Őrült szerelem. / TaeKook/ ~Befejezett.~

4.

Jungkook pov: 

Nem tudom mi történik, mintha csak egy akció filmben lennék. Látok, de nem hallok semmit, a testem mintha nem is az enyém lenne, lefagyott és nem mozdul. Ez a látvány hihetetlen és szörnyű. 

-Hagyd már abba! 

Jimin felugrik mellőlem és megpróbálja leszedni a földön fekvőről Taehyunggot, aki csak félre löki őt.

-Megölöd! - Ordítja és újra ráveti magát a nála nagyobbra. Egy halk csattanás és Jimin a földre kerül...

Idegességemben nyelek egyet, de a szemeimet nem tudom levenni az előttem lévő állatról. Miért esett neki? Miért csinálja ezt? Hogy került ide? A gondolatiból, az ápolok szakítanak ki akik rohanva leszedik a tomboló fiút és a földre szorítják. Elővesznek valamit és finomkodás nélkül beleszúrjak. Egy ideig próbál kiszabadul a fogság alól, de pár perc után már nem mozdul. Elaludt. 

Leszálltak az alvó fiúról és a sebesülthöz siettek. Hallottam, hogy az egyik azt mondta a másiknak, hogy gyorsan hívja a mentőket. Ennyire elbánt volna vele? Közelebb kúszok, hogy jobban lássam a vérző fiút, de hiba volt. A szájából, orrából dőlt a vér, az arca pedig felismerhetetlen volt...Ijedten hátra estem.

Báránybőrbe bújt szörnyeteg...

-Hé, te! - Ijedten az ápolóra néztem, aki mérgesen, sőt megvető szemekkel nézett rám. -Kövess! 

Láttam, ahogy a hátara kapja az ájult szörnyeteget és elindul befelé, én pedig követtem őket, bár nem szívesen. Nem hittem volna, hogy valaha is félni fogok még, bárkitől is. Mióta itt vagyok, megvertek, meg aláztak, de soha nem féltem senkitől sem, mint tőle. Pedig még meg sem vert! Jó mondjuk adott tegnap egy akkora pofont, hogy azt hittem elrepülök, de ezek szerint az csak bemelegítő volt a részéről. 

Beértünk egy folyosóra, ahol még eddig soha nem voltam. Azt hiszem itt vannak a problémás betegek. Bementünk egy szobába és az ápoló lerakta az ágyra Taehyungot, majd felém fordult.

-Na hadd halljam, mit csináltál már megint? 

-Én ugyan semmit. - Mondom védekezően és egyet hátrálok. 

-Tegnap is mikor ez a fiú bevadult, akkor is te voltál ott és most, hogy újra tombolni kezdett, megint te vagy itt. 

-Nem csináltam semmit! Egyszerűen, csak odajött és elkezdte ütni-vágni! - Idegesen összefonom a karjaimat. Miért akarja rám kenni az egészet? Én tehetek róla, hogy bolond?! 

-Hát persze és most hinnem kéne neked? - fáradtan felsóhajt és ránéz Taehyungra, aki még mindig az igazak álmát aludja, majd vissza néz rám. -Jó akkor most el mondom mi lesz. - Odasétál az ajtóhoz . - Itt maradsz míg vissza nem jövök és együtt elmentek a Pszichológushoz. - Ezzel a mondatával kilép az ajtón, majd csak a zár hangját hallom. Bezárt vele. 

-Nem akarok itt maradni!! - Kiabálom és az ajtóhoz megyek, amit rugdosni, ütni kezdem minden erőmből, de sajnos nem megyek vele semmire. Az ajtó túl masszív és erős, pont az ilyen embereknek találták ki mint Tae.

Idegesen sétálgatok a szobában, töprengve mit csináljak ha ez felébred és nekem támad. Elfutni nem tudok, az ablakon kimászni sem, hisz rács van rajta. Tudtam, hogy egyszer meghalok, de nem hittem voltam, hogy ilyen fiatalon. 

Jó, nyugalom nem szabad pánikba esni. Ha úgy nézzük, akkor engem védelmezett, igaz? Erre a gondolatra bukfencezett egyet a gyomrom. Fáj belegondolni, hogy miattam visznek egy fiút a kórházba. Tudom nem kéne sajnálnom, mert egy utolsó rohadék, megszámolni nem tudom hányszor alázott már meg, vagy sértet meg szavakkal....de akkor sem érdemel senki ilyen verést.