A szívem játéka

3.fejezet: Újra

Az ágyamban feküdtem és hatalmasakat sóhajtottam.  A hátamról az oldalamra fordultam és a párnámba fúrtam a fejem.

2 órával ezelőtt

A kávézóban ültünk, egymással szemben. Mint mindig most is kifejezéstelen arcot vágtam és úgy hallgattam Eren áradozását a kedvenc könyvéről, amiben a főszereplő egy titánokkal teli világban él és nem emlékszik semmire sem és ki kell deríteni a múltját vagy mi.

 Az arcomat a tenyerembe temettem, az asztalon könyököltem. Szerettem a könyveket, de az ilyesmiket egyáltalán nem. Még érdeklődést sem mutattam a mondandója iránt.

-Rivaille...-felpillantottam.-Haragszol rám?

Na jó. Erre mit kellene mondanom? Összeráncoltam a szemöldököm. Hirtelen ért ez a kérdés és nem is tudtam mit reagáljak rá.

-Miből gondolod ezt Kölyök?-erre elpirult és az ölébe ejtett kezét kezdte tanulmányozni.

-Hát...abból, hogy mindig olyan... mérgesen nézel rám. Mintha utálnál engem.-nézett a szemembe. Mérgesen nézek rá? Mindenkire így nézek...mondjuk igen van benne valami.

Nem válaszoltam egyből. Lassan áthajoltam az asztal fölött, mire ő meghökkent és hátrébb húzódott, de nem tudott olyan messzire a szék támlája miatt. Fogtam az ingének a gallérját és visszahúztam magamhoz. Odahajoltam a füléhez.

-Mindig csak a látszat érdekel mi?-suttogtam, majd nyomtam egy puszit az arcára. Én sem tudom miért csináltam. Csak egyszerűen...

Visszaültem a helyemre. Eren paradicsom vörös fejével találtam szembe magam. Már megint az ölét nézte, mintha olyan érdekes lenne.

-E-ez mire volt jó?-kérdezte még mindig piros fejjel. Én csak mosolyogtam és intettem a pincérnek, hogy kérnénk a számlát. Tekintettel az előttem ülő fiú állapotára, én fizettem ki az italokat.

Amikor kiléptünk a kávézóból már besötétedett és az utcai lámpák világították meg az utat. Semelyikünk sem készült fel a hűvös időre, szóval vacogva álltunk meg Erenék háza előtt. 

-Ha szeretnél, akkor bejöhetsz egy kicsit.-ajánlotta fel a mellettem majdnem halálra fagyott fiú. 

-Kösz, de most nem. Még edzenem is kellene.-mondtam. Mintha kicsit meglepődött volna. Felém bökött az ujjával.

-Te edzel? Mármint így rendszeresen és komolyan?

-Miért, máshogy lehet?-vontam fel a fél szemöldököm. Ő erre csak kuncogott és elköszönt. Még egy darabig állt ott mintha gondolkodna és...

Megölelt.

Nálam sokkal magasabb volt, legalább tíz centi volt közöttünk, így az állát a fejemre fektette. Nem tudom meddig álldogáltunk így. Furcsa volt egy fiú karjaiban lenni, érezni a szívverését. A legfurcsább mégis az volt, hogy nem löktem el magamtól. Régen nem öleltek meg és talán csak hiányzott az érzés vagy nem is tudom. 

Egy idő után Eren elengedett és végleg elköszönt.

-Vigyázz magadra, Törpe!-és befutott a házba.

Törpe?!? Még szerencse, hogy ilyen gyorsan elviharzott, különben nem tudom mit csináltam volna vele. Visszafele úgy döntöttem, hogy a kerülök, úgyis sétálós kedvemben voltam.

Szerencsémre nem mászkáltak sokan az utcán. Nem szerettem a tömeget.  Akkorra már nagyon lehűlt  a levegő, ezért a fejemre húztam a kapucnimat és úgy ballagtam hazafelé. A házam előtt megálltam egy pillanatra.

-Tudom, hogy itt vagytok.-mondtam semmitmondó hangnemben.-Gyertek elő!

Semmi.

-Azt mondtam, hogy GYERTEK ELŐ!-ordibáltam, erre a járda melletti bokorból egy fekete kapucnis alak bújt elő és még egy és egy harmadik. Nagyot sóhajtottam.

-Tudjátok, nem volt a terveim közt, hogy férgek seggét rúgom szét a házam előtt.-mondtam és levettem a kapucnim, így láthattok dühös arcomat. Nevetni kezdtek.

-Majd pont te fogod szétrúgni, mi?-kérdezte az egyik, miközben majdnem megfulladt a röhögéstől. 

Lassan megindultam feléjük, közben folyamatosan nem túl szép jelzőkkel illetve őket. Meglendítettem a jobb karom, állon vágva a férfit, aki ki mert röhögni.