Miss Érzéketlen

10. rész

Végre elértem a lépcsőházhoz és a lábaimat egymás után rakosgatva szenvedtem fel magam az emeletre. Jelenleg semmire sem vágytam jobban, mint egy forró zuhanyra és egy pihentető alvásra. Elővettem a kulcsomat és a zárba illesztve elfordítottam, mígnem kattant egyet és végre beléphettem az ajtón. Az édes otthon illata rögtön nyugalommal töltötte el a testemet. Felkapcsoltam a villanyt és lehajoltam, hogy kikössem a sportcipőmet.

- Látom sikerült hazatalálnod - ijedtemben akkorát ugrottam, hogy majdnem az ajtónak estem.

Mérgesen pillantottam a sötétbarna szempárba. Nate összefont karokkal állt a falnak dőlve, miközben tetőtől talpig végigmért.

- A szívbajt hoztad rám - mérgesen megcsóváltam a fejem, aztán hátat fordítva neki kiszabadítottam lábaimat a cipőmből - Amúgy miért vagy még mindig fent?

Közömbösen néztem rá és igyekeztem elnyomni egy ásítást, kevés sikerrel.

- Na mégis szerinted miért? Mert nem tudtam, hogy hol vagy és egyetlen hívásra vagy üzenetre sem voltál képes válaszolni. Persze biztos baromi elfoglalt ember vagy, de most komolyan belehaltál volna hogy szólj? Sejtelmed sincs róla mennyire aggódtam, mert fogalmam sem volt róla, hogy merre lehetsz, hogy mi történt veled - indulatosan hadart össze vissza, miközben egyre közelebb és közelebb lépkedett hozzám.

Egy ideig csak farkasszemet néztünk egymással, nem tudtam hogy erre mit kellene mondanom.

- Ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok. Megbeszélhetnénk ezt holnap? - leszegett fejjel lehámoztam magamról a kabátomat és felakasztottam a helyére.

- Mi ez a ruha rajtad? - Nate idegesen nézett rám, nekem meg kezdett nagyon elegem lenni a viselkedéséből.

Egy szó nélkül elindultam a fürdő felé, de ő az utamat állta és nem engedett tovább.

- Most ezt muszáj? - néztem rá felvont szemöldökkel, aztán megpróbáltam átfurakodni mellette, de a fiú mint egy szikladarab, meg se moccant - Dolgoztam. Most már mehetek?

- Hol?

Kitartóan bámult rám, már el se akartam hinni, hogy ez tényleg velem történik meg. Mármint, eddig soha életemben nem tartoztam senkinek magyarázattal semmiért. Mindig a magam ura voltam, azt tettem amit csak akartam. Most meg ez a srác azt hiszi, hogy csak azért mert befogadott a házába - ami ugye nem is az övé - már mindent meg kell osztanom vele.

- Istenem, csak azt ne mondd hogy sztriptíztáncos lettél - egyik kezével megdörzsölte a homlokát és meggyötört arccal nézett rám.

- És ha igen? - néztem rá kihívóan - Ahhoz sem lenne semmi közöd.

Durván nekimentem a vállammal, mire végre képes volt egy lépést arrébb állni, de ahogy elhaladtam mellette azonnal elkapta a karomat és közelebb rántott magához. A levegő pillanatok alatt a tüdőmben rekedt és ahogy tudatosult bennem a fiú érintése, rögtön elkezdtem lehámozni magamról az ujjait.

- Engedj el! - sziszegtem a fogaim közt, de csak önelégültem elvigyorodott.

- Hogy is lehetnél táncosnő, amikor még egy egyszerű érintést sem tudsz elviselni? - gúnyos megjegyzése egy pillanatra szíven ütött.

Tudtam, hogy defektes vagyok, de ezt Nate szájából hallani nagyon rossz érzés volt.

- Bunkó! - egy erős rántással kiszabadítottam a karomat és mérgesen rá pillantottam, de egyáltalán nem hatotta meg.

- Először inkább nézz tükörbe - ezzel pedig ott is hagyott engem az előszobában.

Fáradtan sétáltam be a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet amit aztán szép lassan elkortyolgattam, aztán úgy ahogy voltam bebotorkáltam a szobámba. Még ahhoz volt erőm hogy levetkőzzek, aztán egy szál bugyiban befeküdtem az ágyba. A szemeim azonnal leragadtak és mély álomba zuhantam.

Három nap telt el, azóta nem beszéltem Nathaniellel. A munka nem volt egyszerű, rossz volt hogy éjszaka kellett dolgoznom, de kicsit megnyugodtam, hogy nappal is megyek majd, nem csak este.

- Kim te még nem vagy kész? - nézett rám Lily nagyra nyílt szemekkel.

Zavartan néztem rá és a puha mamuszomban a pulthoz csoszogtam, hogy töltsek magamnak egy kis teát.

- Ezt hogy érted?

A lány csípőre tett kézzel állt mellettem, aztán idegesen megrázta a fejét és újból rám nézett.

- Mondtam Natenek szóljon neked is, hogy vacsorázni megyünk, de látom nem szólt.

- Talán elfelejtette - vontam vállat, de közben arra gondoltam, hogy inkább csak nem akart szólni - Mindegy, amúgy sincs megfelelő ruhám, meg fáradt is vagyok, de ti érezzétek jól magatokat - Lilyre mosolyogtam aztán végre beleittam a forró teámba.

- Kérlek gyere te is, jó lesz ígérem - nézett rám bociszemekkel - Különben sincs itthon semmi kaja.

Nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Lily kedvéért elmentem volna, de annak a gondolata is kiborított, hogy Nate társaságában kell eltöltenem néhány órát.

- Majd én adok ruhát, csak mondj igent. Légysziiii - kérlelt továbbra is.

- Jó, rendben nem bánom, elmegyek - sóhajtottam egy nagyot és néztem ahogy a lány ugrálva ujjong.

- Na jó, akkor menjünk készülődni Pete nemsokára itt lesz - mondta boldogan és magával húzott a szobájába.

Lily már rengeteget mesélt - vagy inkább áradozott - a barátjáról, akivel több mint három hónapja volt együtt.

- És van valami különösebb oka ennek a vacsorának? - kérdeztem a szőke lányt, aki már a szekrényében kotorászott a megfelelő ruhadarabokat keresve.

- Hát persze, ünnepelnünk kell! - hangját csak tompán hallottam, ugyanis félig behajolt a hatalmas bútorba - Nate átment a vizsgáin, te találtál munkát, mi pedig Peteel tegnap voltunk együtt 4 hónapja - felelte boldogan.

Legalább ő az volt. Hanyat feküdtem az ágyán, amíg ő tovább keresgélt és próbáltam felkészülni az estére. Igazi ember akartam lenni, normális, legalább csak egy estére.

Kérlek jelezd ha tetszett és szeretnél folytatást! :)
04.14.