Miss Érzéketlen

3. rész

Mivel Chrisnek még rengeteg dolga volt, így inkább nem zavartam, csak leültem egy bárszékre a hosszú pult egyik szélén és figyeltem, ahogy szállingóznak be a fiatalok. Egy-egy lány annyira ki volt festve, hogy ha leszedték volna magukról valószínűleg a saját anyjuk sem ismerte volna meg őket. Mélyebbnél mélyebb dekoltázsokat villantottak és komolyan azon gondolkodtam, hogy ez mégis miért számít vonzónak a férfiak szemében. Mondjuk ahogy végignéztem a férfinak nevezett egyedeken, szinte ugyanezek a kérdések vetődtek fel bennem. Ugyanis lassan semmi férfiasat nem találtam bennük. A nadrág alja feltűrve, hogy kivillantsák a szőrös bokájukat, ehhez társul egy ecset a fejük tetején, plusz olyan izmok amit félnél megérinteni, nehogy véletlen kipukkadjon.

Inkább az italomnak szenteltem a figyelmem, ami elég volt ahhoz, hogy újra a gondjaim járjanak a fejemben, pedig csak azért jöttem el, hátha egy kicsit is el tudom felejteni azt a valamit, amit más emberek életnek csúfoltak. Akárhányszor az életemre gondoltam, egyetlen szó rémlett fel előttem: Szánalmas. Már magam előtt láttam, hogy egyedül fogok meghalni az utcán, úgy hogy bárki is...

Hirtelen nekem csapódott egy test, a hasam a pulthoz szorult, az italomat pedig kis híján kiborítottam. Pillanatok alatt löktem hátra magam, hogy szembenézzek a gondolataim megszakítójával és az újabb szerencsétlenségem okozójával.

- Na ide figyelj te seggfej, mert csak egyszer mondom el! - kiáltottam, miközben lepattantam a székemről és megfordultam a tengelyem körül - Ha még...

Ahogy belenéztem az ismerős szempárba egyszerre állt el a szavam és töltött el a méreg, ugyanis Mr. RugassukKiKimberlyWestet állt előttem tágra nyílt szemekkel.

- Már megint te?! - fájdalmasan nyőgtem fel.

Kivételesen nem volt kedvem jelenetet rendezni, úgyhogy egy szemforgatással egyben visszafordultam a pulthoz. Vagyis csak akartam, ugyanis a fiú a csuklómat megfogva kényszerített a maradásra.

- Mit akarsz? - néztem rá sóhajtva és igyekeztem olyan hangerőt megütni, amit a hangos zene mellett is hallhatott.

A kérdésemre csak jóízűen felnevetett. Nagyon idegesített az állandó vigyorgása, mintha az égvilágon semmi problémája nem lenne. De jó neki.

- Ez a kedvenc mondatod, igaz? - utalt az egy héttel ezelőtti incidensre, amikor is ugyanezt kérdeztem tőle.

- Eltaláltad nagyokos. Most pedig ha megbocsájtassz szeretném meginni az italomat. Egyedül! - hangsúlyoztam ki az "egyedül" szócskát.

Bunkó voltam? Talán.
És ez érdekelt? A legkevésbé sem.

- Azt hittem az emberek azért járnak ilyen helyekre, hogy szórakozzanak, lehetőleg más emberek társaságában - az az ostoba vigyor még mindig ott virított az arcán.

Mégis hogy lehet ennyire tökéletes a fogsora, ennyire szabályos és fehér? Tuti hogy egy beképzelt sznob a srác, anya pici fiacskája.

- Az emberek nagy része talán, de mivel nem vagyunk egyformák, így cseszted az egészet - valahogy ez a gyerek akaratlanul is a legbunkóbb énemet hozta elő, de ahelyett hogy ezzel lekoptattam volna, úgy tűnt csak még jobb kedvre derült.

- Ja, szóval nem azért akarsz egyedül iszogatni, mert nincs egy barátod sem. Gondolom erről szó sincs - szólalt meg szarkasztikusan, miközben én legszívesebben bemostam volna egyet neki.

- Na ide figyelj te barom! Nem tudsz te semmit sem rólam, sem az életemről, sem semmiről ebben a világban úgyhogy ne okoskodj itt nekem. Lehet hogy más csajoknál ez bejön, de ha ezentúl egyetlen szóval is megpróbálsz megsérteni esküszöm hogy akkorát beverek, hogy az orrodat felküldöm az agyadba. Értve vagyok?!! - mondandóm végére annyira dühös lettem, hogy a kezeim ökölbe szorultak.