Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

2.rész

Fel és alá járkáltam a megadott étterem előtt, miközben Yixing próbált nyugtatni. Elmondta, nem kell attól tartanom, hogy a szemkötő miatt nem találok majd oda az előre lefoglalt asztalhoz, mivel ő itt dolgozik szakácsként és segíteni fog, amiben csak kell, de az izgalom így is urrá lett rajtam. Egy idő után már azon kezdtem el filózni, miért nem akarja az a bizonyos srác, hogy ne lássam egész végig? Talán csúnya vagy mi? Nem értem. Egy a biztos, még mindig nem álltam eme randi ötlet pártján, de nem mertem ellent mondani Laynek, meg hát, nem akartam senkinek sem csalódást okozni. Biztosan nagyon rosszul esett volna a másik félnek, ha nemet mondtam volna neki, holott már rég óta vár arra, hogy valaki végre igent mondjon. Egy kicsit talán sajnáltam is. Yixing azt mondta, hogy állítólag nagyon szép fiúról van szó, bár ő még nem látta, de sokan ezt csiripelték róla, valamint, hogy személyiség ügyileg, biztosan az én ideálom. Ennyi jó után, csak még jobban kezdtem várni, hogy mi fog ebből kisülni, de egyben tartózkodtam is a dologtól és ennek egy oka volt, az a rohadt szemkötő. Az egész szitu annyira kecsegtető lenne, hogy egyből rá is vetettem volna magam egy hatalmas mosollyal, ha nem várnák azt el tőlem, hogy vakon vigyem végig az estét. Hát igen, ez egy orbitális probléma volt.

-Khm... Chanyeol! Megjött! Szemkötőt fel! - Lay hangja ránt ki folyton szorongó gondolat menetemből, majd meg sem várva, hogy felfogjam szavait, egyből mögém áll és szorosan a szemem elé köti a fekete kendőt.

Úrrá lesz rajtam a pánik. Basszus! Olyan, mintha teljesen vak lennék, de komolyan. Sajnálom azokat, akik elvesztik szemük világát. Azokat, akik nem láthatnak semmit ebből az unalmas, de néha szép világból.

-Ohh... Te aztán tényleg gyönyörű vagy! - Kiált fel barátom, mire ijedten ugrok egyet és a földön kötök ki.

-K..kö..köö.köszönöm... - Hallom meg a fiú válaszát. A hangsúlyból ítélve, biztosan elpirult.

-Chanyeol! Szedd már össze magad és üdvözöld ezt a szépséget!

-Máris... - A kendő alatt a szemeimet forgatom, majd feltápászkodva a hideg betonról, Lay pedig egyből a megfelelő irányba fordít. - Park Chanyeol! - Emelem vízszintesbe karom, egy kézfogás reményében, de aztán rájövök, hogy nem látok semmit és ez így igen nehézkes. - Öhm... Izé... Tudod, rajtam van ez a szemkötő és nem lá...

-Akkor ezek szerint betartottátok a feltételem, egyébként Oh Sehun. - Kissé érces, de kellemes hangja van. Legszívesebben ezt a hangot hallgatnám minden nap a hírekben és a rádió adásokban. Tényleg szép orgánummal rendelkezik és egy ilyen szép hanghoz, csak is szép külső társulhat.

-Igen Sehun, lehet, hogy erre az óriásra rá kellett erőszakolni a dolgot, de végül bele ment és lám, itt áll előtted kép nélkül. - Yixing felnevet, majd lábujj hegyre állva a fülemhez hajol és belesuttog. - Mindent bele barátom, tényleg nagyon szép a drága. - Végül vállon vereget és itt hagy. Várjunk! Ez most komolyan itt hagyott?! Hogyan jutok így az asztalunkhoz?!

-Szóval Sehun.

-Igen?

-Yixing itt hagyott minket, lennél szíves az asztalhoz vezetni? Ebben a szarban nem látni semmit. - Sehun csilingelő hangon felnevet, majd belém karolva kezd el húzni maga után.

-Tudod... én sem látok, de ettől függetlenül így is tudok közlekedni.

-Azt hogyan?! - Meglepetten fordulok felé és érzem, hogy megrántja a vállát egy kicsit, de kérdésemre nem válaszol. Csendben visz maga után, majd nem sokára azt érzem, hogy leültet egy székre, és hallani, velem szemben ő is helyet foglal.