Holdfény áztatta szerelem (Vampire Knight ff.)

A Titok Kiderül 2/1

-Ne nézz hülyének. Vérzett az oldalad.
-Nem ázott át a ruhám... Akkor honnan tudod? Mellesleg csak menstruálok. - hazudtam neki. Nem válaszolt.
-Szóval te is olyan vagy, mint ők... Igaz? - néztem a szemébe.
-Sosem lennék olyan, mint ők. - mondta undorodva.
-Értem... Gondolom tudják... Mindegy nem rám tartozik...amúgy... Nagyon lehetett érezni?-néztem kínomba a tájat.
-Nagyon.
-Értem... Menjünk vissza. - látszott Zero-n, hogy nem tetszik neki, hogy nem válaszoltam a kérdésére, ráadásul rájöttem, hogy vámpír. Szünetben épp a környéket ellenőriztem, hogy nincs-e a közelben nappalis lány, amikor össze futottam Aido-val, és Akatsuki-val.
-Kedves Yuko. Örülök a találkozásnak. Remélem, hogy már jobban vagy. - utalt a sebemre.
-Szintén örülök a találkozásnak. - mondtam nem is figyelve az utalásra.
-Még kell hagyni, nagyon csábító illatot árasztottál magadból. - folytatta Aido.
-Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam. - mondtam teljes higgadtsággal.
-Oh... Nekem nem volt kellemetlen... Sokkal inkább...mámorító. - nézett rám csábos mosollyal.
-Igazán hízelgő, de mindjárt kezdődik az óra. Ideje lenne vissza menniük. - mondtam már kissé idegesen. Szó nélkül bementek a hatalmas épületbe.

Hamar vége lett az éjjelisek óráinak. Takuma jött oda hozzám, személyesen.
-Remélem jobban vagy. - nézett mélyen a szemembe, majd az oldalamra.
-Eddig is jól voltam. De köszönöm a figyelmét. - hazudtam neki teljesen feleslegesen. Tudtam, hogy tudja.
-Jaj kérlek. Tegezzük egymást. Mellesleg tisztában vagy vele, hogy érzem az illatodat. És a véred illatát. - elszégyeltem magam. A földet kezdtem tanulmányozni.
-Minden esetre remélem jobban vagy. - csak némán bólintottam. Szégyelltem magamat.
-Bocsánat. - mondtam még mindig a földet nézve. A szemem sarkából felnéztem rá. Csak mosolygott, majd Kaname után ment. Kaname nagyon nézett. Tudtam, hogy érezte a vérem illatát. A tekintetéből a sajnálat, a szomorúság, és hűvösség áradt. Egy ideig szemeztünk, majd elindult a Hold szálló felé, Takuma társaságában. Aido lépett mögém.
-Az illatod csak úgy vonz magához. Nagyon édes lehet a véred.
-Sajnálom, de kétlem, hogy lenne alkalma megkostolni.-néztem határozottan kék szemeibe.
-Ugyan. Ne nevettesd ki magad. - mondta nagyképűen. Csak a szememet forgattam, majd Yuukiék után mentem.
-Na milyen volt az első nap? - kérdezte lelkesen Yuuki.
-Nagyon... Jó. - füllentrttem neki. Nem kell tudnia a részletekről.

A szállóban épp hogy tudtam aludni pár órát. Reggel korán kellett kelnem, hogy beérjek órára, ráadásul felügyelőként nem lenne túl jó, ha utolsónak érkeznék. Az ágynemű teljesen átázott. Csak reménykedni tudtam, hogy Zero, és az éjjelisek nem érzik meg a vérem illatát. Gyorsan letusoltam, kimostam a sebeimet, és jó alaposan bekötöttem őket. Ezek után gyorsan felvettem az iskolai egyenruhát, és kimostam az ágyneműmet. Ekkor jutott eszembe, hogy tegnap nem is ettem semmit. Sajnos a reggelire már nem nagyon volt időm, így egyből a tanterem felé rohantam. Persze, hogy utolsóként érkeztem meg. Nem is én lennék, ha egyszer időben oda érnek, ahova kéne....
-Elnézést a késésért tanár úr. - intéztem szavaimat a fiatal tanárhoz.
-Üljön le, legközelebb ne forduljon elő.
-Köszönöm szépen. - körülnéztem... Sehol sem volt szabad hely. Pedig azt terveztem, hogy Yuuki mellé fogok ülni. De csak Zero mellett volt hely. Fura... Olyan mintha tartanának tőle. Na mindegy. Fogtam magam, és levágtam magam Zero mellé. Mindenki hihetetlenül nézett rám. Főleg a lányok. Úgy néztek rám, mintha önszántamból be léptem volna a pokolba. Már nagyon zavart a tekintetük. A táblára mutattam, hogy a tanár úr már törli le a tábláról a vázlatot, és írja a következőt. Amint észre vették, lázasan körmölni kezdtek. Láttam Zero-n, hogy "mennyire örül a társaságomnak".
-Reggel mindenhol érezni lehetett a szagodat. Ennyire erős a menzeszed? - gúnyolódott. Felnéztem a füzetemből, és Zero-hoz fordultam.
-Bocs, a tananyaga figyeltem, nem rád. Mit is mondtál?-vágtam neki vissza csípőből. Ő csak idegesen ökölbe szorította a kezét, és idegesen írta a vázlatokat. Én csak gúnyosan elmosolyodtam, majd az óra további részében egymáshoz sem szóltunk. Az órák csak úgy elrepültek. Hamar délután lett. Ilyenkor kapunk egy kis szabad időt. Elkéretőztem az igazgatótól, had menjek be a városba. Könnyen megadta. Megmondta, mikorra kell vissza érnem, majd utamra bocsátott. Be akartam menni a könyvtárba, mert már elegem van a hülye sebeimből. Gondoltam hátha találok valamit. Meg már kell fásli, meg ilyenek. Szóval lesz mit csinálnom. Gyorsan magamra kaptam egy nadrágot, egy pólót, és a kapátomat. Amint kiléptem a kaput, igyekezetem megtalálni a könyvtárat. Gyorsan megtaláltam. Kerestem pár orvosi könyvet, és leültem az asztalhoz átlapozni. Találtam egyet, amiben hátha találtam volna megoldást, de sajnos még meg kellett keresnem a patikát is. Gyorsan ki kölcsönöztem a könyvet, és beraktam a táskámba. Út közben kezdett alkonyodni. Gyorsan az órámra pillantottam. Volt még egy órám... Meg is találtam a patikát. Megvettem szükséges dolgokat, majd megpróbáltam vissza találni az akadémiára. Nem sikerült. Nagyon eltévedtem. Idő közben kezdett lemenni a Nap. A lépteimet egyre szaporábbra vettem. Tudtam, hogy a város veszélyes is lehet, ráadásul vissza kellett mennem időre is. Már vagy fél órája bolyongtam, amikor ránéztem az órámra. Elkéstem. Szuper... De még mindig nem tudtam, hogy merre kellett mennem. Egyszer csak fel tűnt valami. Egyedül voltam. Nem volt senki járó kelő. Teljes kihalt volt minden. Rossz elő éreztem támadt. Egyszer csak megláttam két férfit, akik velem szembe jönnek. Nagyon gyanúsak voltak nekem. Nálam kb. 2 fejjel magasabbak voltak, arcukat sál takarta. Ruháik megtépttek és régieknek tűntek. Amint megláttak, egyértelműen felém vették az irányt. Az egyik hozzám szólt.
-Elnézést kisasszony! Megtudná mondani, hogy merre találjuk a könyvtárat? - álltak meg előttem egy öt méterre. Megnyugodtam, hogy csak a könyvtárat akarják megtalálni. Elfordítottam a fejem, és az irányba mutattam.
-Ott végig mennek, majd az utca sarkán jobbra, majd kétszer balra, és egyenesen. De szerintem már zárva van a könyvtár. - amint ezt kimondtam, az egyik férfi mögöttem termett. Egyik kezével a testemet lefogta, másik kezével benyúlt az állam alá, és fejemet kissé felemelte.
-Igazán kár, hogy bezárt... Akkor valahogy máshogy kell szórakoznunk. - vicsorgott rám. Ekkor megláttam hatalmas vámpír szemfogait. Teljes erőből gyomrszájon rúgtam. Így eltándorodott, és a földre esett egy rövid ideig. Kihasználva az alkalmat, rohanni kezdtem. Tudtam, hogy jönnek utánam. Tudtam, hogy vámpírok. Tudtam, hogy a véremet akarják.