Holdfény áztatta szerelem (Vampire Knight ff.)

Fától Az Erdőt

Az ajtót szinte kitéptem a helyéről. A légzésem szapora, és egyenletlen volt. Sietnem kellett, mert nem akartam, hogy más rájöjjön mit tettem. Nagy gyorsasággal felvettem az egyen ruhám, és egy kis táskámba bepakoltam a vérrel téli tasakokat. Mi előtt kilibbentem volna az ajtón, egy pillantást tettem a tükörképemre. Kipirosodott arc, csillogó szemek, kissé kócos haj, remegő kezek - lábak, és lila foltos nyak. Ekkor tudatosult bennem. Mj van, ha a sebes dolgok újra elkezdődnek? Elvégre az a logikus. Minden esetre, rá tapasztottam egy sebtapaszt, és felvettem egy bordó sálat.

Megállás nélkül rohantam Zero szobájához. Nehezen találtam meg. Elvégre, új diák vagyok, ráadásul Zero értelem szerűen a fiú szárnyon van. Kénytelen voltam segítséget kérni.

-Szia! Ne haragudj a zavarásért! - állítottam meg egy fiút. Amint lenézett rám, lazán elmosolyodott, és zsebre  tette a kezeit. Zöld szemei szinte világítottak, vörös, már-már piros haja csak úgy vonzották az emberi tekinteteket. Két fejjel lehetett nálam magasabb, szóval kis híján kitört a nyakam, amikor felnéztem rá.
-Szia! Semmi gond, mondjad csak! - mosolygott rám kedvesen, mégis volt valami pimaszság, valami kihívó a tekintetében, és a megjelenésében.
-Nem tudod, hogy Kiryu Zero szobája hol van?
-De, tudom. Végig mész a folyosón, utána elkanyarodsz jobbra, ott van egy lépcső sor. Azon felmész, és az ottani folyosón 125-ös szoba.... - mondta, majd megállt egy pillanatra. Tetőtől talpig megnézett, szemeivel majd felfalt.
-Egyébként, hogy lehet, hogy egy felügyelő nem tudja, hogy egy diák szobája hol van.... Pláne ha az a bizonyos diák Kiryu, aki mellesleg felügyelő?-tette fel a kérdést gúnyosan és perverzen. Szemeivel már szinte levetkőztetett.
-Noss! Egyrészt azért, mert új vagyok. Más részt azért, mert ez a fiú szárny....noss mindegy, köszi a segítséget. - majd futásnak eredtem. De a srác elkapta a csuklóm, és vissza rántott.
-Legalább a neved mond meg, ha már így jössz mész, lány létedre a fiú szárnyon! - nézett kihívóan a szemembe.
-Ejnye, ejnye! Hát nem tudod, az egyik felügyelő nevé?! . - húztam gúnyos mosolyra a számat. Erre ő csak perverzen elmosolyodott, és elengedte a csuklóm.
-Majd még találkozunk! - mért fel újra szemeivel. Kezeit újra zsebre vágta, és sarkon fordulva távozott. Én csak szemet forgatva futásnak eredtem. Újra.

-Zero! Nyisd ki az ajtót! -dörömböltem az ajtaján. Úgy 20. próbálkozás után, ki is nyitotta.
-Mit akarsz te itt? - nézett rám le felgmán, és undorodva.
-Tudod... Hoztam neked valamit...
-Nekem nem kell tőled semmi! - mondta, majd már csukta volna be az ajtót az orrom előtt. Csak, hogy én gyorsan az ajtó mögé tettem az egyik lábamat, így ő nem tudta becsukni az ajtót. Némán lekaptam a hátamról a táskámat, és egy kicsit szétcipzároztam, hogy Zero lássa mit hoztam én neki. Szemei kidüllettek, és nem épp az öröm jeleit mutatták. Gyorsan berántott a kis szobájába, majd alaposan körül nézett, hogy látott-e minket valaki. Később ő is teljesen belépett a szobába, és kulcsra zárta az ajtót. Hirtelen megfordult, és gyilkos vörös szemeivel méregetni kezdett. Lassan megindult felém. Nem mozdultam. Nem féltem tőle. Magabiztosan ott álltam előtte, és álltam a tekintetét. Jobb kezét a nyakamra fonta, és szorítani kezdte. Idegesítette, hogy egy hangyányit sem ilyedtem meg tőle, emiatt folytogatás közben üvöltözni kezdett velem.
-Mi a francért hoztad ezeket ide?! Te tényleg ilyen idióta vagy?! Én esküszöm itt helyben megöllek!!! - erre a mondatára én csak féloldalasan elmosolyodtam.
-Tedd meg! - néztem kihívóan a szemébe.
-Hogy mi?! - hátrált egy kicsit, bár még mindig nem eresztett el. Szemei már nem vörösek voltak, hanem újra azt a bizonyos szürkés, lilás szint vették fel.
-Jól hallottad! Tedd meg! Kiryu Zero! Tedd meg! - Nem mondott semmit. A földet kezdte nézni, kezei már nem szorították úgy a nyakam. Nem vártam. Mellénye belső zsebéből, egy hirtelen mozdulattal kirántottam a pisztolyát, és a szabad kezébe nyomtam. Csuklójánál  megfogtam a kezét, és a homlokomhoz nyomtam. Így arra kényszerítettem, hogy fegyvert szegezzen rám.
-Mi a bánatot művész?!
-Ne csak beszélj! Húzd meg a ravaszt! Ne csak a szád legyen nagy! Húzd meg a ravaszt! Már ha megmered... Nekem csak szívességet tennél. - mosolyogtam rá gúnyosan. Erre ő meghökkent egy kicsit. Lassan levette a kezét a nyakamról, mire én eleresztettem a csuklóját.
-Mit akarsz?! - ült le az ágyára, és neki dőlt a fehér falnak. Feje kicsit hátra bicsaklott.
-Noss! A múltkor véletlenül rád nyitottam, amikor Yuukiból ittál. Láttam, hogy Yuuki érted ezt is bevállalja. Fontos vagy neki Zero. Ezt ne felejtsd el! Nem szánalomból teszi ezt, hanem puszta szeretetből. Azonban... Ihatsz akármennyi vért Yuukiból, ha utána nem vagy jól szellemileg... Yuukinak pedig kissé árt az egészségének. Arról nem is beszélve, ha egyszer rajtam kívül valaki is ezt az egészet megtudja, nagyon nagy bajban lesztek... Úgy, hogy... Segítettem nektek egy kicsit.... - Zero nem mondott semmit. Csak mereven bámult előre, de tudtam, hogy minden egyes szót, amit kimondta, hallotta, és felfogta.
-Teháááát... Szereztem neked vért. Így nem kell Yuukiból innod. Ne aggódj, nem öltem meg senkit! Megvásároltam ezeket, szóval nyugodt szívvel ehetsz majd.
-Kitől szerezted ezt?! - vetette oda a kérdést flegmán.
-Egy...ismerőstől...
-Feletsd el, hogy én ezeken fogok élni! Vidd innen! Csinálj ezekkel azt, amit akarsz, de én ezeken nem fogok élni! - mondta, majd hátat fordított nekem.
-Tudod... Eléggé önző vagy... Hát persze, hogy nem fogadod el... Végül is... Neked sokkal kényelmesebb, és szórakoztatóbb Yuukit használni, mi?! Azért nem akarod elfogadni, mert akkor már nem lenne nyomós indokod a fogaidat Yuuki puha nyakába mélyeszteni... Sokkal könnyebb így Kuran Kanamét felbosszantani...végül is... Neked ez így pont jó... Miért is innál ezekből a tasakozott folyadékokból?! Hiszen ott van neked Yuuki!
-Fogd be! - két kezét, a két fülére tette, és még mindig háttal állt nekem.
-Nem Zero, nem fogom be! Nem kis árat fizettem ezekért! És ez nem is rólam, rólad, Kanameról, vagy az akadémiáról szól, Zero! Hanem csak is Yuukiról! Érted?! Fel tudod te ezt fogni?! Tartozol neki ennyivel!
-Fogd be! - mondta, majd megpördült a tengelye körül, és egy nagy pofont adott nekem. Akkorát ütött, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, elestem, én bevertem a fejemet Zero íróasztalának a sarkába. Nagy nehezen feltápázkodtam, és a tenyeremet a fejemhez raktam. Vérzett.
-Tudod...Mindig azt hajtogatod, hogy te más vagy... Hogy te nem úgy viselkedsz, mint a többi vámpír... Noss... Ahhoz képest... Nézz magadra... Tudod... Nevetséges vagy. Még kérned sem kell a segítséget, de már kapod... Sokat fizettem ezekért a szarokért... - majd oda dobtam neki a táskámat. Oda botorkáltam az ajtóhoz, kinyitottam, és már léptem volna ki, de egy pillanatra megálltam.
-Tudod...........áh...mindegy hagyjuk! Remélem nem fölöslegesen cselekedtem. - majd átléptem a küszöböt, és becsuktam az ajtót.

Tudtam, hogy előbb el kéne menni az orvosiba, de előtte szólni akartam Yuukinak, hogy kicsit kések, mert vérzik a fejem, és jó lenne ha elállna, mielőtt elkezdenék az éjjelisek közelében járőrözni. Noss pechemre Yuukit sehol sem találtam, így kénytelen voltam megkerseni. Épp a szökőkútnál jártam, amikor Kaname lépett mellém.

-Yuko. Jó estét!
-Magának is! - erőltettem magamra egy mosolyt. A fejem lüktetett, és erősen szédültem.
-Mi történt veled? Vér illatod van...
-Elné... - és itt már teljes sötétségbe borult minden....

Legközelebb is szép álmokat festek neked...