Klarantina II. - A fények harca [✔] {Javításra vár}

28.

Nach

Freja sikolyára felé kaptam a fejem, de ez miatt egy katona sikeresen az oldalamba vágta a kardját. Felszisszenve megemeltem a kardomat, s ketté szelve elpárolgott az angyal. Oldalamat fogva térdre rogytam, mégis Frejat kerestem a szemeimmel, de amit láttam meghűlt bennem a vér. Egy nagy kráterben feküdt, teste körül vértócsa, vérzett mindenhol, s arany nyilak álltak ki a testéből. De ezek még semmik voltak ahhoz képest, hogy újabb nyíl zuhatagot akarnak rá zúdítani.

Megakartam mozdulni. Segíteni akartam neki. Mindennél jobban. Mégse bírtam.

Kezd elhagyni az erőm, és lassan mozdulni se fogok tudni. Ő a királynőm. A megmentőm, aki a múltam ellenére befogadott, és családtagjaként kezelt, szeretett. Megbízik bennem, én mégis cserben hagyom, mert gyenge vagyok.

Lihegve körbe pillantottam. Seremi, és három testőre hűen harcoltak az újra, és újra megidézett katonák ellen, de ők se fogják már sokáig bírni. Rajtuk kívül minden kentaur meghalt, és még Cait, Sainika, Loren engem, és Wilket védve haltak meg.

És most hagyni fogom, hogy a királynőm is meghaljon? Hogy mindenkit, akit szeretek elveszítsek? Nem. Nem fogom hagyni! Ha kell az életem árán is megvédem őket! Fogaimat összeszorítva próbáltam felállni, de nem sikerült. Egy izmom se akart nekem engedelmeskedni.

- Mozdulj már! - kiáltottam, s kardomat ingerülten a földbe szúrtam. Ekkor se, és ez miatt kezdtem elveszteni a reményeimet. Csak tehetetlenül nézhetem végig, ahogy az újabb nyíl zápor Freja felé repülnek. Pontosítva néztem volna.

- Szánalmas démon - ismeretlen, vészjósló hangra megfeszültek az izmaim. Hirtelen minden olyan gyorsan történt, hogy felfogni is nehéz volt. Valami elsuhant mellettem, és mielőtt a nyilak Freja testébe kerültek volna az a valami felkapta és távolabb vitte. Szakadt fekete ruházatba öltözött démon karjaiban tartotta Frejat, ami miatt nem tudtam megkönnyebbüljek, vagy ingerült legyek. Sötét bőr, rövid fekete haj, homloka felé húzódó szarvak, vérvörös szemek fekete összeszűkített pupillával. Ing és nadrág takarta testét, de a végeik olyanok voltak, mintha most lépett volna ki a tűzből. - Ha megbocsájt arkangyal, - Említett közömbös arccal figyelte a démont. - de a királynő még nem használta a teljes erejét, ezért ha kérhetem várjon pár percet - angyal hümmögve összefonta kezeit a melle alatt.

- Szóval nem használja a teljes erejét. Minő balszerencsétlenség - ingatta fejét. Démon összeszűkített szemekkel jobban húzta magához. - De legyen. Kíváncsi vagyok én erre a teljes erejét használó sárkány parancsolóra.

- Mily kegyes - bólintott a démon, s hátrébb lépdelt, amin az angyal elmosolyodott. Valamit mormolt maga elé, és lassacskán feketés-pirosas lángokba gyúltak a nyilak, majd Freja sebei. Gyógyítja.

Egy ordításra oda kaptam a fejem, és megláttam egy katonát, aki kardját felemelve egyenesen engem vett célba. Védekezni akartam, mégse bírtam. Egyszerűen teljesen elhagyott az erőm, ezért csak lehunyt szemekkel vártam azt a döfést, ami elveszi az életemet, de az nem történt meg. Bugyborékoló hangra egy szememet kinyitva oldalra néztem, amit láttam nem tudtam mire vélni. Fekete kard átszúrta az angyal torkát, amitől a száján bugyborékolva tört elő a vére, s utána porrá lett. Ekkor láttam meg egy újabb démont, aki lesajnáló tekintettel nézett le rám, majd hallani kezdtem több ismeretlen hangot is.

- Szánalmas démon vagy - mellettem álló démon vörös szemeibe bámultam. Láttam bennük, hogy képes lenne megölni. Könnyedén megtenné. - De királyunk bízik benned, és tisztel. - Leguggolt, és kezét felém nyújtva mormolt valamit, ekkor a sebeimben tűz lobbant, amik elkezdték begyógyítani a sérüléseimet. - Ezért hát bízz a hadnagyunkban, és védd meg azokat, akiket megakarsz - ezzel felállt, és a kardját forgatva lassan elindult Seremiék felé, majd gyorsabb futásban felugrott a levegőbe, s ismét torkon szúrt egy angyalt. Többnél több démon jelent meg, és úgy álltak, hogy a három kentaur védve legyenek, ahogyan pár női démon épp őket gyógyították.