Miss Érzéketlen

13. rész

Hello kedves olvasók!

Köszönöm a sok sok visszajelzést. Eredetileg át akartam írni a történetet, de mivel sokan mondtátok hogy jó, ezért újra átolvastam és úgy döntöttem, hogy folytatni fogom ott ahol abbahagytam. Nem tudom, hogy fogja-e még olvasni bárki is, de hátha! 😀 Nem is húzom tovább a szót, íme itt van az új rész, kellemes olvasást mindenkinek! 😘

Az esténk így visszagondolva nem is sikerült annyira borzalmasan, kivéve persze az idióta viselkedésemet. Még most is elvörösödött a fejem, ha csak arra gondoltam hogyan reagáltam a furcsa helyzetekre, ami Nate és köztem alakult ki tánc közben.

Ami viszont a leginkább zavart azok az érintései, melyek olyan hatással voltak a testemre, hogy képtelen voltam másra gondolni. Olyan intenzíven élt az elmémben minden egyes pillanat, hogy az éjszaka folyamán többször is újra álmodtam az egészet.

A reggelimet alig tudtam lenyomni a torkomon, pedig csak egy darab banánt akartam magamba tuszkolni, nem sok sikerrel. A lakótársaim valószínűleg még aludtak, csak nekem kellett reggel 7-kor felkelnem, hogy beérjek a délelőtti műszakra. Most persze egy cseppet sem bántam, hogy nem találkoztam a fiúval, úgy éreztem egy kis időre van szükségem, amíg a furcsa érzések egy kissé lecsillapodnak bennem.

Miután elmostam magam után a kavésbögrémet, felöltöztem és a táskámat a vállamra kapva kiléptem a házból. Az utak megteltek munkába igyekvő emberekkel, habár rajtam kívül csak egy-két alak tűnt fel a járdán, hiszen a legtöbben inkább kényelmes kocsikban utaztak. Bő húsz perc alatt értem a kocsmához, ami előtt már ott álldogált a jól ismert fekete BMW. Beléptem az asztalokkal zsúfolt helyiségbe, ahol rögtön feltűnt Clark alakja, amint a pult mögött pakolászott.

- Jó reggelt! - bicentett egyet, miközben továbbra is a reggeli tennivalókkal foglalatoskodott.

- Jó reggelt! Nancy? - kérdeztem, a nő hiányára célozva, hiszen előző héten mindig vele dolgozhattam.

- Ma 5-re jön, addig ketten leszünk csibém - kacsintott rám, miközben kedvesen rám mosolygott sűrű bajusza alatt.

- Értem, akkor én elmegyek átöltözni - böktem hátra az ujjammal és szavaimhoz hűen el is indultam.

Még hallottam ahogy a főnököm bekapcsolta a rádiót, de aztán minden elcsendesedett ahogy magamra zártam az öltöző ajtaját. Sietősen magamra kaptam a ruhadarabokat, hiszen nemsokára ki kellett nyitnunk.

Ahogy kiléptem a folyosóra még gyorsan megkötöttem hátam mögött a kötényemet és most már kissé magabiztosabban sétáltam be a magassarkúmban, mint az előző héten.

Az új főnököm jókedélyű férfinak tűnt, aki ugyanakkor megkövetelte a rendes munkát. Az ötvenes évei elején járhatott, feje tetején egyre ritkuló haja kezdett őszbe borulni, ennek ellenére hosszúra hagyott pajesza és bajusza még őrizte eredeti mogyoróbarna színét.

- Nos - kapta fel a fejét az érkezésemre - Gondolom te is sejted, hogy kisebb munkaerőhiányban szenvedünk - hallatott egy mély sóhajt.

Igazából erre még nem gondoltam, de tényleg elkelt volna még egy két pultos, főleg amikor nagy volt a forgalom.

- Remélhetőleg találok ezen a héten még valakit, de addig is igyekszünk így hárman kihúzni valahogy. Nancy azt mondta, hogy nagyon gyorsan tanulsz.

- Ami azt illeti, ez tényleg igaz. Habár a kasszázás nem az erősségem, de mentségemre szóljon, hogy eddig nem adtak túl sok lehetőséget a gyakorlásra - jutott eszembe az előző munkahelyem.

- Ne aggódj, itt annyit gyakorolhatsz amennyit csak szeretnél. Sőt, ha gondolod már ma megmutatom mi hogy működik itt.

- Az jó lenne - feleltem izgatottan és kezdtem egyre jobban érezni magam ebben a közegben, pedig korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy kocsmában dolgozzak. Valamiért a részeg emberek nem voltak a szívem csücskei és sokszor nem tudtam őket kezelni.

- Úgy érzem, remekül megleszünk mi itt - mosolyodott el, aztán kitárta az ajtót és vártunk a betérőkre.

Ahogy telt az idő egyre jobban kezdtem élvezni a munkát. Eleinte csak pár vendég érkezett, de délutánra már egész sokan üldögéltek a pultnál vagy a környező asztaloknál. Clark feljebb hangosította a zenét, mire az iszákos férfiak kurjongatni kezdtek. Szokatlan volt ez az újfajta megnyilvánulása, de csak mosolyogtam rajtuk. A főnök nagyrészt az italokat töltötte és közben megtanította, hogy használjam a pénztárat. Ha valakinek kiürült a pohara, akkor odabillegtem hozzá és felvettem egy újabb rendelést, amit aztán hozzáírtam a számlájához.

A társaságok nagyrészt férfiakból álltak, de azért akadt egy egy női vendég is, akik boldogan szórakoztatták a mellettük ülő részegeket. Más volt a hangulat, mint a kávézóban és néha még kényelmetlenül éreztem magam, amikor megbámultak. Ilyenkor igyekeztem minden pillantást figyelmen kívül hagyni.

Lassan négy óra is elmúlt és már alig vártam, hogy véget érjen a munkaidőm. Ahogy végig vezettem a tekintetem az embereken, észrevettem néhány törzsvendéget, akik már előző hétről ismerősek voltak.

Ebben a pillanatban újra belépett valaki a már szinte tömött helyiségbe. Egy fiatal férfi volt, fekete öltönye miatt kirítt a tömegből. Lassú léptekkel közelítette meg a sarokban álló asztalt, kihúzta az egyik széket és helyet foglalt rajta, miközben egyik kezével végigszántott szőkésbarna tincsein. Szinte senkinek sem tűnt fel a jelenléte, csak nekem. Ahogy felpillantott egyenesen rám nézett és felvonta sűrű szemöldökét. Még ekkora távolságból is láttam a fekete keretes szemüvege mögött világító kék szemeit. Nyeltem egy nagyot és végre elszakítottam róla a tekintetem, aztán remegő kezeimre néztem. Nem értettem, mégis hogy lehet ilyen hatással rám egyetlen pillantása.

- Felveszed a fickó rendelését? - hallottam meg a tömegen át Clark hangját.

Épp az egyik ismerősével tárgyalta ki a hétvégi futballmeccset, csak néha nézett körbe, hogy minden jól megy-e. Nagy levegőt vettem és elindultam a sarok felé, miközben kezeimmel görcsösen szorítottam a kis füzetet és tollat. Csak akkor emeltem fel a fejem, amikor odaértem, aztán egy apró mosolyt erőltettem magamra és megszólaltam.

- Hello, mit hozhatok? - hangom monoton volt, ahogy azt már begyakoroltam, már csak azért hogy a férfiak tudják hol a helyük.

Eddig egészen bevált, ugyanis míg Nancy bájolgásai után azt hitték bármit megtehetnek - mondjuk megcsapkodják a hátsóját -, addig velem még hasonlót sem mernek megtenni, ezen pedig nem is óhajtottam változtatni.

A srác egy ideig csak bámult rám egy féloldalas mosollyal az arcán, ami kissé kezdett felidegesíteni.

- Egy pohár whisky lesz - szólalt meg végül mély hangján.

- Még valami? - firkantottam fel gyorsan az italt és várakozón néztem rá.

- Hm, mondjuk a számod megteszi. Telefon vagy lakás, nekem mindegy - vonta meg a vállát és egy magabiztos mosoly kíséretében rám kacsintott.

Kikerekedett szemekkel bámultam rá és mielőtt kicsúszott volna egy elegáns "Anyád" a számon, ráharaptam az alsó ajkamra és visszapattintottam a tollam hegyét. Tekintete rögtön a számra siklott és talán kissé félre is értelmezte a helyzetet, szóval megpróbáltam helyrerakni a dolgokat.

- Rögtön hozom az italt, ami pedig a számomat illeti... - úgy tettem mintha gondolkoznék, aztán megcsóváltam a fejem - Most pont nem jut az eszembe.

A fiú erre csak elvigyorodott, mégha nem is számított rá hogy lepattintom, akkor sem mutatta egy jelét sem ennek. Miután kivittem az italát nem próbálkozott többet, aztán amíg Nancy megérkezett végig csak telefonált és közben lassan kortyolgatta a színes löttyöt.

Az öltözőben ültem egy kicsit és a sajgó lábaimat masszíroztam, aztán nagy nehezen rávettem magam az indulásra. Alig vártam hogy hazaérjek, főleg amikor eszembe jutott, hogy Chris ma átjön.