Őrült szerelem. / TaeKook/ ~Befejezett.~

3.

Futok, futok, de hova? Alig kapok levegőt, szúr az oldalam, de nem állok meg, futok tovább egy kihalt folyóson. Nem hallok semmit és senkit, csak a zihálásomat, ahogy lüktet a fülem, a szívem pedig hevesen ver. Érzem, ahogy a félelem végigjárja a testem és, hogy az arcomat áztatja a könnyeim. 

-Segítség! - Kiabálom kétségbeesve, zokogva, de nem jön segítség...teljesen egyedül vagyok. Senki sem rohan segíteni, senki sem jön....egyedül maradtam. 

Akár egy maghéj....

Mint akit áramütés ért, úgy ülök fel az ágyban, nehezen véve a levegőt, teljesen leizzadva. Körbe nézek, mint aki nem tudja hol is van valójában. Még mindig itt vagyok...és egy ideig itt is maradok. 

Idegesen beleborzolok az izzadt tincseimben és visszadőlök az ágyba. Az álom olyan valóságosnak tűnt, hogy a szívem még mindig hangosan dübörög a mellkasomban. Sokszor álmodtam már erről. Erről a régi emlékről amit mélyen magamban zártam.

-Öltözz, reggeli. - Az ajtóban álldogáló ápolóra nézek,aki neki van dőlve az ajtó félfának. Észre sem vettem, hogy bejött ide. 

-Nem vagyok éhes. - Elfordulok a fal felé és szorosan lehunyom a szemeimet. 

-Mondom öltözz! Vagy hozzam az injekciót? - Megrezzenek és kipattanok az ágyból. 

-Megyek. - Gyorsan kikapom a tatyómat az ágy alól és már kapom is magamra a ruháimat. Nem akarom, hogy újra megszúrjanak. Tegnap kis incidens után is kaptam egy kis nyugtatót és még mindig zsibbad tőle az egész testem. 

Csak egy fekete pólót és egy kék melegítő nadrágot kapom magamra, na meg persze a cipőmet és már siettek is az ápoló után. Azért kíváncsi vagyok milyen kaját fognak elém rakni, mert sokszor láttam már a tv-ben hogy moslékot adnak a börtönökben. Jó ez nem börtön, de hasonló hely. 

Beérve az étkezőben, meglátom azt a hatalmas sort, amitől még a lélegzetem is megáll. Az ápoló beállít a sorban, majd otthagy, de előtte szól, hogy figyelni fog. Unottan várok és csak várok, de olyan rohadt lassú a sor, hogy szerintem soha nem kerülök sora. Meg unva a várakozást betolakszom előre. 

-Hé! - Meglök az egyik nyomi, aki elé álltam. Mérgesen odafordulok hozzá és visszalököm, de ő nem folytatja tovább a lökdösődést, helyette kifut a sorból. 

Rájött nem szabad velem szórakozni, de ezt nem sokára mindenki ráfog jönni, mert mire én itt hagyom ezt a helyet,addig én hírnevet szerzek. Elkapok egy tálcát és hagyom, hogy a konyhás nő rárakja a rántottát, majd gyorsan leülök egy üres asztalhoz a sarokba. Meg kell mondanom nem néz ki rosszul, sőt elég jól néz ki. 

-Szabad? - Meghallom, hogy előttem levő székre ül valaki és gyorsan rávettem az íriszeimet dühösen. Kimerészel zaklatni evés közben? Meglátom újra azt a fiút tegnapról, kedvesen mosoly előttem. -Hali.

-Mit akarsz? 

-Nem tudnád megadni. - Vigyorodik el és elhúzza előlem a tálcámat, amin a tojásom van! 

-Mit csinálsz? - Megragadom a tálcát és vissza akarom húzni, de ő nem engedi. Mi a francot akar tőlem ez a kis rohadék? 

-Tartozol nekem, amiért tegnap segítettem neked. - Morogja és a kanállal ráüt a kezemre. Fájdalmasan visszahúzom a kezemet.  

-Nem is segítettél! 

-Dehogy nem! Mondtam, hogy vigyázz. 

-Az nem segítség! 

-Tőlem az. - Kuncogni kezd, miközben lapátolja be a tojást, amit én csak tátott szájjal nézek végig. Pár másodperc múlva már el is tünteti az ételt és feláll a helyéről. -Hát, akkor szia.