A szívem játéka

8. fejezet: Rivaille szemszög

A telefon darabjai egymás után, kopogva hullottak le a földre, de ez nem érdekelt, így is a feldúlt nappalim közepén álldogáltam. Fene se kezd a széttört telefon után gondolkodni ilyenkor.

A düh lassan szétáradt az ereimben, megmérgezve minden porcikámat. Odasétáltam a szétszabdalt kanapéhoz és leültem rá. Lábaim között előredőltem és rákönyököltem a térdeimre.

Arcomat a kezembe temettem. Sóhajtás hagyta el a szám.

Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Ha tényleg elrabolták, akkor csak néhány lehetőségem volt, és azok között ott volt az, hogy vissza kellett mennem abba a világba, ahol már régóta nem jártam. Fel kellett ásnom a múltat, ami nem volt könnyű dolog. Azt az életet otthagytam már egyszer és az nem véletlenül volt. Ha akkor nem szökök el, akkor nem hiszem, hogy sokáig lettem volna az élők között.

Szó sem volt arról, hogy féltem. Nem. Én féltettem azt a fiút, aki olyan szorosan ölelt magához azon az estén, hogy azt hittem, hogy ott helyben kiugrik a szívem a helyéről. Még mindig nem tudtam hova rakni azt az ölelést. Nem hittem volna, hogy Eren is ugyanolyan érzelmeket táplál irántam, mint amilyeneket én iránta. De ha ez nem lett volna igaz, akkor nem ölelt volna magához úgy egyébként. Köztudott, hogy nem voltam egy társasági ember, de azt én is tudtam, hogy a férfiak nem borulnak csak úgy egymás karjaiba.

Sóhajtva a dohányzóasztalon álló pohár vízre néztem. A torkom száraz volt, ahogy megköszörültem. Folyadékra volt szükségem. Még egyszer rápillantottam a hűsítőre, majd lelöktem az asztalról. Felnevettem. El se hittem, hogy ilyen ócska trükkel próbáltak megmérgezni engem. Úgy éreztem alábecsültek, azzal, hogy ilyen ócska csapdákat raktak az orrom elé. Rég kiszálltam már az üzletből, de nem rozsdásodtam be. 

Hirtelen felálltam és dühösen a falba vágtam az öklöm. Visszatértek az emlékek azokból az időkből, amikor még neki dolgoztam. Annak az embernek, aki tönkretett fizikailag és lelkileg. Mikor hozzákerültem csodáltam a járását, a beszédét, a ruháit. Magam előtt láttam, azt aki felnevelt, majd tönkretéve az álmaim, kisétált az életemből.

Lehunytam a szemem.

---------

A tárgyalóteremre csend telepedett abban a pillanatban, ahogy a bíró kihirdette döntését. Mindenki sajnálkozva nézte az első padban ülő kisfiút, aki most mereven bámult maga elé. Még mindig nem fogta fel a tragédiát, ami alig három hónapja történt. Nem is emlékszik sok mindenre, csak a kerekek csikorgását és a fám csattanását tudta felidézni. Anyja sikoltásait és az apja megnyugtató hangját hallja még ezekben a percekben is.

Most a termet az emberek mormogása és a padok nyikorgása töltötték meg. A kisfiú körbenézett. Egy fekete, galléros kabátot viselő férfi közeledett felé. Az arcát hatalmas kalapja takarta el. A fiú abban a pillanatban igazán viccesnek találta az idegent. Egy kicsit úgy nézett ki, mint a rajzfilmekben a cowboyok. Ez megmosolyogtatta Rivaille-t.

A kalapos férfit félúton egy nő állította meg és miközben hatalmas hévvel neki magyarázott, fenyegetően lóbálta a mutatóujját a férfi felé. A fiú nem értett sok mindent belőle, de kihallott valami olyasmit, hogy "ezt nem teheted vele" meg hogy "képes lennél tönkretenni őt?". A kalapos csak a szemét forgatta, majd félrelökte a nőt, aki hatalmas könnyekben tört ki. 

A férfi most egyenesen a fiú felé tartott. Rivaille az idegent kezdte tanulmányozni és akkor rájött, hogy a sorsuk az idegennel összefonódik. 

---------

Az emléktől kirázott a hideg. azon a napon kezdődött minden. Akkor még nem sejtettem, hogy tényleg tönkretesz, ahogy azt a nő megjósolta. És most elvette tőlem az egyetlen embert, akit sok idő óta először engedtem közel magamhoz Hanji után, akivel konkrétan felnőttem.

Amikor elfogadtam Eren meghívását, nem gondoltam bele a következményekbe. Tudtam, hogy megláthatnak vele és azt is, hogy ennek meg vannak a következményei, de akkor nem tudtam tisztán gondolkodni. Megrészegített a tudat, hogy a folyton mosolygó Eren Jaeger-rel kávézhatok, még akkor is, ha ő is fiú.

Ezért nem engedhettem meg, hogy őt is bántsák. Szembe kellett néznem a múltammal, még akkor is, ha akkor ez tűnt a legnehezebb dolognak a világon.