Holdfény áztatta szerelem (Vampire Knight ff.)

Új Család

A valentin napja volt. A nappalis lányok már kora hajnalban felkelltek, hogy tökéletesítsék az ajándékaikat, amiket az éjjeli tagozatos vámpír fiúknak szántak. Ha jól tudom, Yuuki is készült ajándékkal Kanamenak. Én az én ajándékomat már postáztam Takumanak. Rettentő kíváncsi voltam, hogy aznap vajon én is kapok egyáltalán valamit valakitől.

Tanítás közben a diákok alig tudták megülni a fenekükön, mindenki izgatott volt a délutáni ajándékozás miatt. Azonban a tanárok nem épp foglalkoztak ezzel. Sőt! Aznap sokkal szigorúbbak voltak, és gyorsabban adták le a tananyagot a szokottnál. Mondjuk én nem épp bántam. Bár... A földrajz tanár ki hívott a táblához felelni, mert állítása szerint nem az órára összpontosítottam... Nem nagyon fogott ki velem, mindenre tudtam a választ, kénytelen volt megadni az ötöst.

Testnevelés órán röplabdát játszottunk. Sajnos Aito meccs közben lesérült, és fel ajánlottam neki, hogy el kísérem a gyengélkedőbe. Eléggé sántított.... Szegényt nagyon meg sajnáltam.

Az órák rekord gyorsasággal elteltek. Nagyon hamar elérkezett a délutáni valentin napi program. Yuukival és Zeroval felhúztuk a kis standokat, és a kerítéseket. Miközben a kerítéssel bajlódtam szóba elegyedtem Yuukival.

-És Yuuki... Mond...Te adsz valakinek ajándékot?

-Hát... Azt hiszem... - vörösödött el a lány.

-Kinek?

-Kaname úrfinak... - arca teljesen piros lett, és zavartan mosolyodott.

-És te Zero? Adsz valakinek ajándékot? - néztem felé.

-Ccch. - majd megforgatta a szemeit, és elsétált.

-Az jó. - mondtam, majd össze néztem Yuukival. Mindkettőnkből feltört a harsány, és vidám nevetés. Pakolászás közben azon gondolkodtam, vajon én kapok-e valami ajándékot Takumatól.

Egy jó óra elteltével a nappalis diákok mind felsorakoztak a kis standok, és kerítések mögött. A Hold szálló kapuja ki nyílott, és az éjjeli tagozatos vámpírok méltóság teljesen elindultak. Voltak akik örültek a nappalis lányok rajongásának és ajándékainak, és voltak akik enyhén szólva kevésbé. Aido csak úgy ide-oda szaladgált a standok között, akár a mérgezett egér. Nyomult a lányokra, élvezte az érte rajongó halandó lányok heves, és lelkes reakciójukat. Nagyon sok ajándékot kapott. Ichijo sem szerénykedett, ami nekem kicsit sem tetszett. Ő is élvezte az idegesítő lányok társaságát. Egy rakatnyi ajándékot kapott. A látvány egyenesen taszított. Ha csak bele gondoltam, hogy mennyit fáradoztam az ő meglepetésével, és hogy nem reagált rá semmit... Megszakadt a szívem. Kanamera is másztak a lányok rendesen. Győztem őket a helyükre lökdösni.

A valetni napi program gyorsan lezajlott. Láttam Yuuki szemében a csalódottságot, amiért ajándékát nem tudta oda adni Kanamenak. Egy véletlen során Yuuki elbotlott, és a kis ajándék csomag messze repült, egyenesen az aszfaltra,pont Zero lábai elé. Ő lassan lehajolt érte, felvette és így szólt.

-Kuran! - erre Kaname hátra fordult, és kérdőn Zerora nézett.

-Ezt elejtetted. - mutatta fel a kis csomagot, és Kaname felé dobta, aki könnyen el is kapta.

-Köszönöm Kiryu. Köszönöm Yuuki, kár lett volna érte. - mondta, majd elmosolyodott és tovább ment.

Csalódott voltam. Túlságosan is. Takuma egy szempillantást sem vetett rám, ráadásul az ebéd amire meghívtak, elmaradt, a nagy készülődések miatt. Egyszóval nagyon nagyon szomorú voltam. Sajnos még nem mehettem be a szobámba sírni, hiszen az éjjelisekre még vigyáznunk kellett. Az erkélyen álltam egyedül, és figyeltem, hogy nem-e van-e nappalis diák a közelben. Sajnos nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek, így jó pár lefolyt az arcomon. Néha-néha oda pillantottam az ablakhoz, ahol a vámpír diákok "tanultak". Kaneme épp elkapta a tekintetemet. Látta a könnyes szememimet. Gyorsan elkaptam a fejemet, és leugrottam az erkélyről. Arrébb akartam menni, mert nem akartam, hogy Kaname, Takuma, vagy bárki más lássa, hogy nem vagyok erős.

A szokásos esti vigyázás lassan, de eltelt. Vissza vonultam a szobámba, és neki estem a tanulnivalónak. Miközben a kémia egyenleteket oldottam meg, a könnyeim csak ugy marták az arcomat. Egyszer csak kopogtattak. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és az ajtót résnyire kinyitottam. Yuuki állt ott.

-Oh... Szia Yuuki gyere be. - majd jobban kinyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni.

-Szia Yuko. Ez neked jött. - majd egy hatalmas csomagot, és egy levelet nyújtott felém. Megilletődve elvettem és az ágyamra tettem.

-Amúgy... Te sírtál? - emeli meg kissé fejemet az államnál fogva, és magával szembe fordítja.

-Csak egy kicsit... De már lenyugodtam. - mosolyodtam el kissé keserűen.

-Helyes... Az igazgató hivatott téged. Tudod sajnos elmaradt az ebéd, amire meg voltál hívva, és amit mondani szeretne, nem tűrhet halasztást. - vigyorgott. Megfogta a csuklómat, és húzni kezdett maga után. Yuuki aki ugyanolyan vidám, és életteli volt folyamatosan magyarázott nekem miközben maga után ráncigált engem. És voltam én, aki újra a sírás küszöbén állt, akinek nem volt semmi élet kedve.

Yuuki bekopogott az igazgatói irodába,és egyből be is nyitott. Az igazgató az író asztalánál ült, Kaname egy fotelben foglalt helyet, Zero pedig egy sarokban állt zsebre tett kézzel.

-Áááh drága Yuko! Annyira vártalak már! Köszönöm szépen Yuuki, hogy érte mentél. Gyere Yuko foglalj helyet.

2 opcióm maradt. Vagy Az igazgató úr íróasztalával szembeni székre ülök le, vagy Kaname melletti kis kanapéra. Az első lehetőséget választottam.

-Szóval. Ne haragudj, hogy ilyen későn akartam veled beszélni, de ugye az ebéd, amire még voltál hívva elmaradt a teendőitek miatt, és sajnos én nekem is volt jó pár feladatom. De amit közölni akartam, úgy éreztem nem várhat halasztást! Yuko... Árvaházból jöttél hozzánk tanulni, szülők nélkül. Tudod... Ahh....Én az utóbbi időkben eléggé megkedveltelek, és a továbbiakban szívesen viselném gondodat, mint apukád. Természetesen Yuukit, és Zerot is megkérdeztem akik lelkesen és boldogan bele mentek.

Óvatosan Yuukira és Zerora pillantottam. Yuuki vad bólogatásba kezdett, Zero arac pedig semmilyen érzelmet nem tükrözött. Tipikus Kiryu Zero. Kanaemra is vetettem egy pillantást. Keresztbe tett lábakkal ült, az eseményeket figyelve. Újra Cross Kaienre figyeltem.

-Tudod... Misatoval is beszéltem. És az árvaház szabályzata kimondja, hogy hivatalosan téged örökbe lehet fogadni. Szóval... Arra gondoltam.... Gondoltunk....estelg... Szeretnél-e a Cross családhoz tartozni? - tette fel végül a kérdést Kaien. Hirtelen nem tudtam szóhoz jutni. A szememből megállás nélkül feltörtek a könnyek. Csak ott ültem egy helyben, nem tudtam megszólalni, és csak sírtam. Nem tudtam elhinni. Annyi év után, végre lehet nekem is rendes családom... Végül nagy nehezen felébredtem a sokkból, és a szemeimet törölgetve bólintottam.

-Ihhh.. Ihgen. - szipogtam, és hatalmas mosoly görbült az arcomra. Kaien felállt a helyéről, és oda jött hozzám. Én is felálltam a helyemről. Egymásra néztünk, és végül egy hatalmas ölelés tört ki. Yuuki is csatlakozott. Zero... Hát ő... Inkább a sarokban maradt.

-Köszönöm. - suttogtam ölelés közben.

Én vissza vonultam a szobámba, ahogy Yuuki és Zero is tette. Kaname még beszélt az igazgatóval, vagyis... Apával... Kicsit jobb kedvvel benyitottam a szobámba, ahol az ágyamon hevert a hatalmas csomag, és a levél kibontásra várva.

Legközelebb is szép álmokat festek neked.