Vakrandi - ChanHun f.f./BEFEJEZETT/

8.rész

Valahogy ironikus, hogy most megtörténik az, ami négy évvel ezelőtt. Baekhyun szakított velem és eltűnt az addig tökéletes életemből, ami egy pillanat alatt csesződött el. Utána már nem voltam az a boldog srác, mint azelőtt. Csak nagyon ritkán foglalt helyet egy mosoly az arcomon. Nem néztem csodálattal az élet apró örömeire, mert valljuk be, nem is láttam vagy érzékeltem őket. Minden megváltozott, ami velem kapcsolatos volt. Még a barátim is. A szakítás előtt én voltam az az ember, aki mindenkivel törődött és feldobta annak a hangulatát, aki padlón volt, aztán... én lettem az a személy, aki miatt mindenkinek aggódnia kellett. Yixing hetekig alig aludt valamit miattam. Mindig lesben állt az ajtóm előtt és rohant, ha rémálmom volt. A munkahelyen a többieket pedig majdnem kirúgták mind, természetesen miattam, mivel nem tudtak megfelelően koncentrálni a munkájukra, sokkal inkább velem törődtek. Aztán jött Yixing, és az ő ötlete, minek következtében, találkoztam Sehunnal. Ismét boldog voltam egy hónapig, aztán őrlődtem két fiú között, majd megint gondtalanul éltem, egészen Sehun balesetének napjáig. Mikor megtudtam az igazat, hirtelen, mintha az eddig napos ég, beborult volna. Szürke lett minden a szememben és fájt a lelkem. Fájt, mert nem akartam a saját érdekemben bántani Hunniet. Akármit is tett, bőven van neki szar dolog az életében, ezért nem érdemelt meg még egyet.

Még csak az első hetemet töltöttem itthon. Nem akartam dolgozni menni. Nem akartam, hogy megint mindenki én miattam veszítse el a fejét. Igazság szerint, semmit sem csináltam. Elmentem a dokimhoz, aki meg sem érdeklődte, hogy miért is mentem, csak a kezembe nyomott egy igazolást, hogy beteg szabira mehessek és azóta nap hosszokat fekszek át. Bár a többiek nem látnak ilyenkor, és ők rendben is vannak, de Lay itt van, mindig lát és aggódik, látom rajta. Mint mondtam, visszasüllyedtem oda, ahol négy évig voltam és ez, ramaty érzés volt.

-Chanyeol... Látogasd meg Sehunt és beszéljétek ezt meg. - Lakótársam ült le mellém az ágyra és könyörgően intézte hozzám szavait.

-Belefáradtam ebbe... - Fájdalmasan sóhajtottam fel, majd emeltem tekintetem a mellettem ülőre. Barátom arcán egy szomorú grimasz terült el. Ne szenvedjen senki sem miattam.

-Beszélj vele...

-Yixing én... Egyszerűen nem tudom betenni a lábam abba a kórházba, érted? Én... nem is tudom, hogy mit mondhatnék neki. - Yixing elkeseredetten hajtotta le fejét. Nem szeretem, mikor ilyen és főleg akkor nem, ha miattam. Rosszul esik, hogy fájdalmat okozok neki, még ha nem is szándékosan.

-Meglátogattam minden nap őt. - Felhúzott szemöldökkel kezdem el vizslatni lakótársam, míg ő mereven bámult maga elé. - Elég rossz bőrben van. Alig tud mozogni, fáj mindene. A bordái befelé törtek, emiatt nehezen kap levegőt, viszont a legnagyobb probléma... - Fájdalmasan beharapja alsó ajkát. - hogy tudja, ott voltál nála pénteken, emiatt pedig nyugtatóra van szüksége, hogy ne izgassa fel magát. Chan... meg kell őt látogatnod, mielőtt még valami rosszabb lesz.

Leblokkolt az agyam. Nem bírtam mozdulni, csak azon járt az eszem, hogy mi lenne a helyes döntés. Mi van, ha oda megyek, de azon csak még jobban felzaklatja magát? Vagy mi van, ha nem megyek oda, de emiatt zaklatja fel magát még jobban? Egyszerűen úgy érzem, hogy nincs helyes döntés. Az meg egy másik dolog, hogy ha még meg is látogatnám, de mit mondanék neki? Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy vele akarok maradni. Szeretem őt, már hogy ne szeretném, csak... Ismerem magam annyira, hogy nem bírnám elviselni egy életen át azt, hogy ő nem lát engem. Számomra mindig is fontos volt a külső tetszés. Baekhyuntól is gyakran kérdeztem, hogy szerinte helyes vagyok e, mert ez nekem... biztonságot ad. Egy olyan fajta biztonságot, ami azt súgja, nincsen gond, mert már a külsőm is tetszik neki, míg Sehunnál... ez igen nehézkes lenne.