Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

17.

- Miattam. Miattam volt minden. Mégis én lehettem volna az egyetlen, aki megállíthatja, de nem engedték, mert undorodtak tőle.. - Nach tekintete egyre zavarodottabb lett. - Klein bácsikám.. Klein bácsikám szerelmes volt belém..

Nach szemei kikerekedtek, és lenézett a naplóra.

- Tehát ezért nem emlékszel a gyerekkorodra.

- Minden bizonnyal. De azt nem tudom, hogy ki rakta a gátat a fejembe - felnézett a szemeimbe, majd oldalra fordította a fejét, amit zavartan követtem. Anergoth ott állt a rózsakert bejáratában. Közelebb sétált hozzánk, mire Nach felállt, és távolabb lépdelt. - Tudtad. - Bólintott. - Minderről tudtál - ismét bólintott. Naplót összecsaptam, amitől megtorpant. - Ki az, aki gátat tett a fejembe?

- Nem tudom.

- Nem tudod?! - kiabálásomra láttam, hogy összerezzent. Felpattantam a padról, és közelebb sétáltam hozzá. - Szóval nem tudod. - Csak a fejét ingatta. - Akkor hogy lehet, hogy a nagybátyámról, és az érzéseiről tudsz? - felemeltem a naplót, de még a szemembe se mert nézni. - A gátról pedig semmit sem tudsz. Mégis kinek képzelsz te engem?! - Naplóval a mellkasára ütöttem, amin ismét összerezzent.

- Freja, valóban nem tudom, hogy ki tehette oda neked. De mivel még most sem vagy képes emlékezni rá, minden bizonnyal az a varázsló még él - csípőre tett kézzel végig néztem rajta. - Csakis miattad nem mondtam el, hogy mi volt a nagybátyáddal.

- Csakis miattam? - felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Talán undorítónak találod? - Nyitotta a száját, de be is csukta, amitől elkomorodtam. - Szóval undorodsz, amiért a nagybátyám belém szeretett.

- Vérrokonok vagytok, még hozzá egy kislányba szeretett bele. Őszintén megmondva én örülök neki, hogy nem emlékszel rá.

- Ah, értem - mosolyogva bólintottam. - Tehát undorodsz tőlem.

- Nem tőled, hanem a nagybátyádtól.

- De hiszen most mondtad, hogy vérrokonok vagyunk.

- Nem ugyanaz a kettő - láttam, ahogy elkomorodnak a szemei. - Te, te vagy. Ő pedig ő. Két külön személy. Számomra pedig undorító, jobban mondva beteges.

- Szóval már beteges is.

- Nem értem miért viselkedsz így.

- Mert a nagybátyám! - mellkason csaptam, és ott hagytam mindkettőt. Elegem van! Elegem van lassan a saját családomból. Apám mégis hogy tehetett ilyet? Miért nem értették meg? Miért kellett még jobban eltaszítani maguktól? Ha nem taszítják el, akkor ezek soha nem történtek volna meg.

Nach

Mellkasom előtt összefont kezekkel néztem Anergothra, aki remény veszetten nézett Freja után.

- Mégis mire volt jó? - felém kapta a fejét.

- Én csak őszinte voltam. Talán te nem botránkozol meg? - saját magamra mutattam, mire bólintott.

- Nem. Én nem botránkozok meg ettől. Nem tudom, hogy pontosan mi történt Freja gyerekkorában, de még én is levonom az egészből, hogy a nagybátyának borzalmas élete volt.

- Embernek született, ezért eltaszították maguktól. Freja volt, aki mindig észrevette, és beszélgetett vele.

- Értem - közelebb sétáltam hozzá, és közel hajolva a szemeibe néztem. - És ezzel a tudattal nem tudod megérteni a nagybátyát? - Összeráncolta a szemöldökeit. - Freja volt az egyetlen egész életében, aki figyelemre méltatta, aki látta őt, aki maga mellett akarta tudni. A nagybátya nem tehet arról, hogy az érzelmei átmentek egy másik irányba.