Miss Érzéketlen

8. rész

Pontosan két hete laktam Lily és Nate lakásában, de még egyáltalán nem mertem a sajátomnak nevezni. Sokszor még mindig idegen volt a környezetem, de ezt betudtam a hirtelen változásnak. Vártam, hogy mikor fog végre megcsörrenni a telefonom, hogy kapjak egy jó hírt, miszerint felvettek valahova, bárhova. Igen, a napok elteltével már egyáltalán nem érdekelt, hogy hova csak legyen végre állásom. Sajnos Lily nem járt sikerrel amikor bevitte a főnökéhez az önéletrajzom. Azt mondta, hogy valaki már előző nap lecsapott a megüresedett helyre. Ez egészen addig nem is zavart, amíg véletlenül meg nem hallottam, amit Natenek mondott.

"Nem akartam elmondani neki, hiszen ez annyira kellemetlen. De ha láttad volna Mr. Preston arcát... Egyszerűen a képembe röhögött. Pedig csak egy pillantást vetett a papírra."

Nem láttam a lány arcát, de tudtam hogy szomorú volt amiért nem járt sikerrel. Más részről viszont nagyon jól esett, hogy megpróbálta.

A baj már csak az volt, hogy még mindig nem volt munkám és én napról napra idegesebb voltam emiatt. Hiszen konkrétan egy ingyenélő voltam, és az ég világon semmim nem volt. Eleinte ruhaüzletekben, pékségekben és kávézókban próbálkoztam, de miután szinte mindegyik helyről elküldtek, mondván nekik nincs szükségük tapasztalatlan emberekre, már kezdtem igazán kétségbe esni.

Na és ekkor jött az én csodás ötletem, hogy ha ilyen helyre nem kellek, akkor majd máshova biztosan. Tehát benéztem egy két kocsmába a környéken és érdekes módon egyik helyről sem küldtek el néhány percen belül. Két helyen is beállítottak a pulthoz megnézték, hogy csapolok sört és kiszolgáltam néhány már ígyis seggrészeg vendéget. Hát az biztos, hogy nem ez volt álmaim melója, de ha az ember rákényszerül és nincs más választása, akkor tökéletes.

Beslattyogtam a konyhába és készítettem egy bögre tejes kávét pont úgy, ahogy szeretem. Az egész lakás csendbe burkolózott, de egyáltalán nem bántam, szerettem a csendet, mindig megnyugtatott. Kibámultam az ablakon és nagyokat kortyoltam a forró italból. Épp azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak ma, hiszen a ház már ragyogott a tisztaságtól, annyiszor takarítottam ki az elmúlt napokban, szóval maradt a henyélés. Hirtelen megcsörrent a telefonom, a számra pedig azonnal egy mosoly ült ki. Kirángattam a zenélő mobilt a zsebemből és egy nagy levegőt véve a zöld ikonra nyomtam.

- Halo? Kimberly West - szóltam bele izgatottan.

- Üdv Kimberly! Mr. Benson vagyok - hallottam meg mély rekedtes hangját - Múlt héten voltál nálunk. Nem baj ha tegeződünk?

- Nem, persze.

- Rendben, szóval ígértem hogy visszahívlak - itt tartott néhány másodperc szünetet - Ha még mindig érdekel az állás, akkor fel vagy véve.

- Igen, nagyon is. Köszönöm - az arcomra hatalmas vigyor ült ki, annyira boldog voltam - Mikor kezdhetek?

- Akár már holnap, ha jó neked.

- Igen, jó.

- Szuper. Hozz magaddal egy csinosabb felsőt, a többit majd itt megkapod. Illetve az irataidat ne felejtsd el és akkor már holnap megírjuk a szerződést.

- Rendben, még egyszer köszönöm!

- Nincs mit, akkor holnap este 6-kor kezdessz. Most mennem kell. Visszhall! - ezzel pedig le is rakta.

Majd kiugrottam a bőrömből, azt se tudtam hirtelen mit kezdjek magammal. Gondoltam keresek egy megfelelő felsőt az első napomra, de miután a fél ruhatáramat feltúrtam kezdtem feladni. Végül találtam egy fehér felsőt egyszerű V-kivágással, illetve egy szürke csillogós anyagú blúzt. A többi cuccom finoman szólva nem volt alkalmas egy pultos munkához, ugyanis főleg bő szabású túlméretezett pulcsijaim voltak, vagy kinyúlt felsőim. Hát igen, nem sokszor volt pénzem új ruhákra az is biztos.

Mivel még dél sem volt, úgy döntöttem főzök valamit, hogy egyrészt megünnepeljem az új állást, másrészt tudtam, hogy a lakótársaim is nagyon örülnének valami főtt kajának. A mélyhűtőben találtam pulykahúst, úgyhogy amíg hagytam kiolvadni, addig készítettem egy krumplipürét köretnek. A húst nagyobb szeletekre vágtam, befűszereztem és puhára pároltam. A végeredménnyel nagyon elégedett voltam és reméltem, hogy mindenkinek ízlik majd.

Megterítettem az asztalt, hogy minden készen álljon amikor hazaérnek. Tudtam, hogy Nate bármelyik percben hazaérhet, úgyhogy elvégeztem az utolsó simításokat, aztán leültem a kanapéra és vártam.

Amikor a fiú 10 perc elteltével sem jelent meg, inkább bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem nézni egy főzős műsort. Ez alatt a néhany nap alatt teljesen rákattantam az ilyesmikre. Újabb fél óra telt el, a műsornak vége lett és még mindig sehol senki. Egyre dühösebb lettem és már kezdtem megbánni, hogy főztem ebédet. Tudtam, hogy Lily még nem végzett, de Nathaniel már rég itthon szokott lenni.

Kimentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet, aztán lassan megnyugodtam. Biztos van valami dolga, de amúgy sem tartozik rám. És engem amúgy sem érdekel mi van vele! Elég világosan a tudtára adtam, hogy nincs szükségem a barátságára és ő ezt el is fogadta. Az már más kérdés, hogy ez egyre inkább zavart engem. Mármint én örültem ennek, de azért be kell vallanom néha hiányzott a társasága. Nem arról van szó, egyáltalán nem kerültük egymást, de már alig beszéltünk néhány mondatnál többet.

Meghallottam az ajtó nyitódását, aztán halk beszédfoszlányokat, úgyhogy elindultam a bejárat felé. Alig vártam, hogy végre elújságoljam a jó hírt. Azonbab ahogy kisétáltam rögtön megtorpantam.

Nate nem egyedül jött, hanem egy szőke hajú, kék szemű gyönyörű lánnyal. Valamin éppen nevettek amikor észrevették a jelenlétem. Kissé zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsem, miközben próbáltam valami értelmes mondatot kinyőgni.

- Sziasztok! - ez igen. Gondolatban arcon csaptam magam és sikerült egy halvány mosolyt erőltetni magamra.

Nate közben levette a fehér bőrű szépségről a dzsekijét és futólag rám pillantott, aztán biccentett egyet. Biccentett!! Értitek ezt??!

- Szia, Debra vagyok - a lány kedvesen rám mosolygott, így megcsodálhattam tökéletes fogsorát.

- Kim - intettem egyet neki.

Már épp megszólaltam volna, de ekkor Nate és Debra elindultak a fiú szobája felé.

- Várjatok! - szóltam utánuk, mire mindketten megfordultak és kérdőn néztek rám - Készítettem ebédet. Nem vagytok éhesek?

Az ujjaimat tördeltem, miközben vártam a választ.

- Igazából most ettünk - szólalt meg Nate - És most nem igazán érünk rá, mert egy közös projektet kell holnap leadnunk, de azért köszi.

Szóval akkor nem a barátnője volt, csak a csoporttársa. Ezzel pedig ott is hagytak és bezárkóztak a fiú szobájába. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ma valószínűleg egyedül fogok ünnepelni. Illetve úgy döntöttem megvárom Lilyt a kajálással, addig meg elkezdtem nézni valami bűnügyi műsort. Csak arra kaptam fel a fejem, hogy Nate a konyha felé siet.

- Lily mikor ér haza? - kiáltottam utána.

- Ma Pete-nél alszik - furcsán néztem rá, ugyanis fogalmam se volt, hogy ki az - A barátja - tette még hozzá és már el is tűnt a konyhában.

Ez elég is volt, hogy teljesen tönkrevágja a kedvemet. Végül áthívtam Christ, de meglepő módon ma nem ért rá. Elegem is lett mindenkiből, inkább bezárkóztam a szobámba és ki se tettem onnan a lábam, csak ha muszáj volt kimennem a mosdóba.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
03.20.