Holdfény áztatta szerelem (Vampire Knight ff.)

Döntések, És Tények

El sem hittem amit láttam.... Gusztustalan volt. Csak ott álltam az ajtó mögött leskelődve. Zero kicsit elhúzódott Yuuki-tól. Kissé letörölte száját, ami teljesen véres volt. Látszott rajta a bűntudat, a meggyötörtség. Yuuki kissé vissza rántotta, a gallérjánál fogva.
-Figyelj Zero! Én sem azért teszem mert annyira akarom. Azért csinálom ezt, mert fontos vagy nekem, és nem akarom , hogy lesüllyedj az E-szintre. Ki kell tartanod! Nem halhatsz meg! Megígérted!.... - halkult el a hangja.
-Miattam nem kell aggódnod... - mosolyodott el keserűen.
-Én jól leszek.... De te nem, ha alig iszol.... Szóval kérlek... Ha magadért nem is, de legalább értem tedd meg! - mondta, majd elfordította fejét, hogy Zero jobban hozzá juthasson a nyakához. Zero szó nélkül Yuuki nyakába mélyesztette vámpír fogait. Nem akartam tovább nézni. Gyorsan vissza fordultam, és be mentem a szobámba. Ott leültem az íróasztalomhoz. Csak néztem ki a fejemből. Próbáltam össze rakni a dolgokat.

Yuuki a legjobb barátom, mindig segítetett nekem. És neki fontos Zero... Aki egy vámpír, és nem soká lesüllyed az E-szintre. De, hogy tovább élhessen, Yuuki a vérével látja el Zero-t. De ez nem tesz jót Yuuki-nak!

Ekkor eszembe jutott egy lehetséges megoldás...

Amikor Misato árvaházában voltam, Misato gyakran elment egy kórházba, egy doktorhoz, hogy vért kapjon. Az orvos pénzért vért adott neki jó minőségű vért, amit zacskóban tároltak....talán kérhetek én is vért... Van annyi pénzem, hogy vegyek kb. 2 zacskóval Zero-nak...

Szóval a terv már megvolt... És ekkor bevillant Ichijo... El sem hittem, hogy randira akart vinni... És részben igaza van Aido-nak. Ez alap, ami után megmentett. Ráadásul kedvelem Takuma - t.

Reggel az ébresztő idegesítő csörgésére keltem....ráadásul valaki megállás nélkül kopogtatott az ajtómon. Kómásan ki keltem az meleg, puha paplan alól, és ajtót nyitottam. Yuuki állt előttem.
-Jó reggelt! Bejöhetek? - kérdezte lehajtott fejjel.
-Persze. - mondtam fáradtan és arrébb mentem, hogy Yuuki be tudjon jönni.
-Amúgy tegnap kerestelek titeket... - mondtam neki, miközben a szekrényemben turkáltam.
-Té... Tényleg? Há... Háát.... El kellett mennünk a városba, meg az igazgató is beszélt velünk... - kezdett bele a magyarázkodásba. Erre én csak megfordultam, két kezemet a vállára tettem, és a szemébe néztem.
-Nézd Yuuki. Nem kell magyarázkodnod. Tegnap véletlenül rátok nyitottam....
-Akkor te tudod... - kezdett bele, de nem hagytam, hogy befejezze.
-Igen,nagyjából tudom a lényeget. Tudom, hogy Zero egykor ember volt, de most vámpír... És nem soká' lesüllyed az E-szintre....
-Nem! Nem hagyom, hogy lesüllyedjen! - kiáltott rám könnyes arccal.
-Yuuki... Tudom, hogy segítesz neki. Tudom, hogy az életeddel játszol, amikor a véred felkínálod neki. Hidd el... Teljes mértékben tudom.... Azonban te is tudod, hogy csak meghosszabítod az idelyét... Teljesen nem tudod megmenteni. Csak időt, önuralmat, és vért tudsz neki adni... - néztem rá szomorúan. A könnyek végig folytak arcán. Tudtam, hogy tudja... De talán csak most jött rá igazán. Szó nélkül magamhoz rántottam, és átöleltem. Hagytam, hogy kisírja magát a vállamon. Hiszen erre valók a barátok... Mert ők a nehézségekben is egymás mellett vannak... Tudom milyen érzés, amikor a padlón vagy, és nincs senki melletted... Aki foglalkozna veled. Aki törődne veled. Aki megvígasztalna. Nem akarom, hogy Yuuki is úgy érezzen, ahogy én.

Az osztályteremben Zero és én egymáshoz sem szóltunk jó sok ideig...
-Fura vagy. - szólalt meg halkan, hogy a tanár ne hallja meg.
-Kössz. Ha csak ilyen szellemes beszólásaid vannak, tartsd meg magadnak, mert csak te értékeled a humorérzéked. - vágtam vissza reflexből, miközben szorgalmasan jegyzeteltem. Erre ő nem reagált különösebben... Egy negyed óra múlva újra hozzám szólt.
-Most más az illatod... Olyan... Nem is tudom.... Eddig éreztem rajtad egy sötét felhőt, vagy nem is tom' mit... Folyton vér szagod volt... Most már nincs... Fura vagy... Ráadásul Kuran szagát is lehet rajtad érezni. -nézett rám kicsit rosszalóan.
-Szerintem ez egy jó változás... - fordultam felé.
-Hogyan? És ki? És mikor?
-Miért érdekel téged?
-Mert egyértelmű, hogy valami nagy dolog történt veled. És Kuran keze is benne lehet.
-Valóban. - nyeltem egy nagyot... Ha csak vissza gondolok, amikor saját kezűleg gyógyított meg, vagy amikor lenyalta a vérem a kézről, vagy amikor majdnem megharapott... Valamiért kellemesen futkos a hideg a hátamon. Olyan mintha egy báty lenne... Fura...
-Ezt, hogy érted? - emelte meg kicsit a hangját.
-Emlekszel még a vérző sebeimre? - erre ő csak gúnyosan elmosolyodott.
-Szóval már több éve rajtam voltak.... És nem akartak begyógyulni... De Kaname meggyógyított.
-Yuko! Elismételné amit az imént mondtam?! - kiáltott rám idegesen a tanár.
-Hogyne tanár úr. - álltam fel magabiztosan.
- A görög mitológiában Héra Zeusz felesége, és egyben testvére volt. Őt tartották a család, és a nők vedő szentjének. Jelképe a gránátalma. - fejeztem be mosolyogva.
-Üljön le, és figyeljen az órálimon.
-Rendbe tanár úr. - ültem le a helyemre. Látszott Zero-n, hogy kicsit sem tetszett neki a gondolat, hogy Kaname segített volna nekem. Fogalmam sincs miért utalják így egymást.

Iskola után a Yuuki-val és Zero-val sokat dolgoztunk. Albumok elfoglalása a nappalisoktól mert titkos képek voltak benne az éjjelisekről, ami sértő a személyes jogokat, ki takarítani az istállót, szoba ellenőrzés, iskolai programok meghirdetése, papír munka.... Nappalis lányok távol tartás az éjjelisektől kapu nyitáskor...a nappalisok körében takarodót fújni... Éjjelisek őrzése, és figyelése... Huhhhh.... Hát nem unatkoztunk... Bár Zero mindent ránk hagyott....

Amikor vége lett az éjjelisek óráinak, és vissza kísértük őket, Takum-hoz léptem.
-Szeretnék veled beszélni. - mosolyogtam rá fáradtan.
-Persze. Menjünk kicsit arrébb. - nézett rám vidáman. Intett a többieknek, hogy nyugodtan menjenek előre, majd utánuk megy.
-Szóval? - kérdezte derűsen.
-Nem tudom, hogy tart-e még a lehetőség a teára veled... - néztem a földet, és cipőmmel füvet tapostam körkörösen.
-Természetesen. Talán döntöttél?
-Igen. Ha még áll a meghívás, akkor.... - néztem fel a másfél/két fejjel magasabb fiúra.
-Akkor szívesen elmennék veled. - mondtam Takuma-nak.
-Csodálatos! Akkor az egyik nap el is mehetnénk. Ha jól tudom, 3 órától 6 óráig kaphattok kikérőt. - én csak bólogattam.
-Rendben... Akkor.... A csütörtök 3 óra megfelel?
-Igen. Megfelel. Már várom. De nézd... Valamit tudnod kell....amit én érzek...az... Hogy is fogalmazzak.... Nem olyan erős... Kedvellek, és igazán fontos vagy nekem... Azért mondom ezt, mert ha később nem úgy alakulnak a dolgok, nem akarom, hogy túl csalódott legyél. Nem szeretném, ha miattam szomorú lennél.
-Yuko. Az már, hogy úgy aggódsz azért, hogy csalódok benned azt mutatja, hogy törődsz velem, és hogy annyira nem lehetek semleges neked. - vigyorodott el. Teljesen elpirultam.
-Na akkor csütörtökön. De addig még úgy is talkoztunk. - majd rám kacsintott, és eltűnt.

Lehetséges lenne... Egy ember, és egy vámpír együtt.... Egy párt alkotva?

Legközelebb is szép álmokat festek neked.

—––————————————————
Hali emberek. Sajnálom, hogy az új résszel ennyit késtem, és, hogy ez is milyen szörnyű lett. Remélem ki tudlak engesztelni majd titeket. A kommenteitekre nagyon kíváncsi vagyok.... Igazság szerint gondolkodok, hogy legyen valami kérdez-felelek akár rólam, vagy a szereplőkről (utóbbit úgy értem, hogy a karaktereket tudjátok "meginterjúvolni", én pedig válaszolok rájuk, mint a szereplők) .... Ezt azonban nem egyedül szeretném el dönteni, szóval hajrá, várom a válaszokat, véleményeket a komment szekcióba! Addig is egy halom puszi mindenkinek. ❤️❤️❤️🥀🥀🥀🌹🌹🌹