Clara szemszöge.
Bár Ashton sztorija badarság volt, egy kicsit megrémisztett. Olyan, mint egy horror film; tudod, hogy nem igaz, de mégis egész éjjel fennmaradsz és azon gondolkozol. Ilyen érzést keltett bennem Ashton története.
A második emelet erkélyén ültem és az erdőt bámultam. A parti még mindig ment odabent. Nem akartam csatlakozni, sokkal jobb idekint a gondolataimmal. Próbáltam az erdő mélyébe nézni, de túlságosan sötét volt. Semmilyen zajt nem hallottam, ami azt bizonyítaná, hogy valami van odabent, de semmilyen megerősítés sem volt afelől, hogy semmi sincs ott. Nem szeretem a horror filmeket. A szart is kiijesztik belőlem. Az ijesztő könyveket sem szeretem és az ijesztő történeteket sem. Csessze meg Ashton, amiért elmesélte ezt a hülye sztorit! A sztorit, amit valószínűleg kitalált.
Hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, mire odakaptam a fejem.
- Szia, Clara! - mosolygott Luke és helyet foglalt mellettem.
- Szia, Luke! - mondtam halkan.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi - sóhajtottam, majd pillantásom visszavezettem az erdőre.
- Ashton története? - kérdezte. - Megijesztett?
- Nem szeretem az ijesztő dolgokat, tudod.
- Igen, ez is az egyik hibája Clara Williamsnek. Nem szereti az ijesztő dolgokat. - kuncogott Luke.
- Hé! - lágyan megütöttem a vállát. - Ez nem egy hiba, én csak nem szeretem őket. Túl nagy a fantáziám.
- Az nem rossz, Clar! Inkább aranyos. - mosolygott. Megpróbáltam elrejteni a mosolyom, ahogy elpirultam.
- Tudom, mitől érezhetnéd magad jobban - Luke felállt és felajánlotta az egyik kezét.
Belehelyeztem a tenyerem az övébe, majd segített feltápászkodni. - Hogyan?
- Nem szereted az ijesztő dolgokat, mert azt hiszed, hogy valósak, igaz? - kérdezte.
- Igen, a képzeletembe vándorolnak - bólintottam.
- Be fogom bizonyítani, hogy Ashton sztorija nem igaz. - a kezemet fogta, ahogy átverekedtük magunkat a tömegen és kimentünk a házból.
- Hogyan tervezed? - kérdeztem, amint a hátsókertbe értünk.
- Hát, ott az az erdő - rámutatott a harminc méterre lévő fák sokaságára. - Bemegyünk oda.
- Mi? - kiáltottam. - Nem, nem nem. Luke, nem!
- Ugyan már, semmi se fog történni! - Luke rátette egyik kezét a vállamra.
- Nem, nem megyek annak a hátborzongató erdőnek a közelébe! - keresztbe fontam a karjaim.
- Clara! - nyafogott. - Nem fogsz túl jutni az alaptalan félelmeden, ha ezt nem teszed meg!
- De ijesztő!
- Clara, kérlek! - úgy nézett rám, mint egy elveszett kölyökkutya. - Nem esik bántódásod!
Sóhajtottam. Amennyire nem akarok oda menni, talán annyira kellene. Én magam mondtam, hogy Ashton sztorija baromság. Nincs miért aggódnom. Ez adna is egy kis időt kettesben Lukekal. A gyomrom összerándult a félelemtől és az izgalomtól.
- Szóval mit mondasz? - kérdezte Luke.
- Rendben - mondtam halkan.
Vigyorgott és megragadta a kezem. - Akkor gyerünk!
Lassan és csendben sétáltunk, ujjaink összekulcsolódva. A hüvelykujja nyugtató köröket rajzolt a kezem hátsó felére, amitől pillangók lepték el a hasam.
- Clara? - Luke törte meg a csendet.
- Igen?
- Nagyon csinos vagy! - az ajak piercingjével játszadozott, ahogy engem nézett.
Éreztem, hogy elpirulok. - Köszönöm, Luke.
- De általában nem viselsz szoknyát, ezen az estén miért? - kérdezte.
- Gondoltam jól jön egy kis változás - igaz. Szoknyát csak különleges alkalmakkor viseltem, ami nem volt olyan gyakori.
- Üm..valaki figyelmét akartad felkelteni?
- Őszintén szólva, igen. - sóhajtottam.
- Hát, bárkiét is akarod, biztosan sikerült. Gyönyörűen nézel ki!
Rámosolyogtam, majd lágyan nevetni kezdtem. - Köszönöm szépen.
- Itt is vagyunk! - közölte Luke, mikor ez erdő széléhez értünk. Közelebbről még ijesztőbb. Hátborzongató és félelmetes, ami nyugtalanító érzést adott. Alig láthatsz valamit és teljes csend veszi körbe.
- Látod, nem olyan rossz! - Luke megszorította a kezem.
- Azt hiszem, csak ijesztő. - mondtam.
- Hát igen. Sötét és teli van fákkal. Megszokott, hogy ijesztő. - szembe nézett velem és vigyorgott.
- Tökmindegy - megforgattam a szemem.
- Szóval, még mindig félsz Ashton történetétől?
- Még mindig úgy gondolom, hogy ijesztő, de nem. Nem félek.
- Rendben, akkor a tervem működött.
- Vissza akarsz menni? - kérdeztem.
- Nem igazán - mosolygott.
- Miért nem?
- Jó itt lenni - még mindig fogta a kezem, míg a másik keze a derekamon időzött. Érintésétől a levegő megállt a tüdőmben.
- Sötét és ijesztő. Miért jó itt lenni?
- Mert egyedül vagyok veled. Senki se tud megzavarni vagy közbevágni, csak mi vagyunk. - válaszolta.
- Ó - félénken mosolyogtam. - Nos, én is szeretek veled lenni.
Közelebb lépett hozzám. - Kinek a figyelmét akartad felkelteni?
- Valakiét - mondtam titokzatosan.
- Gyerünk, Clar!
Vettem egy mély levegőt. - A tiédet, te buta!
- Reméltem, hogy ezt mondod. - suttogta Luke, majd megcsókolt. Mindkét kezét a derekam köré csavarta, míg az én kezem a mellkasán pihent. Ajkaink lassan és szenvedélyesen mozogtak, elmerültem a csókunkba. Elmém milliónyi érzelemmel telt meg és a hasamba tűzijátékoztak. Belemosolyogtam a csókba, ahogy közelebb húzott magához. Egyik keze a szoknyám ála férkőzött, míg a másikat a csupasz derekamon pihentette.
- Mi volt ez? - suttogta Luke.
- Micsoda? A csók vagy a zaj? - szintúgy suttogtam.
- Csak arra tudok gondolni, hogy a zajok másodpercenként egyre hangosabbak. - válaszolta Luke, mire megragadta a kezem és hátrébb lépett.
- Ugyan Luke! Valószínűleg csak...
Csattanó gallyak és a hangos zörgések szakítottak félbe.
- Luke, esküszöm, hogyha ez valami trükk, hogy megijeszthess... – ránéztem. Még több zaj hallatszott és egy kés hangja, ahogy végig húzzák egy fán.
- Menjünk! - meghúzta a karom és visszarohantunk a házhoz.
- Egész végig azt tervezted, hogy megijessz, nem igaz? - kiabáltam.
- Nem, esküszöm! - Luke feltartotta a kezét védekezésképp.
- Csak megjátszottad, hogy kedvelsz, azért, hogy elcsalj, ezután az egyik srácot megkérted, hogy zajokat kreáljon! - meglöktem a vállánál fogva.
- Clara, én nem, nem terveztem ezt! Én tényleg kedvellek!
- Tudod, hogy könnyen megijedek! - még mindig kiabáltam.
- Clara, én...
- Annyira dühös vagyok rád, Luke Hemmings!
- Nem tudom mi a franc volt az, Clara! - mondta.
- Hogyne! - mondtam szarkasztikusan. Nem ez volt az első eset, hogy az emberek ellenem használták azt a tényt, hogy könnyen megijedek.
- Clara, kérlek!
Az ajtó felé indultam, de ő megfogta a kezem. - Mi van?
- Nem én terveltem ki. Esküszöm!
Megforgattam a szemem. - A helyzet az, hogy kivezettél engem oda és most teljesen be vagyok szarva.
- Nem tudtam, hogy ez fog történni! - kezei közé vette az arcom.
- De akkor mi volt az? - kérdeztem halkan.
- Halvány fogalmam sincs - nevetett, miközben megrázta a fejét. - De most felejtsük el!
- Miért?
Luke vigyorgott. - A helyzet az, hogy kedvellek.
