska társasház felé. Sehun tenyere végig izzadt, de nem szenteltem neki túl nagy figyelmet.

Hunnie lakásának ajtajához érve ismét búcsút akartam venni szerelmemtől, de úgy látszik, ő teljesen máshogy gondolkozik most, mint én. A kezembe nyomta otthonának kulcsát, ezzel célozva arra, hogy nyissam ki az ajtót. Furcsálva néztem rá, de látva türelmetlenségét, inkább csak tettem a dolgom. Amint az ajtó kinyílt, Sehun egyből berántott magával a házba és becsapva az ajtót, tapadt párnácskáimra.