Miss Érzéketlen

2. rész

Fáradtan dőltem hátra a barna kanapén és ledobtam magam mellé a mobilomat. Egész héten a netet böngésztem hátha találok valamilyen munkát, de semmi. Hiába jelentkeztem vagy 10 helyre, sehonnan sem hívtak fel. Habár annyira nem is csodálkoztam ezen, hiszen a gyenge érettségimen kívül csak néhány eladói tapasztalatot tudtam felmutatni, de úgy tűnik ez senkinek nem volt elég. Hirtelen valaki dörömbölni kezdett az ajtómon, mire automatikusan összerezzentem.

- West kisasszony! Azonnal nyissa ki az ajtót! - hangzott a felszólítás, de én csak csendben lapítottam - Tudom hogy bent van, nyissa ki vagy hívok segítséget.

Sóhajtva felálltam és az ajtóhoz lépve elfordítottam a zárat és kitártam.

- Mr. Smith - biccentettem egyet és vártam hogy mi következik.

- Miss West nézze, már több hete nem fizetett lakbért. Ha ez így megy tovább, akkor sajnos ki kell költöznie - gombóc keletkezett a torkomban, fogalmam se volt mitévő legyek.

- Tudom és azon vagyok hogy megszerezzem a pénzt, csak egy hetet adjon még kérem - könyörögve néztem rá, mire nagy nehezen bólintott egyet.

Hálásan pillantottam rá és már kezdtem becsukni az ajtót, amikor egyik kezével megállította azt.

- Ha nem sikerülne összeszedni, akkor esetleg máshogy is kárpótolhat - tenyerével végigsimított az arcomon és tekintete egész testemet végigjárta, amibe teljesen beleborzongtam, de nem a jó értelemben.

- Megszerzem a pénzt! - mondtam határozottan és becsuktam az ajtót előtte.

Undorodva ráztam meg a fejem és igyekeztem minden rémképet kiűzni a gondolataimból. Ez most komolyan egy ribancnak néz engem?

A következő percben zenélni kezdett a telefonom, úgyhogy gyorsan beszáguldottam a kis nappaliba és azonnal felvettem.

- Haló? - szóltam bele először én.

- Hello Kim, nincs kedved ma beugrani? Megint szereztem ingyen jegyet - Chris csilingelő hangja rögtön elfelejtette velem minden problémám.

- Nem is tudom, igazság szerint munkát kéne keresnem - vallottam be neki, mire csak kinevetett.

- Ne már, megint kirúgtak? - nos igen, eddig akárhol dolgoztam, mindig sikerült pár hónapon belül kirugatnom magam.

- Igen és muszáj keresnem valamit sürgősen, különben egy hét múlva már nem lesz hol laknom. Asszem felgyülemlett egy kis elmaradás a lakbérrel.

A vonal másik végén Chris felsóhajtott és gondolatban tarkón csaptam magam, amiért ezt is elárultam neki.

- Ahj Kim, tudod hogy rám mindig számíthatsz. Miért nem mondtad eddig?

Nem volt megrovó vagy mérges, egyszerűen csak aggódott értem, ami nagyon jól esett, de persze soha nem vallottam volna be neki.

- Nem is tudom, csak nem tartottam fontosnak. Azt hittem majd sikerül megoldanom és amúgy is.... - nem fejeztem be a gondolatmenetemet.

Valójában azért nem akartam elmondani, mert szánalmasnak éreztem magam. Több mint egy éve kerültem ki az árvaházból és azóta próbáltam eltartani magam, de a felnőtt élet valahogy sokkal nehezebb volt, mint azt én gondoltam. Chris nagyon rendes volt velem, amióta csak megismertük egymást és habár az elején bepróbálkozott nálam, hamar a tudomására adtam hogy én nem az a barátnő típus vagyok, úgyhogy végül barátok maradtunk.

Persze a mi barátságunk nem volt normálisnak nevezhető és ez nagyrészt miattam volt. Képtelen voltam megnyílni bárkinek is, de ő ezt rövid időn belül elfogadta és azóta csak hagyta hogy annyit mondjak neki amennyit szeretnék.

- Jól van erről majd még beszélünk. Szóval akkor beugrassz ma? - tette fel újra a kérdést, én pedig próbáltam eldönteni hogy mit tegyek - Légyszi, légysziiiii.

- Mondták már, hogy milyen hatásos a meggyőzési képességed? Kb mint egy 5 évesnek - erre csak kuncogott egyet - Jól van legyen, hányra menjek?

- Szuper vagy! Gyere 10-re és csörgess meg ha ideértél. Most már mennem kell, akkor este találkozunk.

- Oké, csá Chris.

Ezzel letettem a telefont, készítettem magamnak egy forró kakaót és beültem a teli engedett kádba, hogy kiáztassam magamból a felgyülemlett stresszt. A gondolataim akaratlanul is az ismeretlen fiú felé terelődtek, furcsa hogy eddig még nem láttam egyszer sem. Persze sok ember van a városban, de a társaságot akikkel ott volt, már többször is láttam a kávézóban vagy más helyeken. Mondjuk örülnöm kellett volna, ugynis egyszer találkoztam vele és akkor is kirúgtak a munkahelyemről.

Már majdnem elbóbiskoltam a kádban, amikor rájöttem hogy ideje lenne készülődnöm. Chris egy szórakozóhelyen dolgozott pultosként és néha szerzett nekem ingyen belépőt, mert tudta hogy ha fizetnem is kéne érte akkor biztos nem mennék el soha. A szekrényem előtt állva próbáltam kitalálni hogy mit vegyek fel, de közben rájöttem hogy semmi kedvem nem volt az egészhez. Végül kirángattam a polcról egy hosszúujju bordó felsőt és egy fekete nadrágot. Hát igen, soha nem vittem túlzásba az öltözködést, amúgy sem érdekelt hogy mit gondoltak rólam az emberek. Hosszú gesztenyebarna hajamat kifésültem és késznek is nyílvánítottam magam. Mivel volt még egy csomó időm és kint sem volt hideg, elindultam gyalog. Nagyjából fél órás séta után megérkeztem és hívtam Christ, aki pillanatok alatt megjelent az ajtóban. Magához intett és átnyújtotta a jegyet aztán szorosan magához ölelt. Ő volt az egyetlen, akinek megengedtem az ilyesmit. Együtt beléptünk az épületbe és gondolatban felkészültem az este további részére.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
2018.12.23.