Miss Érzéketlen

7. rész

Már vagy fél órája ücsörögtem az új szobámban és próbáltam rávenni magam, hogy kilépjek rajta. Egyáltalán nem vallott rám, hogy bármitől is megijedjek, Kimberly West nem ilyen lány volt. Most mégis féltem kilépni a biztonságot nyújtó falak közül, mert nem akartam szembenézni azzal a két szempárral amelyek kint vártak rám.

Vajon mit gondolhatnak most rólam?

A fejemet fogtam ahogy visszapörgettem magamban a néhány órája lefolytatott beszélgetésünket Nathanielel. A leginkább talán őt szerettem volna elkerülni, hiszen Lily egyáltalán nem volt tolakodó, nem kezdett el faggatni vagy ilyesmi, amitől rögtön szimpatikussá vált számomra.

Egy halk mégis határozott kopogás szakított ki a gondolatmenetemből, mire összerezzentem. Gyorsan kirántottam egy fiókot és ruha után kezdtem kutatni, mintha csak nemrég keltem volna fel.

- Igen? - szólaltam meg gyorsan és kíváncsian pillantottam a kinyíló ajtó irányába.

- Jó reggelt! - Lily egy mosolyt küldött felém és óvatosan beljebb lépett a szobámba - Hogy aludtál?

- Nagyon jól és szeretném még egyszer megköszönni hogy befogadtál - zavartan tekergetni kezdtem egy hajtincsem, míg az ő mosolya csak még nagyobb lett.

- Ugyan, ez semmiség. Amúgy is keresni akartam még egy lakótársat és jófej csajnak tűnsz - magyarázta, miközben lazán a falnak dőlt.

- Hát mindenesetre igyekszem mihamarabb munkát találni - amivel csak az volt a bökkenő, hogy hiába kerestem eddig még nem találtam.

- Figyelj ha gondolod, szívesen beviszem az önéletrajzodat a főnökömnek. Épp pincért keresnek az étterembe.

- Az nagyon jó lenne, végülis az utolsó munkahelyen is felszolgáló voltam - gyorsan beletúrtam az egyik kisebb fiókba és kivettem belőle a pendriveomat, aztán odaadtam neki - Ezen van rajta, csak nem tudtam kinyomtatni.

- Rendben, nyugi majd intézem. Ja amíg el nem felejtem - elkezdett kotorászni a zsebében, aztán kirántott belőle egy kulcsot - Ez a tiéd.

- Köszönöm - elvettem a kis fémdarabot és meghatódva néztem a lányra, aki talán még mindig nem tudta felfogni, hogy mennyire sokat jelentett ez nekem.

Két lépéssel előttem termett és teljesen természetes módon átölelt. Az agyam először riadót fújt, de nem foglalkoztam vele, hanem megpróbáltam élvezni a dolgot. A szemeimet lehunytam és néhány pillanatig így hagytam. Nagyon idegen volt nekem ez a helyzet, de tudtam hogy ezen változtatnom kell. Hiszen nem volt normális dolog, hogy egy szimpla öleléstől legszívesebben kiszaladtam volna a világból, hogy soha többet ne kelljen átélnem.

Még magamnak sem tudtam pontosan megmondani, hogy mi zavart ebben annyira. Talán nehezemre esett hogy kifejezzem az érzéseimet vagy csak féltem közel engedni magamhoz az embereket. Egy pszichológus biztos azt mondaná, hogy a múltban történt valami ami miatt így reagálok a testi érintkezésre. Fogalmam sincs.

Már csak arra eszméltem fel, hogy a szőkeség elengedett és el is indult kifelé.

- Nekem most mennem kell dolgozni, de Nate még itthon lesz egy ideig, szóval ha bármi kérdésed van nyugodtan fordulj hozzá. A reggeli a konyhában, majd estefele jövök, addig meg ismerkedj kicsit az új környékkel - ezzel pedig ki is lépett az ajtón, így újra egyedül maradtam.

Az első gondolatom az volt, hogy ilyen kedves lánnyal még életemben nem találkoztam. Egyszerűen más volt, mint a többiek.

A fiókból kivettem egy szakadt farmert, ami tulajdonképp nem a divat miatt volt ilyen, hanem mert már annyi ideje használtam. Felvettem még egy fehér pólót, aztán bementem a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedjem magam. A falak barackszínűek voltak, hozzáillő bordó járólappal. Hasonlított az én fürdőmre, azzal a kivétellel, hogy itt az egyik sarokban egy kád foglalt helyet, a másikban pedig egy zuhanykabin. Gyorsan elvégeztem a reggeli rutinomat, már ami egy idegen helyen annak számított, aztán elindultam a konyhába, mert már igencsak éhes voltam.