Calum szemszöge.
- Merre lehetnek? - kérdezi Malia, fejét pihentetve a vállamon. Malia, Grace és én jelenleg a folyosó padlóján ülünk, ahol megtaláltuk Gracet, aki épp alszik. Túl soknak bizonyult számára a fájdalom, így teljesen kidőlt. Nem tudom, hogyan aludhat itt, de azt kívánom, bárcsak ő lennék. A szemem éget minden egyes pislogástól és a testem is sajog. Semmit sem akarok jobban a nyugalomnál.
- Nem tudom - sóhajtok, ahogy Malia kézfejét simogatom.
- Félek - suttogj.
- Én is - ismerem be.
- Szerinted megsérültek? - az utóbbi időben csak kérdéseket tett fel. Nem tudom, azt várja, hogy én tudjam rájuk a választ vagy, hogy tudja-e azt, hogy én is épp olyan hasztalan vagyok, mint ő?
- Remélem jól vannak. - nyugtatóan megszorítom a kezét. - Mi is rendben vagyunk, nem?
- Nem tudom, hogy lehetsz jól ezen a helyen.
- Ki fogunk innen jutni és én vigyázok rád! - egy puszit nyomok a homlokára. Szomorú vagyok, mert nem tudok semmit se csinálni, amivel jobb kedvre bírnám Maliát. Nem számított hányszor nyugtatgattam azzal, hogy minden rendben lesz, ő megtagadta. Bár nem hibáztatom, én se hiszek magamnak.
- Meg kell találnunk a kijáratot - mondom. - Muszáj.
- Hogyan, Calum? Már próbáltuk és úgy tűnik, mintha csak körbe-körbe mennénk. - válaszol Malia.
- Hát, akkor jobban kell próbálkoznunk, nem adhatjuk fel csak úgy!
Grace felül a fekvő pozíciójából és neki dől a falnak. Felnyög, és a hasára helyezi a kezét.
- Kérlek, mondjátok, hogy ez az egész csak egy rémálom volt, kérlek mondjátok, hogy most otthon vagyok!
Én és Malia csendben maradunk. Semmit sem akarunk annál jobban, hogy ez igaz legyen. Mind otthon akarunk lenni, távol ettől a pokoltól.
- Á, francba! Fáj a hasam - nyafog Grace. - Haza akarok menni!
Grace tovább fecseg; hogy mennyire fáj a hasa és, hogy a vér látványától rosszul lesz. Biztos még nagyon fáradt lehet, mert félrebeszél. Elkezdte ütögetni a padlód és arról hadovált, hogy most a pokolban vagyunk és mind megfogunk halni. Egy kölyökkutyára emlékeztet. Őszintén szólva, ettől kínosan érzem magam. Fogalmam sincs, hogyan feleljek, bármin is megy keresztül. Feladtam, hogy megnyugtassam őt, nincs értelme. De azt se fogom mondani neki, hogy fogja be, bármilyen idegesítő is. Nem tudok segíteni a sebén. Nem tudok semmit sem tenni.
- Tudjátok, kurva hülyék vagyunk. - mondja Grace.
Horkantok. - Úgy érted a mellett, hogy eldöntöttük, bejövünk ebbe a poklok házába?
- Igen. Szó szerint csak ülünk, és nem csinálunk semmit. Kiabálhatnánk, hogy "Ölj meg!" mert teljesen tehetetlenek vagyunk - megforgatja a szemét.
- Tudsz mozogni? - kérdezi Malia.
- Van más választásom? - vesz egy mély levegőt Grace és nyöszörögve feláll a földről. - Na, ha végre ti ketten befejeztétek a siránkozást, akkor a lány szúrt sebbel ki fog innen vezetni titeket! - Grace egy fájdalmas sóhajt ereszt és elindul az egyik irányba.
Gyorsan feltápászkodom, megfordulok és segítek Maliának felállni. - Gyerünk, követnünk kell!
A folyosó sötét, csak 1-2 méterre látunk el. Grace egy kicsit előrébb van, mint mi , így a lépéseinek hangját követjük. Talán nem a legjobb ötlet nem mellette lenni, de nincs más választásunk. Gyorsítunk a tempónkon, így utolérjük őt. Egy lánytól, aki meg van szúrva, elég fürge. Tudom, ha én lennék így megsérülve a földön feküdnék és egy cseppet sem akarnák megmoccanni.
- Grace, tudod egyáltalán, hogy merre megyünk? - kérdezi Malia.
- Nem - hallom a válaszát. - Csak megyek előre, hacsak nincs jobb ötleted?
Megforgatom a szemem és kuncogok. Grace mindig ilyen pimasz volt és még ilyen helyzetben is hozzá a formáját, plusz a hozzá járuló halálos arckifejezés is mókás volt. Úgy érzem ez ad egy kis reményt.
- Azt hiszitek, hogy kijuthatunk innen? - kérdezi Malia. - Már annyiszor körülnéztünk, de a kijáratot sehol sem találtunk.
- Őszintén, nem vagyok benne biztos, de azt tudom, hogy nem fogom feladni. - megfogom a kezét és lágyan megszorítom. - Tudom, nem akarsz a halálra gondolni, de szembe kell néznünk a valósággal. Ezek az emberek kegyetlenek.
Malia vesz egy mély levegőt, de nem válaszol. Rosszul érezem magam, mert a kis beszédem valószínűleg megrémítette őt. Néha nem gondolkozok, mielőtt beszélek. Bár kellene, főleg egy ilyen szituációban. Nem akartam ennél jobban megijeszteni.
Szó nélkül folytatjuk utunkat, csak a lélegzésünk hallatszik. Általában szeretem a csöndet, lehetőségem nyílik gondolkozni. De ez a csend hátborzongató és rémisztő, mintha egy kínzó sötét felhő mosna át minket.
- Basszus - hallom Grace motyogását.
- Mi az? - suttogom.
- Csendet! - csattan fel. Egyikünk se mozdul, majd lépéseket kezdek hallani. Nehezek és rettentő gyorsan közelednek.
- Baszd meg, baszd meg. Nyomás! - meg fogja a kezem Malai és az ellenkező irányba kezd húzni, ahonnan a lépések hallatszódnak. Elengedem a kezét és Grace felé lépek, ahol állnia kéne.
- Grace! - suttogom. - Siess! - mikor nem válaszol pánikolni kezdek. - Grace?
Beletúrok a hajamba. - Ó istenem, Malia! Grace eltűnt! - megfordulok, hogy lássam Maliát, de ő is eltűnt. - Szent szar, Malia?
Le-fel járkálok a folyosón. A szemem csípni kezd a könnyektől, melyek félelemből és aggodalomból állnak. - Lányok, kérlek, mondjátok, hogy csak valami beteg játékot űztök velem!
Újra lépéseket hallok, az ellenkező irányba kezdek futni. Istenem, én ezt nem bírom! Az első ajtónak, ami a látókörömbe került megfogtam a kilincsét, szerencsére nincs zárva. Gyorsan kinyitom és berohanok. Nincs olyan sötét a szobában, így mindent láthatok. Látszólag üres, kivéve a két széket közepén. Zihálni kezdek, ahogy az előbb történt eseményeket idézem fel. Malia és Grace eltűnt. Hol a francba lehetnek? Megdörzsölöm a szemem és járkálni kezdek. Mikor újra lépéseket hallok, amik nem tőlem származnak, azonnal megállok és a szoba sarkába pillantok. Egy férfi áll ott, a falnak dőlve.
- Francba - motyogom.
A férfi megrázza a fejét. - Szervusz, Calum!
- Honnan a francból tudja a nevem? - majdnem ordítom, majd hátrálni kezdek.
- Mindent tudok rólatok; hülye gyerekekről. - mosolyog, ahogy felém közeledik.
- Mit akar tenni velünk?
- Még nem tudom - vigyorog a férfi. - De most, miért nem játszunk egy kis játékot?
