Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

9.

Freja

Seremi jó ideje csak állt kint a teraszon, és bámult előre. Fogalmam sincs, hogy pontosan mi is történhetett vele azokban az időkben, de én akkor amikor Anergoth elhozta hozzám, hihetetlen boldog voltam. Tudtam a Kentaur alakjáról, a valódi szarvas alakjáról, de arról sohasem, hogy ő maga volt a Kentaurok királynéja. Túl hihetetlen, mégis így már érthető, hogy miért is változott meg, amikor én elfogadtam Anergothot. 

De vajon mikben hazudtak még? Mit nem mondtak még el nekem? És miért nem tudok vissza emlékezni a gyermekkoromra?! 

Azt mondták, hogy emlékezni fogok, mindenre, de én csak azokra az időkre, amikor találkoztam Anergothal..

✝

Ajtó nyitódásra oda fordítottam a tekintetem, de ott egy sápadt, mégis dühös Jay állt, és mögötte volt még valaki.

Egy férfi, testmagasságával egyező fehér szárnyakkal. Feje fölött ezüst glória, szemei aranysárgán világítottak. Világos barnás haj, amit hátul összefogott. Testét egyszerű emberi ruha fedte. Szemlátomást is a legjobb selyemből készült ing, és nadrág, cipőt szintén nem hordott. De még fegyver sem volt nála, bár lehet elrejtette őket. 

Nem tetszett az arcán lévő mosoly, se a hátra tett kezei. Egyáltalán nem volt ínyemre, hogy megjelent.

- Királynő, - Jayra néztem. - bemutatom neked Hellioszt. - Egy kezét a szívére tette, és meghajolt, ami miatt legszívesebben elfintorodtam volna, sajnos nem tehettem meg. Felálltam az ágyról, és a férfi felé fordulva meghajoltam. - Elszeretné önt kísérni egy sétára, amit urunk megengedett - döbbenten néztem Jayra, mégis amilyen sápadtság volt az arcán, kétlem, hogy Zeusz megengedné neki. Mivel egyedül Jay kísérgethet engem, ahogyan ő is hozhatja az ételemet. 

- Mehetünk, királynő? - férfira néztem, majd Seremire, aki elindult felém. - Királynő, megengedné nekem, hogy csak kettesben lehessünk? Szeretném önt jobban megismerni. - Azt a mosolyt, ami megjelent az arcán sehova se tudtam tenni, de végül bólintottam, neki pedig nagyobb lett. Őszintén egyedül azért egyeztem bele, mivel Shark kis lábait megéreztem a hátamon, majd a nyakamon is. 

Sereminek egyáltalán nem tetszett, hogy nélküle fogok lenni egy angyal mellett, akiről könnyedén le lehetett nézni, hogy nem Zeusz küldte, hanem valaki más, vagyis valakik. 

✝

A folyosón csendben sétáltunk. Zeusz férfi őrei arcán tisztán látható volt a nem tetszőleges arc, ami már valóban beigazolta bennem, hogy a vének küldték értem. 

Vajon hogyan akar megölni?

✝

Megdöbbenésemre a férfi, vagyis Helliosz, kivitt maga a kastély kívülre, és olyan helyen lyukadtunk ki, ahol is a felhőn füves rét terült el.

- Tudja királynő, én őszintén tiszteltem a szüleit - hümmögve kulcsoltam a kezeim a hátam mögé. - Tragikus nap volt az, amikor a nagybátya megtámadta önöket, csak a hatalomért. 

- Klein bácsikám senkit se akart megölni - szemem sarkából láttam, hogy felém fordítja a fejét. - Ő szeretett engem, szerette apámat. 

- Mégis megtámadta önöket. Megölte az édesanyját is - bólintottam. - Akkor miért nem haragszik rá? 

- Tudja, ez mind már nagyon-nagyon rég volt. Édesanyámat már nem tudom visszahozni, se a volt családomat - felé fordítottam a fejem, de ő előre fordult. - A bácsikám nem volt rossz. - Bólintott. Olyan érzelmek szűrődtek ki a hangján, mintha az ő családját is megölték volna. Csak míg én megtudtam bocsájtani, ő már nem. - Magának is..? - félszemmel rám nézett, de nem válaszolt, így inkább én is előre fordultam.