Holdfény áztatta szerelem (Vampire Knight ff.)

Sors A Kezemben

Félelem. Talán ez az a szó, ami az ediggi életemet jellemezte. És most. Kockáztatom az életemet egy számomra közömbös emberért. Vagy inkább vámpírért. Hiszen az orvos, akitől vért kérem majd, vámpír.

Szerda volt. Reggel a nap sugarai keltettek fel az álom világomból. Egy jól esőt nyújtózkodtam, majd ki kászálódtam az ágyamból. Amióta Kaname segített rajtam, kipihent, friss, és üde vagyok. Ráadásul már nincs is annyi rémálmom...annyi... Jó kedvűen oda suhantam az ablakomhoz, és kinyitottam. A tavaszi szellő besuhant a szobámba. Vidáman oda léptem a szekrényemhez, és ki vettem belőle az egyenruhámat. Miközben öltöztem, és be vetettem az ágyamat, Zero-n gondolkodtam. Pontosan azon, hogy hogy fogok neki vért szerezni a kórházból. Remélem az orvos felismer majd, mert Misato csak ritkán vitt magával... Mondhatni néha az én vérem volt a tárcája ott... Na igen... Mindegy! Yuuki-ért teszem!

Ma megkeresem az orvost, és megpróbálok alkudni vele! Yuuki-ért!

Tudtam, hogy rosszul is elsülhet. De Yuuki... Nem is tudom... Mintha régebb óta ismerném. Valamiért nagyon közel áll hozzám. Kötődök hozzá. Ha szomorú, én is az vagyok. Ha mérges, én is az vagyok. Ha fáj neki valami, az nekem is fáj. Ha szenved, én is szenvedek. Segítek rajta! Meg fogom menteni! Ha Zero nem bírja ki, Yuuki bele őrül a fájdalomba. És ha Yuuki szomorú, Kaname is az. Valamiért nagyon közel állnak egymáshoz. Yuuki elmesélte a múltját. Akkor értettem meg. Ők össze tartoznak. Nem szabad őket elválasztani egymástól. Ha egyikük össze omlik, össze omlik a másik is. Olyanok mint egy édes testvérpár. Ha Yuuki-t védem, védem Kaname-t is. Egy ilyen lehetőséget... Kár lenne nem ki használni. Számomra valamiért túl fontosak. De miért is?

Noss... Amíg ezeken gondolkodtam, nem is nagyon tudtam figyelni az órákon. Zero többször is meg-meg lökött, hogy figyeljek már. Én csak zavarodottan bólintottam, de az eszem teljesen más hol járt.

Délután kicsit szorgalmasbb voltam a félügyelői munkámat illetve, hogy az igazgató biztosan elengedjen. Ami azt illetve... Cross igazgatóval nagyon jól ki jövök. Ha össze futunk az iskolában, mindig sokat beszélgetünk, és nevetünk. Nagyon anyáskodó.
-Szóval. - kortyolt bele a teajába Cross igazgató.
-Kikérő? - én csak bizonytalul bólintok.
-Nem is tudom... - vakarja meg a tarkóját.
-Személyes ok miatt mész igaz? - erre én csak lelkesen bólogatok. Ha tudná miért is megyek.... Hű....
-Rendben. DE! Vigyázz magadra. Ami azt illeti. Minden felügyelőnek van egy fegyvere. Yuuki-nak ott van Artemis, Zero-nak pedig egy jó minőségű pisztoly, ami még vámpírok ellen is hatásos. Szóval. Szeretném, ha nálad is lenne. Gyere velem! - majd feláll az asztaltól, és a könyvespolc felé lép. Félig ki húz egy  lila borítójú vastag könyvet, majd az egész szekrény eltolódik. Mögötte egy kis alagút jelent meg.
-Noss. Akkor jössz? Indult el a lefelé tartó lépcsősoron. Gyorsan utána rohantam. A kőfalakon fáklyál égtek. Egy hosszú csiga szerű lépcsősoron mentünk le. Amikor leértünk, egy kisebb teremben találtam magam. Egy kör található volt ott. A kört különböző állványok tették körre. Minden állványon volt valami tárgy. Legyen egy kis kés, vagy egy hatalmas kasza. Kaien, és én a kör közepére mentünk. Kaien elő vett egy kis kést, és intett, hogy nyújtsam felé mind a két kezem. Félve, de engedelmeskedtem.
-Ne aggódj, nem foglak megölni. Egy kicsit fájni fog. - figyelmeztetett, majd az éles kést végig húzta mindkét tenyeremen. Kicsit felszisszentem, hiszen fájt. Láttam, ahogy a bíbor vörös vér végig folyik a kezemen, és le csöppent a földre.
-Most menj végig az állványok mellett, és a rajtuk lévő tárgyon húzd végig mindkét kezed. Majd az egyik fog téged ki választani. - mondta, majd ki lépett a körből, és onnan figyelte az eseményeket. Bizonytalanul, de elindultam. Az első kis fa állványon egy hatalmas kés volt, kígyó alakú markolattal. Mindkét kezemet végig húztam rajta, hogy a vérem rajta lehessen. Semmi. Tovább mentem. A következő egy nagy kasza volt. Akár csak a rémisztő kaszás, akivel ilyesztegetik a gyereket, és az időseket. Végig húztam rajta friss véremet, de semmi. A következő egy hatalmas kard. Éle éles volt. Csak úgy csillogott. Itt is megtettem amit Kaien mondott, de semmi. A következő egy kis rúd volt. Szinte csak úgy vonzzott magához. Amikor közelebb léptem hozzá, szívem hevesen kezdett dobogni. Úgy éreztem, hogy hozzám tartozik. Valamiért... Nem is tudom... Olyan... Megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Artemiszre hasonlított. Kezeimet végig húztam rajta. Fényes volt, és ezüst színű. Szép mintázata volt. Hasonlított Artemisre, de látszott rajta a sok különbség. Vérem végig folyta rajta. De semmi. Tovább léptem. Ekkor el kezdett valami mocorogni mögöttem. A kis tárgy, amit az előbb "kentem be a véremmel", most lebegni, és világítani kezdett. Szép lassan felém repült.
-Ez Ananké! Téged választott! - hallottam meg Kaien lelkes hangját. Lassan Ananké felé nyújtottam jobb kezemet, amin végig folyt vörös vérem. Amint megérintettem, ragyogni kezdett. Hát tényleg ő választott engem. Amikor sikerült rendesen megfognom véres tenyeremmel, egy égető érzést éreztem a tenyeremnél. Mintha egy forró vas rudat fogtam volna. Ki álltam a körből.
-Noss. Ananké az emberi sors irányítója, az elkerülhetlen szükség szerű végzet istennője volt az ókori görögöknél. Maga a sors választott ki téged. - húzta ki magát büszkén.
-Maga a sors. - suttogta lesokkolva.
-Ha megnézed mind a két tenyered begyógyult. Ez is azt jelképezi, hogy Ananké hűséget fogadott neked, és őrizni fog téged. Biztosan láttad már Yuuki-t, ahogy Artemis-t használja... Nos... Lényegében Ananké-t is így kell használni, DE! Ananké veszélyesebb. Vigyázz magadra, és a szeretteidre az ő segítségével! Most már megadom a kikérőt. - mosolygott rám büszkén. Én csak bólintottam, majd Ananké-val elkezdtem felszaladni a lépcsőn.
-Yuko, várj! - hallottam meg Cross igazgató hangját. Egy pillanatra megálltam, hogy beérjen.
-Tudod. Yuuki Artemis-t ezzel hordozza magával. Tudom, kicsit fura lehet, de hasznos, mert a támadó nem látja, és könnyen elő tudod venni. - majd egy fekete övet nyújtott felém, amit a combra szoktak erősíteni. Valóban kicsit furcsáltam, de örültem neki, és hálás voltam érte.
-Köszönöm szépen. Mindent köszönök. - majd át vettem azt a "csodát". Kaien válaszként csak magához rántott, és szorosan megölelt. Olyan mint egy apa.

Ne csináld Yuko! Ne álmodozz! Tudod, hogy csak sírás lesz vége.

Jól esett az ölelés. Mintha egy apától kaptam volna. De nem akartam a képzelgéseimnek élni. Tudom, hogy csak rossz lesz akkor a vége. Illedelmességből vissza öleltem, majd amikor elment, felrohantam az irodába. Onnan a szobámba futottam. Büszke voltam. Ananké velem volt. Már sosem leszek egyedül. Szobámba gyorsan átöltöztem. Egy rövid fekete szoknya, és egy fekete blúz. Rá a kabátom, és az övet is felerősítettem a combomra. Bele helyeztem Ananké-t, és a táskámba bele dobáltam a pénzt, és a könyvet, amit még a múltkor kölcsönöztem ki. Ki léptem az iskolából, és egy nagyot sóhajtva kirohantam a hatalmas bejárati kapun.

A szeretteimért! Yuuki-ért, és Kaname-ért!

🥀🌕Legközelebb is szép álmokat festek neked. 🥀🌕