A szívem játéka

12.Fejezet

Hűvös volt az éjszaka. A tél már teljes erejével tombolt, a csöveket már befagyasztotta, a járdákat csúszóssá és közveszélyessé tette. Farlan előttem lépdelt. Hatalmas lábait lassan szedte, de még így se tudtam tartani vele a lépést. Váratlanul a válla fölött rámnézett.

-Ha tényleg Kenny-ék vitték el a srácot, akkor sok ellentámadási lehetőségünk nincsen. De gondolom ezt te is tudod.-bólintottam. - Épp ezért fogunk elrejtőzni. Legalábbis addig amíg nem tudunk kieszelni valamit. - fordult vissza. - A részleteket majd bent folytatjuk. - biccentett egy régi raktárhelyiségnek tűnő épületre.

A fémroló fültépő zajjal emelkedett fel, ahogy Farlan alulról egy kicsit meglökte. A helyiséget a sötétség uralta. Csak a telefonkijelzőink világították meg valamennyire az elképesztő nagyságú épület egy részét.

Farlan egyből a jobboldali falhoz sietett, hogy megkeresse a villanykapcsolót. Ahogy megtalálta, lámpák egész hada vakította el a szemem.

-Nem akarok beleszólni a dolgaidba, de... Nem túlzás ez egy kicsit? - kérdeztem, miközben a könnyeimet töröltem le az arcomról. Ennyi fényt még az én szemem sem bírt ki.

-Nem tudom mi bajod van. - vigyorgott rám. - Én szeretem a lámpákat.

-A fenéket szereted! Direkt szereltél fel ennyit, pedig tudtad hogy ki nem állhatom a fényes helyeket!

Farlan csak értetlenül nézett rám, majd összehúzta a szemeit.
-Nem tudom te milyen összeesküvés elméleteket gyártasz a fejedben, de én végig itt voltam veled, szóval biztos nem én voltam. Idióta. - komoly arccal nézett rám, majd együtt kezdtünk el nevetni. Kacagásunk betöltötte az éjszakát.

-Jó újra veled lenni, Farlan! - mondtam és próbáltam szívélyesen rámosolyogni.

-Én is örülök, hogy újra találkoztunk, de ezt legközelebb ne csináld, kérlek.

-Mire gondolsz? - kérdeztem.

-Arra amit a száddal csináltál. Ijesztő és egyáltalán nem hasonlít egy mosolyra. - röhögött ki majd bement a raktárba, én pedig követtem őt.