Őrült szerelem. / TaeKook/ ~Befejezett.~

15.

Taehyung pov.

Komásan néha elveszve egyensúlyom tapasztom tenyerem a falnak, hogy annak mentén folytassam utam az ebédlőig. Egy hét telt el Markkal való incidens után, amit nemcsak ő, de még én is nagyon meg szívtam. Őt el szállították a kórházba, mivel a sérülései komolyak voltak, míg barátaid leküldték az alaksorba üdülni egy kicsit, nekem pedig megnövelték a gyógyszer adagomat. Igaz nem pont az ő hibájából nyomnak most tele minden szarral, de ha visszatér olyan szinten meg verem, hogy utána én megyek le a gumiszobába. 

Vért izzadva, de végre elérem az ebédlőt, aminek az ajtajában be is zuhantam. Térdem fájdalmasan koppant a földön, amire mindenki odakapta fejét az étkezőben, meg ajándékozva tekintetük el egy pillanatra, majd mint aki nem hall, nem lát, vissza fordították a fejüket a tányérjuk felé. Agyhalott idióták. Nehezen feltápászkodtam a földről, majd lassú léptekkel leültem egy közelebbi asztalhoz, ahol nem volt senki. Fáradtan hajtottam rá fejem, behunyva szemeimet, kiszuszogva magam a hosszú, fárasztó út miatt. Hatalmas sor van, így van időm kipihenni magam, bár így fürdeni nem nagyon fogok eljutni, túl sokan lesznek, mikor már végzek, én pedig meg döglök, ha ott is várni kell. Idegesít ez az egész, ez a sok gyógyszer, amikkel tele tömnek és amiket muszáj vagyok bevenni...meg ígértem Jungkooknak, hogy beszedem őket. Hülye voltam, mikor meg ígértem neki ezt, de nem tehettem mást, nem akartam, hogy mérges legyen rám azért, amiért meg ütöttem. Abban az egy hétben alig láttam őt, annyira hiányzik, hol lehet, miért nincs velem? Velem kéne, hogy legyen! 

Előttem lévő szék nyikorgására leszek figyelmes, mintha valaki ráült volna. Lehet ő az?  Boldogan emeltem fel fejem az asztalról, de mikor meg láttam az előttem ülőt, lehervadt a mosolyom az arcomról...nem ő az. Elhúzva a szám szélét nézek a kis szőkeségre, aki hatalmas mosollyal a képén néz rám, asztalon könyökölve, úgy tartva kezével a fejét. Előtte egy tálca van, amin egy szendvics van, amit nagyon furának tartok, hisz ő nem itt szokott enni, na meg nem ilyeneket. 

-Ne csak nézd, egyed is. - A tálca szélére csúsztassa vékony, apró ujjait, amin rengetteg kisebb seb ékesedig, majd oda tolja elém a tálcát. A sebes mancsát művelet után visszaejti az ölébe, így már nem tudom tovább figyelni a rajta lévő vágásokat, karcolásokat, horzsolásokat. 

-Mi történt? -Kérdezem halkan, nem szakítva meg vele a szemkontaktust. A mosolya továbbra is fényesen ragyog az arcán és csak a vállát vonja meg. 

-Mire gondolsz? Ezekre?  - Felemeli mind két kezét és felém mutassa azokat. Nem csak az ujjai sebesek, de még a csuklója is lila körben. -Nem történt semmi, csak kicsit durvára sikeredett az előjáték. -Halkan felnevet, de nem jó kedvűen, hanem inkább fájdalmasan hangzott. Kezeit visszaejti az ölébe, míg leolvadhatatlan mosollyal körbe néz az étkezőn. -Hol van Kookie? 

-Nem tudom. -Elveszem a szendvicset és mint aki már ezer éve nem evet, tömni kezdem magamba, meg sem rágva rendesen a falatot. Tegnap nem ebédeltem és nem vacsoráztam, mert kiütött a sok bogyó, így végig aludtam az egész napot. 

-Téged sem lehet mostanában látni. - Elereszt egy halk sóhajt, majd az előtte lévő pohár vízhez nyúl, amit megragadva az ajkaihoz emeli és belekortyol. Olyan óvatosan issza azt a vizet, mintha valami erős alkohol lenne benne és égetné a torkát, lehet fáj neki ott is valami? Mivel nem vagyok hülye rájöttem Jimin mit szokott csinálni szabad idejében, vagy kivel csinálja. Azt is tudom, hogy anorexiás, azért ilyen könnyű és vézna, de mintha most még vékonyabbnak tűnne, mit ahogy legutóbb láttam. 

-Sok időt töltök a szobámba. - Lenyelem az utolsó falatot is, majd kinyújtom felé a kezem. -Adnál belőle egy kicsit? -Mutatok a pohár víz felé, amit szó nélkül ad át nekem, én pedig nem finomkodva lehúzom a felét.